Beléptető-lélegeztető

Portyáztak az Orbán-hordák hátrafelé nyilazva és lóhússal a nyereg alatt, s mindeközben beszereztek használhatatlan, szar lélegeztetőket. Mert, mint tegnap lehetett olvasni a sajtóban, több fővárosi és vidéki kórházba küldtek olyan gépeket, amelyek a koronavírusos betegek kezelésére egyáltalán nem alkalmasak. Ami gépet a légihíd hozott folyamatos dobpergés közepette, az stabil állapotú, fertőzéses betegségben nem szenvedő emberek légzésének könnyítésére szolgál. A hasonlóság annyi, hogy a nafta ezen is egy orrot és szájat fedő műanyag maszkon keresztül áramlik a páciensbe, de még ez is mindegy, mert a gépeken kínai nyelvű a menü, így, aki nem tud mandarinul, cseszheti.

Ez tehát olyasmi, mint a Dájcstomi beléptető rendszere, csak ebbe a mókába könnyedén bele is lehet halni, de ilyen kicsiségekre nem adunk. Emlékszünk Virág elvtársra, midőn az építkezést vezényelte: „Nincs homok??!! Akkor csinálunk, elvtársam! Nekem homok legyen a föld alól is! Efelől nem nyitok vitát elvtársam, várom a sódert meg a kavicsot!” – Ez megfizethetetlen, minden másra ott van a MasterCard. Amiképpen azonban Virág elvtárs annak idején dirigálta a kőműveseket és a culágereket a szakértelmével, minek következtében – mint emlékezhetünk – ajtó és ablak nélküli ház épült, hasonképp Orbán elvtárs is kiadta a jelszót, miszerint nincs lélegeztető, akkor csinálunk elvtársaim, és indult is portyázni mind az összes elvtárs.

És egyenesen nyolcezer gép szerepel az ötéves tervben. Ennyi lett kijelölve járványi csúcsokkal és fennsíkokkal, hogy a nyolcezer akkor lesz meg, amikor az utolsó fertőzött magyar is meghalt vagy meggyógyult, de meglesz, ha elfehérül a szájunk, akkor is. Viszont ezek szerint ilyenek lesznek, semmire se valók, csak házibulira szórakozni, buborékot fújni, ilyenek. Vagy mennek a raktárba, mint annak idején a beléptető, és annyi felelősségre vonással is, tehát semennyivel, hogy elkúrták a magyar adófizetők pénzét, vagy ellopták. Ezek a gépek is dobozokban vannak, amelyeket lehet fényképezni a reptéren, és ezeket is bejelentheti Szijjártó elvtárs reggel, délben meg este. Ő az új Mazsola a gyerekeknek lefekvés előtt.

Máma százmillió maszk érkezett a rózsaszínű légihídon, vattacukor felhők között, jó éjszakát gyerekek, aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Meg nagyokat, mint a kedves vezető. Ő pedig olyat álmodott, hogy tábornokok meg ellentengernagyok legyenek a kórházak élén, s láthatjuk, mire vezet ez. Számol a kórházi katona, hogy egy doboz, két doboz, sok doboz, hogy viszont mi van benne, az másodlagos. A kedves beteg ott szomjúhozza a zoxigént, aztán úgy jár, mint a varázshegyi szereplők, akik szlopálták Behrens udvari tanácsos szerint a palackokat, egyiket a másik után, és mégis meghaltak Hans Castorp ámuló szemei előtt. Egy regény lett az életünk is.

A királyhű médiában a diadalmak közt egy szó sem esett és esik arról, hogy elbaszták ezt (is), abban ezekben a napokban az szerepel, hogy Szijjártó két esti mese közt móresre tanítja a vikingeket, Varga igazságügyes pedig szólni akar a távoli Brüsszelben, de nem engedik neki. Mindehhez Karácsony a desszert, hogy gyilkolja az öregeket, valamint Soros, és kezdenek visszakúszni a köznapokba a migránsok, akik épp kétszázezren állnak a határon, fejükön turbán, foguk közt keresztény kisdedek, és áll a farkuk Bakondi szerint. Viszont megnyugodhatunk, a pár hétig üresen álló kórházi ágyakra lassacskán visszaengedik a még életben lévő betegeket, ami intézkedéshalmazt egy kommentelő így értékelt: „lófasz ez, nem kormányzás”.

A bájos és indulatos kommentelőnek igaza van, eddig is tudtuk, hogy egy nagy lószerszám az egész, azzal a Magyar Bálint kijelentéssel megfejelve, amit a Klubrádióban tárt a hallgatóság elé, miszerint „Orbán Viktor egy bűnszervezet révén uralja az államot”, és még azt is hozzátette, hogy ezért nevezte ezt már korábban is maffiaállamnak. Mint kitetszik, a lélegeztetőgépek esete is ezt mutatja, mert ezen a bolton, ezen a portyázáson valaki jóbarát gazdagodik, hogy viszont a jámbor betegek mindettől még megfulladnak, azt ki nem szarja le. Míg viszont a Dájcstomi beléptetői csak szimpla lopás volt, ebbe meg emberek halnak bele. És az a nagy kérdés, vajh, mit szól mindehhez Polt Péter. Biztosan megint elakad a szava.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
2 hozzászólás “Beléptető-lélegeztető
  1. remete szerint:

    Kb. 3,5 mil. adófizetőnek kellene – legalább – fölhorkanni és elgondolkodni, de nem teszik… Mert még mindig nem értik a köztulajdon fogalmát, ill. azt a szoc.időkben és a feudumban beléjük égetett közös lóhátról képzelik. Amíg nem ég a házuk/lakásuk – “nem az én gondom”. 30 éve kellene ilyesmiről (is) szólani az esti híradóknak. De az éjjelnappal Bp., meg a barátok közt pletyije sokkal inkább leköti a köv. generációkat is. Én a sporthíreket is a téveszmés “tájékoztatásba” sorolom, mert már nincs sok időnk, hogy elérjünk a napsütötte sávig.

  2. trabant szerint:

    Ez a kütyü horkolás-terápia segédeszköz, ami a dilettánsok gagyi beszerzésének eredménye.

    Nem véleteln, hogy nincs magyar nyelvû használati utasítása, mert abból kiderülne, mire valók a masinák. Nem lélegezetetésre, hanem alvás és horkolás közbeni légzéskiegyenlítésre.

    Egyébként az országban 2 ezer, azaz kétezer szakképzett eü. dolgozó képes a valódi lélegeztôgépek kezelésére. Kinek és minek kellene 8 (nyolc) ezret behozni az országba?
    A kormányzó holdkórosok azt se tudják, milyen hasznavehetetlen cuccokra – plusz szállítási költségek – herdálják el a közpénzt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!