Halálunk oka

A mi utcánk gyönyörű. Ha benne lakik az ember, mint annak része, észre sem veszi ezt, csak olykor és akkor, ha valami tér-, és időbeli távolságba kerül tőle, mint most is, amikor búcsúzik, nem tudhatva azt, elkapta a kórt avagy nem, jön-e érte a megváltó halál, vagy csak a többiekért. Ez okozza, hogy a kívülálló szemével képes látni az ember, mintha vendég volna itt, mint Kosztolányi hajnalban a Logodi utcában, esetleg mintha tényleg távoli vidékről érkezett volna ide, s meg, és riadtan vár, de egyedül. Málló aszfalt, villanyoszlopok, légvezetékek, mint amerikai filmekben egy elhagyatott kisváros, kopott házak meg kukák a járdán, ilyen az én utcám.

De egy napon – mint már elmeséltem, de ezt nem lehet megunni -, szóval egy napon, egy hónapban egyszer, kivirulnak benne az emberek, amikor nyugdíjfizetés ideje van, és különösen lehet várni a postást. Máskor is, de akkor nagyon. A népek otthonkában könyöklenek az ablakban, a férfiak sem kocsmába mennek, hanem díszbe öltöztetik a szívüket, hogy majd lehet kocsmába menni, a tekintetek északot, az utca végit pászmázzák, ahol a lehangoló panelek tövében fel kell tűnnie az zöld alaknak, táskájában pénz, szívében vidámság és a többi szép dolgok. Előőrsök vannak, akik elmennek a horizontba bele, jobbra fordulnak meg balra is, hogy jön-e már.

Végtelen idők vannak ilyenkor, az előőrsök olykor visszairamlanak, hírt hoznak, hogy ugyan még nem látszik, de két utcával odébb mintha feltűnt volna, aztán visszamennek a megfigyelő helyre, szemüket tenyerükkel ernyőzik, akár az indiánok, mígnem dél körül, mindig csak dél körül a diadalmi üvöltés is hallatszik, hogy jön már. Látom is, mindjárt itt lesz, s egyszer csak valóban itt is van. Amennyire szórakoztató, annyira lehangoló is ez a kis színdarab, de végül is, ez az élet, ha megalázó is. Merthogy a Józsi. Ő a szomszéd, az írásaimban csak olykor feltűnő, de állandó szereplő, aki a várásban előőrs szokott lenni, különben meg engem keserít napra-nap.

Amikor megjön a nyugdíj, tán egy hétig is elvan, de aztán háromig meg nem. Pár nap teltével jön a kuncsorgás, hogy egy cigit meg kétszáz pénzt, két cigit, egy ezrest, hogy aztán, mire újra lehet menni a postást nézni a sarokra – s innentől érthető is a buzgalom –, összegyűljön annyi, hogy törlesztve újra lehessen kezdeni az egészet, mint egy örök körforgás, aminek soha nincsen vége. Ezzel csak azt akartam elmesélni, hogy alig kap nyugdíjat ez az én szomszédom, a létezés peremén tántorog, s ha a tudata nem is ettől szűkült be teljesen, de alig van átmérője, hogy át bírjon férni rajta a valóság, és nem is nagyon sikerül. Viszont szereti az Orbánt.

Rajong érte úgymond, migráncsozik, gyurcsányozik, komcsizik, teljes a készlete az orbánizmusból, hogy olykor gondolom is, nem érdemli ez a cigarettát, jó szót se nagyon. Ám mivelhogy mérhetetlen nagy szeretet lakozik a hitetlen szívemben meg pergő cimbalom, csak néha utasítom ki őt, amikor már fizikailag fáj a sok baromság, amit a Kossuth rádióból merítkezve összehord. Hétfőn, amikor Orbán bejelentett, csűrdöngölve jelent meg, hogy na, ugye, tizenharmadik havi, hogy milyen csodákat tett vele ez az ember, hogy majd lehet várni még a postást pluszban a sarkon, hogy a mérhetetlen örömök.

Meg a Gyurcsány kurvaannya, meg az enyém, valamint migráncsok természetesen. És ezzel párhuzamosan hogy milyen végtelenül bölcs az ő vezére, jóságos, népét szerető, róla mindenek felett gondoskodó aranyember. És ekkor mondom neki, várjon februárig, és kap egy hetet, mire ő, nem lehet, s mondom neki, de bizony, s mutatom. És még hozzá teszem, köszönje meg álmai emberének ezt, de mondja, arról ő nem tehet, mert nem ő határoz ilyenről. Hát kicsoda? – kérdem tátott szájjal. A professzorok, tanácsadók, rengeteg szakember, aki körbeveszi őt. Ő csak aláírja az ilyet, így képzeli ez. Professzorok, mondom, na igen, s nevetek. Csak cserepes a szám, de nagyon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
1 hozzászólás “Halálunk oka
  1. Czirbus Csaba szerint:

    …. az én Józsim azt mondja a ” a Nagyker ” felel az inflációért .Ő is Orbánt szereti .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!