Sokat vótam má otthol az apuva meg az anyuva, nem dógosztak, én se jártam a zoviba, azt se tuttam, mi lett az Ibojnénive, hogy elvitte őtet a mentő, vagyhogy hogyan van a dadus, a Pityu vagy a Kisböske. Elösször jó vót otthol, hogy nem kellett fölkelni reggel korán, meg menni a zoviba, de asztán unatkosztam, mer az apu itta a sörét a konyhán, az anyu meg főzött, és nészték a tévébe mindig, hogy mit mond az operálós törzs, hogy mi lessz. Mikor lehet a bótba menni vagy hintázni a térre, dömperezni, rohangászni, mer az apu nem engette, hogy a lakásba rohangásszak, a Pityu se jöhetett át, unatkosztam sokat.
Annyit vótam otthol, hogy közbe kinőttek a fák levelei, meg már világos vót, ahogy fölébrettem, meg orditottak a madarak is már. Nésztük mindig az operálós törzset, hogy mit lehet meg mit nem, én legjobban a Ceci nénit szeretem benne, hasonlitt az Ibojnénihöz, ahogy mongya, hogy mossuk a kezünket, meg tornásszunk a nagyiva, meg szellőzködjünk az ablakba, minden nap mond valami okossat. Sajnos a nagyiva nem tudok tornászni az előszobába, mer meghalt szegény a tavaly, az anyu sikittott akkor, meg valami szepsziset ordibátt, hogy a kórházba kapott szepsziset, azér halt meg.
De ez régen vót, csakhogy ezér nem tudok tornászni vele, azér mondom, és, mer szeretem a Ceci nénit, szellőzködök az ablakba meg mosom a kezeimet állandóan. Azt monta az anyu, hogy majd a Ceci néni mondja meg aszt is, hogy mikor lehet menni az oviba, meg, hogy ők a dógozóba végre. De az apu monta neki, hogy aszt majd a miniszerelős bácsi mongya. Kérdeztem tőle, hogy ki az a miniszerelős bácsi, és mutatta a tévébe, hogy ő az, ilyen talpig fehérbe őtözve, mind egy ufó, úgy nézett ki. Na, gondótam, ha eszt az Ibojnéni látná, megin elájúna.
Pedig emlékszek, hogy szereti a miniszerelő bácsit, mindig róla beszét, hogy az mijen okos. Nem úgy nézett ki, inkább mind egy nagy, fehér hordó, vagy csomag. A képviselő bácsi is, aki a pöttyös labdát hoszta nekünk az oviba, meg az imakönyvet, meg evitt minket migráncsnézőbe, az is mindig a miniszerelő bácsit emlegette, de én akkor is a Ceci nénit szeretem a tévébe. Monta, hogy az anyu mossa ki a nyunyókát, de nekem nincsen ijenem, aszt se tudom, mi az a nyunyóka. Kérdesztem az aput, hogy neki van-e nyunyókája, de ojan csúnyát mondott, hogy le se merem írni.
A miniszerelő bácsit emlegette, meg az ő nyunyókáját, hogy micsinyájjon vele. Inkább montam az anyunak, hogy menyünk el a bótba, de monta, hogy most nem lehet, mer csak tíz óra van, és emlékszek, a Ceci néni is monta, hogy ijenkor nem lehet. Ki taláta eszt ki, aszt kérdesztem az anyutó, és ő is aszt monta erre is, hogy a miniszerelő bácsi. Kezdem unni már a karantémumot, meg, hogy mindent a miniszerelő bácsi mond meg, hogy mikor mehetünk a bótba, aszt is, meg, hogy nem dömperezhetek meg hintázhatok, hogy csak szellőzködhetek az ablakba, mind valami kispárna.
Nésztem a Ceci nénit a tévébe, és aszonta, hogy a gyerekekre nem is veszéjes a baj, csak arra, aki ekapja. Én meg nem kapom el, mer ügyetlen vagyok, a labda is mindig kiesik a kezembő. Úgyhogy nekiátam visittani, meg verni magam a fődhöz, hogy dömperezni akarok a téren, az anyu csitittott, az apu meg megin a miniszerelő bácsit meg az anyukáját emlegette de nagyon csunyán. Ojanokat mondott, hogy az Ibojnéni elájutt volna tőle, a Pityu szokott ijeneket beszéni, és mindig a sarokba kell mennie miatta. Az apu nem ment oda. Itta a sörét és nézett ki az ablakon, a madarak meg orditottak.
Vélemény, hozzászólás?