Soros zenekar

A kedves vezető nehéz nap után volt. Már korán rosszul indult minden, mert reggelire virslit adtak a menzán, s az egyik csinovnyik fényképezgetni kezdett a mobiljával, hogy milyen jó kép lesz ez a Facebookra, milyen emberi, ahogy ő fenségesen, de mégis, mint a nép egyszerű és vagyontalan fia eszik, mint akárki más. Már pisálás közben is fotózni akarta ugyanez, hogy megmutassa a rajongóknak, egy vérből vannak, a kedves vezető is ember, van neki veséje, s csak úgy hugyozik, mint akárki más, tehát anya szülte őtet, ha másfajta is.

Szégyellte viszont a pisálós képet a kedves vezető, a reggelizősbe azonban belement, csak nem ehetett, ahogy szokott a négy fal között magában, csupasz kézzel, két pofára tömve magába az eledelt, mert hogy is nézett volna ki. Kést és villát kapott, rakta ezeket egyik kezéből a másikba, aztán megállapodott, balba a kés, a jobbikba a villa, de így meg nem ment a szeletelés. Ezért a fénykép kedvéért még tartotta a készségeket kicsit, aztán pofán vágta a fényképező csinovnyikot, majd megragadta a virslit, ahogy kell és szokta is. Evett.

Ez volt reggel. Délelőtt benézett a parlamentbe, hogy mi a rosseb is van ott a sok fölösleges hülyével, elfoglalta a helyét a függöny mögött, hallgatta, ahogy verik a nyálukat. Oktatás, egészségügy, ilyeneket szajkóztak, mert nem volt érzékük az élethez. Néha bekiabált a függöny mögül: na, ugye, boldog karácsonyt, oszt jónapot, ilyeneket ordítozott, a ház előtt tüntettek, a TEK elkobozta a csokijukat, amire írtak valami esdeklést. Behozták neki, de el nem olvasta, mi van ráírva, két pofára betömte a sztaniollal együtt, kicsire nem adunk filozófiával.

Ebédre pörkütt volt nokedlivel, ugorkával. Partedlit kapott a nyakába, engedte, hogy fényképezzék, aztán kiürítették a helyiséget, és nyugodtan, zavartalanul evett, nyögött közben, a szeme pedig a valahogy furcsán kifordult a földöntúli élvezetektől, nyaka félrebillent, és már elszunyókált volna, amikor csörgött a mobilja. Fölvették neki, mert nem tudta, melyik gombot kell megnyomni. A Sziszi volt, hogy kész a velős pacal, odaugrik, hoz kóstolót, de most nem kellett, leszorította egy kis házi kisüstivel, szemei vérben forogtak, ott aludt el.

Nem merték felébreszteni, hogy megjöttek a pópák és üldözött bíborosok az erkélyre, ott fagyoskodott az összes. Két tagbaszakadt TEK-es gólya viszi a fiát fogással betette a páncélautóba, fölvitték a várba, a lemeszelt freskós szobába, ott leheltek bele életet, pedig alig volt benne. Az egyiknek mentő ötlete támadt, a sarokban hevert még néhány kék plakát. az egyikből kivágta a Soros képét, és, mint valami krampusz, az arca elé tartva a vigyorgó öregember képmását, elé ugrott, kiáltotta, hogy migráncs. Azonnal észhez tért, lesepregette a morzsákat a gyomráról, és kilépett az erkélyre.

Drasztvujtye tovarisi, fordult az egyik paphoz, de eltévesztette, mert az a nigériai bíboros volt, és csak a csekkjét akarta aláíratni. A pópa a másik sarokban ácsorgott, ajándékba egy ikont hozott, amit ő át is vett azzal a megjegyzéssel, hogy ugyan nem szereti, ha fényképezik, de ez egész jól sikerült. Hogy ennyire szőrös volt rajta, arra utalt, hogy fiatalkori kép lehetett, vagy valamelyik árvízi mentés alkalmával készült a munka dandárjában. Aláírta a bíboros csekkjét, a pópa zsebébe tuszkolt egy félkész stadiont és elbocsátotta őket.

Igaz, előtte történt még egy kis baleset, meg akarta mutatni a magyarok istenét ezeknek, kapott egy labdát, hogy kibikázza, de luftot rúgott, hanyatt esett, miután megmagyarázta, ő így szokta, olykor fáj a háta, és jól esik egyengetni a hűvös kövön. Vacsorára bekérette a velős pacalt egy kis tejszínhabbal, ott tömte két pofára a bazi nagy földgömbje előtt, s mivel szalvétát elfelejtettek hozni, az egyik kódexből tépett ki egy lapot, hogy fölitassa a zsírt a képéről. Kicsit poros volt, de meglepően jól szívta a zsírt, s amikor rendelkezett, hogy eztán ebből kér itatóst, mondták neki, ez nyolcszáz éves kincs.

De nem hatotta meg. Ki van fizetve nem? Ezt vágta a képibe az akadékoskodónak, kirúgatta a feleségét a munkahelyéről, ő magát pedig Brüsszelbe száműzte takarítani a Dejcstomihoz, de nem is figyelt igazán, mert az erkélyen már melegítettek a zenészek, brummogott a bőgő, ilyenek. Ácsi! – Ezzel a kiáltással lépett ki a szabadba, és nekilátott, miközben egy ötszázast fűzött a prímás vonójába: “Annyi mindent kéne még elmondanom…” – Így vonyította a “Nélküled” első sorát, de a zenekar kollektíven nézett bambán, mert ilyet ők nem ismertek, soha nem is hallottak. De ezt nem kellett volna.

Egy szemüveges alak sietett a kedves vezető segítségére, aki csak hápogott végtelen felháborodásában. Himlerre hajazott ez a szemüveges, és nem is tagadta meg a hasonlóságot. Hátravinni, főbe lőni, mutatott a prímásra, s miközben cipelték el a sivalkodó embert, gazdája fülébe súgta, hogy ez egy Soros zenekar, de ne aggódjon, kitwitteli és miden jól is lesz. – Hívjátok gyorsan a Ferót. – Így intézkedett, s amikor az villámléptekkel belibbent a svájcisapkájában, ropta fölemelt karokkal, hogy nyolc óra munka, akkor a kedves vezető elnyugodott, már csak egy kis kalbászt kívánt szalonnával az ijedtségre. És megkapta.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!