Beszédváró

Olyan volt az utca tegnap, mint nyugdíjfizetési napokon szokott. Olyankor másképp süt a nap, mást fütyölnek a madarak, az ember szíve pedig kivirul és díszbe öltözik, a nyugdíjas polgártársak pedig lesik az utca végit, ahol fel kell tűnnie a postásnak, vállán a táska, benne a pénz. Tizenegy előtt még soha nem jött a pénzes ember, de a rá várók már nyolckor rezegnek, nézegetnek az ablakon, mások kiállnak az utcára, hogy jön-e már, de hogyan is jönne a reggeli idején. Állnak, könyökölnek egymással szemben az emberek a szétrohadt utcában, látja már, hol lehet, vajon merre járhat, ilyeneket kérdeznek a másiktól az ünnepi otthonkájukban.

Tíz óra körül a türelmetlenebbek elsétálnak a sarokig, mint valami felderítő csapat, érezhetően nő az izgalom, jobban kihajolnak az ablakon az otthon rekedtek, a többi meg hozza a hírt, hogy még sehol, de a piac mögött már valaki látta. Azt beszélik, mintha már közeledne. Minden újabb biciklista, aki föltűnik a flaszteron, mindegyik az új remény, csóválják a farkukat, mint a gazdáját reménylő kutya, és a csalódásuk is akkora legalább, amikor más alak bontakozik ki a szürkeségből. Aztán tizenegy után megjön persze, és örömmel meg szokás szerin nyugtázza, hogy a pápát nem várják olyan buzgalommal, mint őt itt, és érkeztével elszabadul az orgazmus, amikor oszt.

Ez végtelenül megalázó színdarab havonta, de a játszók nem fogják föl. Igazából bele sem gondolnak, mert amikor az ember teljes szívével benne van a szerepben, nem látja magát kívülről, ezért néz ki olyan hülyén az ország, ahogy. Mindegy, csak azt akartam lefösteni, milyen várakozással díszített, kiszolgáltatott ünnep a nyugdíj hordásának napja az utcában, és tegnap ugyanez volt, csak nem a postást várták, hanem a beszédet. A postás utáni hajszák élharcosa az én malacszemű Józsi szomszédom, ő szokott az utca végibe futkorászni, hogy jön-e már, hozza a tapasztalatokat a könyöklőknek, Józsi szomszéd ezen a napon fontos ember.

Ilyenkor kivirul, ünnep van a szívében, friss zoknit vesz és borotválkozik. Tegnap is, bár nem volt nyugdíjhordás, ebben a jelmezben volt, már reggel hétkor rezgett, hogy ő várja a beszédet. Csak úgy csillogott a malacszeme neki, s hogy a szívét nagyon meg ne terhelje a várakozás és az izgalom, fröccsökkel nyugtatta magát, illetve amit ért, apró italokkal meg hosszúakkal, a giga nem válogat ugyanis. Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra, ez a filozófia, viszont tudni kell, hogy Józsi szomszéd hamar elveszíti az önkontrollt, ami abból áll, nem ismeri a másik magánéletét, öt percenként kopogtat, hogy elmesélje, mi történik benne épp.

Ez egy ideig mókás, aztán idegesítő, elviselhetetlenné akkor válik, amikor már nem lehet érteni, vagy csak nehezen, mit is akar közölni. Tegnap olyan reggel tíz tájban következett be ez az ideális állapot, és sajnálatosan, amit kizárólagosan tudatni akart a rajta kívül álló világgal, az a beszéd várása volt azzal az érdeklődő noszogatással, hogy én nézem-e. Ha nem, magamra vessek, derült ki egyre nehezebben. Józsi szomszéd úgy részegedik le, hogy egészen sajátos módon nem bír a szavakkal és lelkének tartalmaival, érezni, hogy ott gomolyog benne valami, ami nem talál utat. Félszavak, szógyökök és különálló ragok röpködnek a környezetében.

Dél körül már teljesen rózsaszínű volt a világ, ekkor derült ki, hogy van otthon egy kis kisüsti, és az meg lesz kóstolva, csak egy pöttyet. Ebből aztán az lett, hogy egy óra múlva a taknya-nyála összefolyt az én drágámnak, és ebből a masszából egy szó volt csak kivehető, mégpedig az, hogy Viktor. Nyöszörögve, búgva, ahogyan a halálra ítélt emlegeti Isten nevét. Így jött el a három óra, amikor békén maradtam végre, és az utca is úgy elcsöndesült, mint mikor a postás már messze jár a nevezetes napon, és már nincs mire várni, voltaképp élni sincs miért. Reggel ötkor kopogott megint a malacszem, hogy egész éjjel nézte ismétlésben a beszédet. Hogy mit mondott, nem tudja, de szép volt, csak még várni kell, mert nincs nyitva a kocsma. Így lett hétfő megint.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum