Önélzetesek a kis latlok

Tegnap Varga Judit igazságügyis fölriadt fél szendergéséből, és úgy, kótyagos-álmatagon sértve érezte magát. Üzenni kellene Brüsszelnek, a liberálisok képibe kellene vágni a virtust meg az igazat, a büszke magyar sorsot. Ezt gondolta, belebikázott a labdájába, ami azért volt az ágya mellett, hogy dekázhasson, ha unja magát, szóval belebikázott a bőrbe, amitől olyan lett, mint a főnöke az erkélyen ilyen imázsfilmekben, és megszületett benne a gondolat, hogy mit kell tenni, ha sértve érzi magát. Bekapcsolta a telóját, és a Facebookra írta, hogy elvárjuk a bocsánatkérést.

Ezt kevésnek tartotta, és még melléje tette, hogy azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket, és rosszindulatú álhíreket terjesztenek. Enterezett, és megjelent azonmód a kibertérben, az egész nyüves világ képiben, hogy kérjen bocsánatot. Ott rezgett a drótokban meg a mindenféle G-kben hullámilag a kibaszott magyar önérzet, a sértve érzés maga, meg az erkölcsi és szellemi fölény, mint a sajtómunkásaikban is a direktívák szerint. Egy kurva nagy önérzet az egész NER, ez van neki, felsőbbrendű magyarok gyülekezete bő gatyában, ahogy egymás lábára lépnek.

Belenézett a netbe ez az igazságügyis, kinyitotta mind az ötszáz kesmás lapját, bekapcsolta a teleképet, és mindenünnen az áradt, jött, szüremkedett, hogy kérjen bocsánatot mind, az egész világ, ezt mondta Kovács levelező, a Rogán propagandista, mind az összes, sőt, még maga a kedves vezető is, hogy tiszteletet akar és követel, de nem kapott olyat egyik se. Nem értették ezt a tisztelet dolgot, hogy nem úgy van az, miszerint pofán vágjuk a delikvenst, letépjük a tökeit neki, hogy tiszteljen meg szeressen, hanem épp ellenkezőleg lesz az. Ha sokat ordítjuk a képbe, hogy tisztejjé baszod, a végén arcul köp minket, a megváltót.

Mert a világ bonyolult, nem úgy van az, hogy oszt jónapot, hanem másképp. Ha pofán köpik az embert, akkor megvalósul a tettleges becsületsértés, ahogyan az a Btk.-ban leíródott és fektetődött, s ahogyan a hétfői dudálós demonstráláson is történt. Negyvenkilenc dudálót büntettek meg, negyvennyolcat tülkölés, egyet tettleges becsületsértés tényállása miatt, csak azt nem tudjuk, kit köpött képen ez az egy, irányult a test elleni bántalmazása, támadólag kit érintett meg, vagy öntött le. Ezek mind tettleges becsületsértések, amelyek zavarják az elszenvedett egóját.

Vagy a szuperegóját frajdilag. Ami, illetve amely, ahogyan a szakállastól tudjuk, neveléssel, tanárilag költözik az organizmusba, s jól látjuk, hogy igaza van, a fideszisták mind, midőn beszíják az igét a kedves vezetőtől, akkora hatalmas egójuk lesz, hogy szuper. Mindenki hülye, ők a helikoffer, következésképp az igazukat senki nem érti, aztán jön a bántás, a sértődés meg a posztolás, hogy kérjen bocsánatot az egész kerek világ őtőlük. Önélzetesek a kis latlok, a magyari übermencsek, a nemzet, aminek más része nem lehet, csakis ők.

No most, föltehető, milyen is annak a bűnösnek az élete, akinek a záloga a kezemben van, milyen szar is lehet permanensen magyarázkodni, hogy nem is vagyok fasiszta, csak rosszul vetül rám a fény, megtörik a nap sugára, ettől barna az ingem. Ebbe belefárad a magyari übermencs, és megsértődik. Bocsánatkérést óbégat, s amikor a népek, akiknek már minden mindegy, tettlegesen megsértik őt, támadólag megérintik a kis testét, leöntik lóhúggyal van pofán köpik, akkor ott áll a szuperegója közepén, és nem érti, hogy mért veri őt a jóisten. Szar ügy, mondhatni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
4 hozzászólás “Önélzetesek a kis latlok
  1. Yeti szerint:

    Nem szeretnék magyar lenni.
    De hát szar ügy, mondhatni.

  2. Jane Doe szerint:

    Volt, amikor jó érzés volt magyarnak lenni (Danke Ungarn).
    De kár, hogy múlt idő! Jövő meg nincs…, nekünk.

  3. trabant szerint:

    Önélzetesek? Aligha.
    (Javítani a címet, meg a szöveg indokolatlanul otromba durvaságait is kivágni a szemétbe. Nem ide valók, meg kell hagyni a széljobbnak az alpári szavak használatát, az ô olvasóik már megszokták.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!