Milyen magas a hajnali ég?

Azt mondta Semjén elvtárs bele a világba mintegy igét kinyilatkoztatva, hogy: „Amiben egyetértünk a balliberálisokkal, az az, hogy mindketten meg akarjuk akadályozni a családon belüli erőszakot. A különbség az, hogy mi az erőszakot akarjuk megszüntetni, ők pedig – ennek ürügyén – a családot.” – Semjén elvtárs ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy leszavazta a csürhéje az Isztambuli Szerződés ratifikálását olyan utalgatós sunyi indokokkal, hogy buzik meg migráncsok.

Semjén elvtárs kijelentésében benne van az összes felszopós nyomorúsága, amit majd megbeszél az istenével, ha az szóba áll vele, bennem viszont az a kérdés vetült föl ennek kapcsán, hogy vajon mitől fél Semjén elvtárs, hogy milyen démonjai vannak neki. Mert szügyig van velük, mint ahogyan elvtársai, valamint a követő bávatagok úgyszintén. Hogy ezek reszketnek a szabadságtól. Ha fölnéznek az égre álmaik gőzei alól, ott feszül az egükön a rács, amitől nem rabnak érzik magukat, hanem húgymeleg biztonságban.

Mindenkinek mást jelentenek a szabályok és előírások, van, akinek a vágyott rendet, másnak béklyókat. Ha és viszont a korlátoltak a saját szűkös szabályaikkal akarják megakadályozni mások repülését, ráadásul hatalmi helyzetben is vannak, abból bajok születnek. Mint kitetszik, már nem a vak komondornál tartunk, ez csaknem ontológia, szinte már egészen az. Illetve természetszerűleg az aljasság fokának vizsgálata, aminek az eredménye nem kétséges. Nem az eleve elrendelés, hanem a biztos tudás birtokában.

Tegnap nézegettem a teleképben az ifjú Sheldont, ami sorozatnak kapitalistailag az a funkciója, hogy termeljen még sok profitot ebből a franchise-ból, de néha azért élvezhető is. Nos, az ifjú Sheldon, akinek az anyukája Semjén elvtárshoz hasonlóan bigott, ámde ő jó szándékú, mégis, de például Leonard anyukája, aki meg szívtelen tudós, és midőn megtudta, hogy Sheldon anyukája Kelet-Texasból származik, akkor a szívéhez kapott, hogy te jó isten, de nem a Sheldon anyukája-félére gondolt.

Ez a bizonyság arra, hogy a gondok nem kicsik, de térjünk vissza az ifjú Sheldon kalandjaihoz. Nos, amikor tíz évesen egy elit iskola kedvéért idegenbe tévedt, és egy tudós, és libsi házaspárnál készült lakni, az első vacsoránál nyújtotta a kesztyűs kezét, hogy mondják el az asztali áldást. Ezek a libsik pedig felvilágosították, hogy az náluk nincsen szokásban. Az ifjú Sheldon ekkor szembesült a végtelennel, de nem szaladt el visítva, hanem azt mondta, jól van, és felszabadultan sóhajtott, hogy végre.

Nem ok nélkül meséltem el ezt a bájos történetet, hanem annak bemutatására, hogy értékkülönbségek másutt is vannak, sőt, olykor antagonisztikusak is. A szereplők viszont nem feltétlenül tekerik ki egymás nyakát, nincs késztetésük, hogy a másikat beleveszejtsék egy kanál vízbe, s ami a legfontosabb, nem gyűlölik engesztelhetetlenül, amiből fakadólag pedig az írmagjukat is legszívesebben kiirtanák az anyaföldről, sóval vetnék be a helyüket, miután beszántották volna őket ledarálás után.

Ha az ifjú Semjén ült volna a vacsoránál a ifjú Sheldon helyett, akkor beláthatatlan folyományok következtek volna. Térdkalácson rúgta volna az ifjú Semjén a felnőtteket, visítva követelte volna az asztali áldást, mert annak elmaradásával ő is megpillantotta volna a végtelent, és nem megismerni szerette volna, hanem megrémült volna tőle. Egy kisfiútól ez érthető reakció, viszont az ősz hajú, miniszterelnök-helyettes Semjén is hasonképp viselkedett volna, s ebben két hiba van legalább.

Az egyik, hogy lefösti nekünk a bigott butaságot, a másik pedig ez a miniszterelnök-helyettesség, hogy az ilyen mért lehet az. Aztán ennek vannak folyományai, hogy a talmi rangjából fakadólag magához hasonlatossá kívánja tenni az egész nyüves társadalmat, tehát el akarja hülyíteni, pedig az álságos rangja nem erre predesztinálja, hanem épp ellenkezőleg. De ez messzebbre vezet, majd máskor diskurálunk róla. Illetve visszakanyarodva az indulásunkhoz, az ottani kijelentéshez is fakadnak kérdések.

Jelesül, hogy ez a Semjén azon túl, hogy a maga bamba képére akarja formálni az egész világot, miért gyűlöli a más szemléletűeket, miért irtaná az írmagjukat is. Az, hogy ha ő megrémül attól, ha nem a ministránskorában belé vert szabályok szerint zajlanak a dolgok, ha zavarja a hajnali ég magassága, honnan veszi a merészséget mégis ahhoz, hogy akinek tágasabb a horizontja, azzal úgy bánjon, mint egy anyagyilkossal. Mert voltaképp itt tartunk, ide jutottunk, de már régen, úgyhogy ez sem akkora nóvum.

Mert az a szöveg, amit idéztem Semjén elvtárstól, a nép egyszerű gyermekében azt a képzetet kelti, hogy aki nem fideszistakádéenpés, az újszülötteket vacsorál, hozzá szüzek vérét issza, s mindezt kibelezett édesanyák hullahegyein teszi. S ha azt mondjuk, még ennyi is belefér a politikai és emberi aljasságba, akkor sem tudunk jóváhagyólag biccenteni. Mert az van, hogy nehogy már egy bigott, féleszű, ostoba dirigáljon arról, hogyan éljem az életemet. Mert voltaképp erről van szó, úgyhogy tessenek velem együtt ordítani, vagy pedig hallgatni örökre.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Milyen magas a hajnali ég?
  1. Yeti szerint:

    Mert az van, hogy már sok bigott, féleszű, ostoba dirigál arról, hogyan éljem az életemet. Mert voltaképp erről van szó, a tömjénes csak az élére keveredett a sok rosszindulatú baromnak.
    Végigordítani , vagy végighallgatni a maradék életemet – na ez nekem nem fog menni.
    Helyette mikor hogyan sikerül, akár apróságok miatt is szidom a kurvannyukat, máskor pedig csak legyintek a legnagyobb ganéságra is.
    Az az egy bizonyos, az a valaki aki valaha voltam már nem létezik.
    2010 óta nekem érvénytelenné vált minden addigi dolog.
    Üres tökhéjak nemzet,haza,izmusok,hitek,stb.
    Csak a saját családom maradt érvényes, létező.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!