Itt volt az ideje megint a magyar közélet legálságosabb aktusának, amikor a közszereplők bevallják, mennyit loptak egy év alatt, illetve trükkösen takargatni kívánják az egészet. Vagyonnyilatkozatnak nevezik ezt a szemfényvesztést, aminek az ég egy világon semmi értelme nincs, de le lehet mérni rajta, ki hol tart a valóság elferdítésében. Nem ettől lesz becsületes valaki, viszont legalább meg kellene próbálni annak látszani, de az sem járható út, hogy a csillagokat is letagadjuk az égről, mert senki nem fog hinni nekünk.
Hosszú évek után eljutottunk odáig a hazugságok tengerében, hogy Orbán Viktor Mihály nincstelen lett, nincs egy árva vasa sem, se autója, se ingósága, csak az adósság, nagy valószínűséggel hónap végén a vejétől kér kölcsön csirkelábra. Tudom, hogy ez egy színjáték, de Orbán még arra is alkalmatlan, hogy ezt jól játssza, vagy csak egyszerűen hülyének néz mindenkit, mert úgy gondolja, megteheti. Nem érdemes ezzel többet foglalkozni, ez a vagyonnyilatkozat, amelyben templom egerének állítja be magát, mindent elmond a jelleméről vagy jellemtelenségéről. Inkább az utóbbi.
Bevett szokás egyébként egynémely diktátor-típusnál ez. Archetípusa Adolf volt Németországból, aki nemcsak a pénzét, még az érzelmeit is letagadta Barna Évát rejtegetve a nagyközönség elől, mondván, hogy az ő jegyese az árja nép. Adolf még ráadásul vegetáriánus is volt, spenóton élt, de legalább a végén becsülettel főbe lőtte magát. Mi nép, mint Orbán jegyese viszont olyan alakhoz nem mennénk hozzá, aki másfél milliót keres, költenie alig kell, még BKV bérletre sem, de félretenni mégsem tud. Biztosan elkurvázza.
Ha meg nem, szétfolyik a keze között a fizetsége, nem tud bánni a pénzzel, amit az ország is mutat. Mindenféle szarra elszórja, stadionok, pópák és futballisták, templomok, erkélyek meg kisvasút, épp csak arra nem jut, amire kellene, az ilyen ember ne legyen miniszterelnök, mert alkalmatlan. Bár ez minálunk olykor követelmény, senki nem azt csinálja, amihez ért, illetve, aki nem ért semmihez, abból lesz a főnök, diákból államtitkárhelyettes, bírósági fogalmazóból miniszter, és ezeknek szokott a legnagyobb pofájuk lenni.
Egyébként kontraszelekciónak hívják a jelenséget, ahogyan hülyül el az ország, viszont az öntudata ezzel négyzetesen növekszik. Büszke lesz, és megsértődik, ha szólnak neki, hogy miniszterelnök úr, a villát bal kézbe tessék, hölgyek kezére csókkal rábukni nem komilfó, zsebrebaszni a kezet tahóság, meg vegyél már föl egy normális öltönyt, hogyan nézel ki, te szerencsétlen. Mindez benne van a vagyonnyilatkozatban, amit képes volt röhögés nélkül aláírni, kedves népe pedig forradalom nélkül viseli, ahogy ez az alak éppen az arcába hugyozik.
Ha így is jó, énnekem tényleg mindegy, csak fejezzük be a színjátékot majd egyszer valamikor. Ez pedig az, hogy az ellenzék, amelynek a biodíszlet szerep jut, mert funkciója annyi, hogy Orbán demokráciás előadást tartson a nagyvilág számára, tehát az ellenzék, ha komolyan venné önmagát, akkor minden reggel látványosan kivonulna a parlamentből, de mégis ott ül. Nem tudjuk miért, de most ez is kiderül, Miközben kis szívük csak érettünk dobog, híznak a betétjeik. Orbán letagadja, ezek megmutatják, az egyik is, a másik is a mi pénzünk.
Egyik sem jobb a másiknál, J. A. soraival lehet őket megmutatni: „…Nézz a furfangos csecsemőre: bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát…” De inkább előveszem magamból a rég elveszett tanárt, és az egészet iderakom, tessenek úgy képzelni, hogy állok a tábla előtt, magam elé veszem a szöveggyűjteményt és fölolvasok azzal a rossz tanári intéssel, hogy vajon mi a szarra is gondolt a költő, amikor ezeket papírra vetette:
Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.
És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.
S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg –
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.
Vélemény, hozzászólás?