Nyunyóka és a tízparancsolat

Nyunyókát tisztítsuk gyakran, tartsuk be a tízparancsolatot, és mossunk sűrűn kezet. – Íme, hölgyeim és uraim a kásleri orvoslás és járványügy fundamentuma, de, ha belegondolunk, felépítménye is egyben, az egész, vaskos teste neki. Ha ezeket szem előtt-, és betartjuk, nem esz meg minket a Devla, és az örök élet vár mindannyiunkra. Juhhé! Mert ugyanis Ceci néni, úgy is, mint Kásler elvtárs kinyújtott karja a vészekben, tegnap értekezésében megemlékezett a kis szaros polgártársakról is, mert ezúttal az alábbi bölcsességet tudhattuk meg tőle: „A piciknél van valamiféle ragaszkodás – és itt nemcsak a cumikra gondolok -, hanem egy kis pelenkára vagy a nyunyókára, amit ő otthonról hoz és nagyon szereti. Próbáljuk meg ezeket otthon gyakran tisztítani!”

Ha mindeddig azt hittük, Ceci néni csak a hatalom áldozata, mert mintegy vállalja a mártír szerepét, és hülyének tettetve magát magára vonja a nép haragját, megvetését és sajnálkozását, hogy magasabb szintre ne érjenek el ezek az élénk érzelmek, tévedtünk. Magától, önerőből ennyire olyan, mert ezt a nyunyókát nem írták le neki, ezt a saját kútfőjéből merítette, összefoglalva tehát, ő ilyen. De milyen is, vetül elénk a dilemma, és ez az. Mert – hozzák fel védelméül Ceci néninek a megbocsátók – képzett szakember ő rengeteg papírral, akkora a szakértelme, hogy kitüremkedik a fejéből. Nos, ehhez képest nyunyóka, mint látjuk, ami azt igazolja, hogy a papírokhoz segg kell, a tudáshoz egészen más készségek, de ne merüljünk bele a pedagógia rejtelmeibe, mert mélyek azok.

Viszont tovább haladásunk előtt rendszertanilag meg kell határozunk a nyunyóka helyét a Brehmben, hogy mire gondolt a költő, midőn nyunyókát emlegetett. Mert a kis szarosoknak szokott lenni majmócájuk, medve bácsijuk, nyuszijuk, macijuk, vagy az egész állatkert becézgetve, nyunyókáról azonban hallani még nem lehetett. De biztosan Ceci néninek volt olyanja. Az úgy lehetett, hogy amikor indult sajtótájékozni, teázott tán sütivel, és neki nem Combray szállt fel a gőzökből, mint Proustnak, hanem nyunyóka. Amint Ceci néni kis szarosként fog valamit, bömböl, és valljuk meg, innen nézve a történet megható, járványügyi szempontból ellenben röhejes. Még szerencse, hogy nem nuni jutott az eszébe, de ezt nem részletezem.

A magyar egészségügy momentán a nyunyókánál tart, hogy azt az anyukák tisztogassák. Ceci néni tanácsolt már olyat, hogy az erkélyen levegőzzünk, a nagypapák a kisunokával sportoljanak az előszobában, meg számtalan fajsúlyos dolgot, ami beleillik a rendszerbe, amit Kásler sámánpüspök alkotott meg, amikor elfoglalta a magas hivatalt. Ha betartjuk a tízparancsolatot – mondta első megvilágosodásában Kásler sámánpüspök – soha nem leszünk betegek. Másodjára azt súgta neki a szentlélek, nem árt, ha az orvosok olykor kezet mosnak, és ehhez jött most a nyunyóka tisztogatása. Ez az egészség szentháromsága, az örök élet feltétele, valamint kisnyúl.

Nem tudom, érezhető-e az a mély dráma, egyenesen tragédia, ami ebből szivárog, mert lehet nyunyókán élcelődni, meg köszörülni a nyelvünket, de mégis csak a mi bőrünkre megy ki a játék, hogy ezek ilyenek. És azzal is tisztában vagyunk, hogy ki választotta őket. Meg azzal is, nincs még egy olyan ország a földön, amelynek százmilliárdért fenntartott televíziójában az ország első számú járványügyi szakembere bizonytalan identitású nyunyókák tisztogatásában látná a kór megfékezésének feltételét. Hogy a járvány nem tarolta le eddig az országot, egyáltalán nem az ő érdemük, viszont mégis ők jönnek ki belőle jól. Legyőztem ezt is – mondja majd a kedves vezető –, és gyűjti be a meg nem érdemelt szavazatokat a bávatagoktól, kezükben nyunyóka, gyomrukban ingyen krumpli.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum