Parraghfű

„Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.” – Ez a két mondat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szájából mászott elő, aki Orbán gazdasági és oktatási főtanácsadója, és szíve szerint az egész országot összeszerelő-üzemként látná. Sok kis iparos betanított munkásban látja a jövőt, valamint neki sem tetszenek a bölcsészek. „Most erre mit mondjak” – Imádkozzál baszd meg, az nyilván megy.

Akár elnézést is kérhetnék a mosdatlan szájamért, de nem teszem, felnőttek vagyunk, s ha készülnek kivégezni, visznek a puskás osztag elé, kevéssé adunk az illemszabályokra. Akkor pedig különösen, ha látjuk, hogyan megy szarrá az ország, és pusztulunk el ilyen kóklerek kezében, mint például Parragh László, Müller Cecília, Kásler Miklós, Bakondi György, etc., hogy csak a leglátványosabbakat meséljem, akik nem értenek semmihez, és mégis ott vannak, ahol, mert jól tudnak bólogatni.

Parragh nem tud mit kezdeni a gazdaság ügyeivel, Müller a járvánnyal, és egyik sem tud kezdeni semmit azzal, ami a dolga volna. Hogy mit tesznek, arra a kamarai elnök másik tételmondata világít rá, miszerint: „Jelenleg egy adott mozgástér van, ezen belül mozog a magyar kormány is, egy politikai értékrend alapján dönti el, hogy kiket támogat.” – A magyar kormány tehát szelektál, ki maradhat életben, ki pedig kénytelen megdögleni. Ezt jelenti ez a mondat, és ez a Parragh még a helyén van.

Hogy a magyar kormánynak, következésképp Orbán Viktornak kik a kedvesek, azt pár napja fejtette ki, mint emlékezhetünk. Valami ilyen sorrendben, hogy papok, állami vezetők, rendőrök, katonák, és így haladtunk visszafelé csökkenő sorrendben a kivégzendőkig. Egyébként a mostani vérzivataros időkben nyer igazán értelmet Lázár kijelentése, miszerint: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Ez a kormány politikai értékrendje, és ez alapján dönti el, kit támogat.

Nem téged, maradjuk annyiban. A Puskás Arénát fehérrel világítják meg, tisztelegve az egészségügyi dolgozók előtt. Ez szép gesztus – ha egyáltalán –, de ennyire futja. Szimbólumokra, mint eddig is, zászló, kokárda, jelszavak, nélküled, s amikor valamit csinálni kellene, akkor ennyi telik, nem épp semmi „most erre mit mondjak”. Ennél látványosabban nem lehetett volna kijelenteni, amit egyébként is tudtunk, fogalmuk sincs, mit csinálnak. Eddig a konjunktúra vitte előre a galerit, most pedig összeszarják magukat.

Ennek a Parraghnak annyira telt még, hogy a szakácsok online képezzék át magukat pékké, és ezzel minden gond megoldódik. Nem történik egyébként más, minthogy Orbán légvára a szemünk előtt omlik össze, az első fuvallat elsöpri a francba az egészet, és eközben is az a gondja, hogy a turizmusnak jusson hatszáz milliárd, viszont, hogy annyi ember megy tönkre, azzal nem tudunk mit kezdeni. Egyébként pedig tudnának, ha akarnának, csak körül kellene nézni Európában, ott hogyan csinálják.

Ha és viszont valaki deklaráltan türk-kipcsak, akkor ez lesz a gyalázatos vége. Egyébként ők is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy tudnának valamit csinálni, ámde nem akarnak, hanem csupán politikai értékrend alapján döntik el, kiket támogatnak: a fehér, európai keresztényeket, mint volt szíves éppen ez a Parragh ilyen munkavállalókról delirálni még régebben minden kipcsaksága ellenére. Ki érti ezt?. Most pedig tovább szűkült a kör, Fidesz tagság szükséges, meg, hogy mével kezdődjön a neve az embernek és szárossal végződjön.

Momentán nem tudjuk, ez a Parragh mivégre van a világon, és sorban föl lehetne tenni mind az összesnek a kérdést, mit keres itt, sőt, idézhetnénk miniszterügynök elvtársat is, ne akadályozzák az életünket, ha már segíteni nem tudnak a gyomok és dudvák, meg muharok. Viszont én nyájasom, tegnap kiderült, mire számíthatsz, semmire sem, vigasztalódj hát R M. polgártárs soraival, hogy nem vagy egyedül: „Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen…”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum