Asznonta az Ibojnéni a tennap, hogy nem tudhassuk jönni-e kell a zoviba majd, mer lehet, hogy karantémum lesz a korona miatt. Nem tudom, mi az a karantémum, a nagyim szokja mondani, hogy krizantémum, az valami virág szok lenni a temetőbe. Akkor nem kell jönni a zoviba, mer virágot viszünk a temetőbe a korona miatt, nem tudom. Aszt tudom, hogy félni kell a koronátó, a Pityu föl is tett eggyet a fejire, még a karácsonyró maradt, amikor tömjént hosztunk benne a kisjézusnak, ijen pappírkorona. Aszt tette föl a Pityu, monta, hogy kakukk, a Kisböske meg sírt.
Mongyuk, ez nem érdekes nagyon, mindig orditt a Kisböske, azér is, mer emaradt a zünnep, és nem tudott huszárlány lenni, pedig akart nagyon, táncút meg énekűt amikor gyakorót, de emarad. Azér marad e, mer nem gyön a képviselő bácsi a korona miatt, aki vitt minket migráncsnézőbe meg labdát szokik hozni meg imakönyvet. Szóva nem gyön, a Kisböske nem tud huszárlány lenni, ezér orditt. Aszt nem tudom, a képviselő bácsit mér zavarja a korona, nem jó a fejire vagy mi van, meg, hogy ezér majd mér nem köll jönni a zoviba majd, aszt se tudom.
A zanyu nekiát venni konzervot, cukrot meg lisztet, tésztákat meg olajt. Mintha óriásnak akarna sütni sütit, vagy az egész telepet etetni. De mindenki vásárót, az összes emberek lisztte a hónuk alatt mentek, hogy ez is a korona miatt. Az apu meg borokat vett a korona miatt, meg vodkát, hogy majd azza fertőtlenitt, montam, akkor vegyünk egy talicska csokit is a korona miatt, de aszonta az apu, hogy az megromlik, epossad meg savanyodik, meg vannak lényegessebb dógok is a csokiná ezekbe az időkbe. Kérdesztem, hogy mijen időkbe, de aszonta én még kicsi vagyok ehhöz, ha nagy leszek, megértem, de most nem.
Az Ibojnéni meg egyfolyátba az operáló törzset nézi a tévébe, hogy mitmondanak, mi lessz velünk. Hogy megoperájják a koronát vagy micsinának, aszt má nem tudom, az Ibojnéni imáttkozik, a dadus meg pityereg, ahogyan nézi az operáló törzset, néniket, bácsikat, a gyerekek meg e vannak szabadúva, visittanak, tépik egymást, rájuk nem szól senki. A Pityu levette a koronát, mer meg akarták verni, hogy mijatta van minden. Kérdezte, hogy mi minden van a koronája miatt, de nem monták neki, csak hajkurászták, hogy alig is bírt emenekűni. Éhes vót má mindenki, a dadus terittett is, de az Ibojnéni csak nészte a koronásokat, mind akinek ement az esze teljessen.
Amikó magához tért, aszonta, hogy most megtanulunk kezet mosni, mer az nagyon fontos. Eddig is fontos vót, de most még fontossabb. Kivezényet mindenkit a fürdőbe, ott sikátuk a kezünket mind valami mosómedvék, hogy ez is a korona ellen, meg majd a karantémum is. Ezt mondta neki az operáló törzs a tévébe, addig sikátatta a kezünket, hogy a dadusnak kellett kimenteni mindenkit, monta, hogy má éhen vesznek ezek a gyerekek, haggya má őket, de az Ibojnéninek ement az esze. Kifordút a szeme, vetette a keresztet, borogatás kölött a fejire, meg alig vette a levegőt, hogy a dadus hítta is a mentősöket, hogy nagy a bajj.
Éhessek vótunk, de vártuk a mentősöket, amikó meggyöttek, el volt takarva az arca az összesnek, a Kisböske visittott, hogy jujj, ufók, az Ibojnéni meg vonagolott, tiszta őrület vót minden, hogy gondótam, jobb is lesz az a karantémum, hogy nem köll jönni majd. Evitték asztá az Ibojnénit, hogy kivizsgájják a koronáját, hogy asztá majd minket is. Megebédetünk, de a dadus aszonta, nem köll lefeküdni, mennyünk a homokba a levegőre, szaladgájjunk az ima helyett, futkorásszunk vagy akármi. Kikapcsóta asztá a tévét is, hogy unnya má nagyon, kiárta az ablakot, hogy éneküjjenek a madarak, és monta nekem is, eriggy, montam jó, eridek, úgyis vár a dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?