Ez hülye

Ez hülye. – Bukott ki a ferencvárosi polgármesterből, amikor az egyik fideszes képviselője ott nyüzsgött neki, akadékoskodott, ahogy ezek ellenzékben szoktak, míg hatalmon rendszerint pofán verik a másik felet. Ez a mondat, hogy „Ez hülye”, nem sértő, ez ténymegállapítás, mintha azt mondanánk, az ég kék, a fű zöld, ilyenek. Illetve van benne némi rácsodálkozás, kerekre nyílt szemek, és egyfajta elnézés is, megbocsátó gyöngédség, lemondó legyintés. Nincs benne se kurvaannya, se buzi, se más jelző, csak a szikár tény. Sok mindent gondolunk így embertársainkról, egészen elképesztő dolgokat, amelyek rendszerint rejtve maradnak.

Csakhogy itt bekapcsolva volt a mikrofon, így a fideszes képviselő megtudhatta magáról, hogy hülye, holott egészen eddig helikopternek képzelte azt a szarhalmot, ami valójában volna. Az ilyesmi nem komilfó, meg fájni is tud, az ember lelkébe hatol a gondolat, hogy tényleg hülye vagyok? Ezek a mikrofonok ellenségek bírnak lenni, régebben a szolnoki polgármester nevezte választópolgárait – akiknek amúgy krumplit osztogat – vén kurváknak, ott is ezek a kóbor áramok hangosítottak ki rejteni kívánt tartalmakat. A vén kurvák nem rombolták le a városházát, hanem továbbra is a Fideszre szavaztak. Ki érti ezt? A szó amúgy el szokott szállni, ha csak nem akarjuk, hogy ott maradjon.

Most nagyon akarták, óhajtották, szinte örömmel vették, hogy na, végre lehülyézett minket, és ezzel a lendülettel küldenék máglyára a polgármestert. Hogy itt a bizonyság, ez terrorista, diktátor, kommunista, sorosista, egyszóval itt a világvége, elevenen falja fel az ártatlan fideszest, akinek a szíve a népért dobog. Pedig csak hülye. Erre nem lehet ráhúzni, hogy irtja a keresztényeket, mint Niedermüller, ezzel nem lehet a pápához futkorászni, ezzel maximum a főnénihez lehet a kakukkfészekben, az óvónénihez a homokozó partjain. Önélzetesek a kis latlok ellenzékben, olyan kényesek a szavakra, mint valami elsőáldozó kislány, harmatos a lelkük meg rózsaszín.

Ez azért van, mert, mint megfigyelhető, amikor képviselők lesznek, akkor elemelkednek az anyaföldtől. Egyből körbelengi őket a méltóság, komolyság és tisztelet, a seggükből elkezdenek böjti szelek fújdogálni, szarniuk sem kell többet, és, ha kérdik őket valamiről, meg szokták jegyezni, hogy tudják-e kik ők, mint Svejknek rend szerint Dub hadnagy. Vagy nekem is annak idején a kocsmában az MSZMP helyi lapjának főszerkesztője, aki tök részegen kérdezgette, tudom-e ki ő, és fenyegetett, hogy sokat tud ártani nekem, pedig egy büdös szót sem szóltam hozzá. Képzelem, mi lett volna, ha lehülyézem, de a talponállóban szerencsére nem volt mikrofon.

Ezzel csak arra utaltam, hogy ezek ugyanazok. Valami veleszületett érzelmi intelligencia és bölcsesség kell ahhoz, hogy az ember ne részegüljön meg a hatalom szelétől. Rögtön a rendszer változása után elképedve figyeltem, ahogyan Antall államtitkára, Raffai történész a bokáját csattogtatja bemutatkozáskor, mint valami zupás őrmester, és az ő szemében is megjelent a tébolynak az a lángja, ami most szinte az összesében lobog. Egyesével végig menve az egész bagázson, és alaposan belegondolva, ugyanúgy volna megállapítható mindahányról a ferencvárosi igazság: ez hülye, és rögtön választ is kapnánk arra a dilemmára, miért rohad szét az ország.

Mint kitetszik, nem sokra tartom a politikusnak nevezett állatfajtát, sőt, kifejezetten károsnak, és az én mikrofonom állandóan be van kapcsolva. A kedves vezető is ma fog mekegni valami évértékelőt, és az egész ország azon fog rugózni, mit mondott és hogyan mondta. Holott ugyanúgy egy egyszerű ténymegállapító mondattal, miszerint ez hülye, nyugtázni lehetne az egész organizmust, amivel csak arra irányítanám rá a figyelmet, ha leemelnénk őt a magas polcáról, s úgy néznénk rá a trottyos gatyájára, a véreres szemeire, a csüngő hasára és beteges gondolataira, és azt látnánk benne, ami: ez hülye, egy lépéssel közelebb kerülnénk a képlet megoldásához. Csak mondom.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “Ez hülye
  1. Yeti szerint:

    Csak hiába mondod 🙁

  2. Jane Doe szerint:

    Ha már Raffai történész-államtitkárt említetted, mint korai megnyilvánulását a “változásoknak”, az Antall-kormány több tagja is ivott a hatalom mámorító főzetéből: Andrásfalvy Bertalan néprajzosként még megállt az emberekkel beszélgetni, viszont művelődési és közoktatási miniszterként (1990-1993) már a határon is megállás nélkül akart áthajtani (hol volt akkor még az EU-tagságunk?!). Igaz, Für Lajos történész – honvédelmi miniszterként – is körkörösen védekezett.
    Innen nézve és indulva, ahova ma jutottunk (“Ez hülye.) irányában és logikájában is teljesen helyénvaló. Hova is juthattunk volna – máshova?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!