Tarvágás

Amikor tegnap Gulyás G. miniszter a cinikus, jóllakott ministránsképével bejelentette, hogy kormányunk, így természetszerűleg Orbán Viktor Mihály kiket akar megsarcolni a járvány elleni védekezés ürügyén, mintegy kétezerhétszáz (2700) magyar település polgármestere kapott a szívéhez, miszerint mi lesz velünk nagymama, éhen fogunk dögölni, mielőtt elvisz minket a kórság. Az önkormányzatoktól olyan harminc milliárdot vár jótevőnk a közös kasszába, mégpedig úgy, hogy elszedi a gépjárműadójukat. S mivel rengeteg olyan magyar falu, község, etc. van, ahol ez az egyetlen bevétel, az történik velük, amit az elébb fölvázoltam nagymamailag.

Ezt az akciót tehát bízvást nevezhetnénk hullarablásnak is, de legyen inkább tarvágás a neve, ezt a budilakó gumicsizmás OVM jobban érti. A nagyobbacska települések ugyan nem válnak működésképtelenné, de elindulnak a lélegeztetőgép felé, hogy nekiálljanak vegetálni. Ez a harminc milliárd ez egy hatod Puskás Aréna, egy vizes világbajnokság töredéke, ennyit Mészáros Lőrinc egy hét alatt, három közbeszerzésen megkeres, így ugyan értelmetlen megnyomorítása a magyar városoknak, falvaknak, de ez oka világos. Mivelhogy soha nem látott balhé lett volna abból, ha szintén a járvány ürügyén elveszi a polgármesterek jogait, a számlát ekképp egyenlíti ki OVM.

Mondván szuszogva, hogy akkor is azt csináljátok, amit akarok, ha lepotyognak is a csillagok az égből, mert, ha erre is azt mondják az elfajzott polgármesterek, hogy azért nem kéne kimelleszteni a városukat, akkor víruspárti sorosisták lennének kapásból. Itt keccsölök értetek éjt nappallá téve – mondaná a kedves vezető –, véremet hullatom, szívemet alélatom, ti meg erre nem vagytok képesek. Ez lenne, és ennél cinikusan aljasabb dolgot nehéz elképzelni is, de OVM-nek sikerült ez is. Az önkormányzatok már régóta a bögyében vannak, a járvány elhozta azt az időt és lehetőséget, hogy különösebb feltűnés és visítozás nélkül le lehessen számolni velük, nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk.

Hasonképp birizgálják a beteges fantáziáját ennek a mi megváltóknak az áruházláncok, ezeket is szereti szopatni, s ha régebben némi erkölcsi és jogi megfontolások aljasan beteges ösztöneit és szándékait kordában tartották, most a vírusra mutogatva minden fék megszűnt, tehát szüret. Ezek is fizetnek, mint a katonatiszt, no, és a pártok. A felére lesz vágva a büdzséjük, hogy csak kipurcannak 2022-ig. Mert ugyan a Fidesz is kevesebbet kap, de ez csak elméleti lehetőség és veszedelem, mert Pártunk és az állam kasszája átláthatatlanul összefonódott, mint ahogyan OVM zsebe is az adófizetőkével, ahogyan közpénz jellegek vesznek el, és szaporodnak a kastélyok.

Íme, nyájasaim, ekként aggódik a kedves vezető szeretett népe nyüves életéért, és még fog is aggódni hasonképp, ameddig a gusztusa tartja. Ilyen hátsó és alantas szándékok olvashatók ki a drámai hangú bejelentésekből, mert miközben a népek az életükért reszketnek, jótevőjük azon morfondírozik, régi, elmaradott számlákat hogyan rendezzen le, s mindeközben gyalulja magának az utat 2022 felé. Az ilyen bűnösökkel cifra dolgokat szoktak csinálni a magukról megfeledkezett alattvalók, viszont ezt az irányt nem viszem tovább, mert a magyar az nem olyan, az olyan sülthal-bávatag. Meg vasárnap is van. Igaz, hogy semmiben sem különbözik akármelyik szerdától vagy péntektől, de azért mégis. Áldás, békesség.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Tarvágás
  1. Istvan Erdos szerint:

    Az igazi barbatrükk szerintem majd az lesz, amikor a sarc egy (kisebb) részét nagy kegyesen visszaadja, mint központi segítséget… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!