Örök világosság

Elfelejtettek szólni az utolsónak, hogy kapcsolja le, ezért egy hete éjjel-nappal szügyig fényben van a Puskás Aréna, pedig semmi sincs benne, és jó darabig nem is lesz. Vagy, amikor suttyomban felszentelték, a plébános be volt tépve, a temetési résznél nyitotta ki a szertartáskönyvet, örök világosság fényeskedését kérte az ojjektumra a’la Szalacsi bácsi, és ami most történik, az nem egyéb, mint Isten létezésének bizonyítéka, hogy értelmet nyerjen a kereszténydemokrácia. Vagy nem.

Különben sem viccelődünk a hittel és vallással – dehogynem, főleg az Orbánéval, mert nincs neki. Egy rosszul szabott gúnya csupán, ráadásul félregombolva, persze, hogy röhejes. De most nem a hitetleneket ostorozni gyűltünk egybe Buddhában testvéreim, hanem megfejteni azt a titkot, mi az anyám búbánatos valagáért nem lehet lekapcsolni a villanyt abban a rohadt stadionban. Ebből nem trehányság fog kiderülni, hanem ontológia, az élet értelme és értelmetlensége.

De legfőképp a NER fölösleges és káros volta, indokolatlansága és a vezér piti pöcssége, illetve a csinovnyikok csótány-, oder légypiszok szerűsége és volta. Egy trágyadomb az egész díszes kompánia, akiknek a létezése egyáltalán nem indokolható a természet törvényszerűségeivel, de ne szaladjunk ennyire előre a konklúziók tengerében. Kiindulási pontunk, hogy az ember, mint a teremtés koronája, miért emel akármilyen építményeket is, már csak gyermeki kíváncsiság okán mélázunk ilyenen.

Arra kell jutnunk, elsősorban azért építkezik – az ember -, mert valami saját maga számára hasznos és fontos célja van vele. Ezt nevezik funkciónak, amit abban találunk meg, hogy egy épületben lakni óhajt a delikvens, dolgozni vagy imádkozni benne. Ilyen felosztások nyomán nevezi a szakirodalom az építményeket panelnek, gyárnak vagy templomnak. Stadionnak olyasmit neveznek, amelyben sporttevékenységet folytatnak.

Ebben a miénkben ilyesmi nem történik. Nem is laknak benne, traktort sem gyártanak, egyelőre misét sem tartanak, építményünknek tehát néven nevezhető funkciója nincs. Csak úgy van, mint egy szobor vagy emlékmű, esetleg kegyhely. Innen nézvést a permanens kivilágítás értelmet nyer, mint például a Lenin szobor is ki volt világítva itt a mi városunkban annak idején. De nappal még az sem, mert a komcsik materialisták, és tudták, ha a nap süt, a villanyt leoltjuk, mert fölösleges.

Ezzel szemben a fideszisták idealisták, mégpedig a legszélsőségesebben szubjektív fajtából, a monizmus-féléből, amely szerint csak az elme létezik, az anyag csak alárendelt tévképzet. Viszont innen nézvést nem érthető miért lopnak, ami tevékenység erősen anyagelvű, hogy a rosseb se igazodik ki rajtuk. Kereszténységről beszélnek és megtagadják a krisztusi tanításokat, nincs rendszer tehát az agyukban, persze, hogy égetik nappal a villanyt.

A dolog azonban nem ilyen egyszerű, hogy gyere cipó, hamm, bekaplak. Mert azt könnyen beláthatjuk, hogy Németh Szilárd kvalitásaival nem filozófiai meggyőződésből ég az a nyüves lámpa. Az sem lehet, hogy napok óta nem veszik észre, mert még a moha is érzékeli a fényt, a világítás oka tehát, hogy ez kegyhely, emlékmű, s mint ilyen jár neki a világosság. Bár úgyis megmagyarázzák, hogy ez direkt volt, terv szerint, vagy valami ilyesmi.

Ha és viszont a kivilágítás marad, akkor az Isten sem mossa le róluk, hogy ez voltaképp piramis, mert mi is lehetne más. Meccset legközelebb esetleg ha tavasszal játszanak benne, addig ott áll magában, mint valami mementó, és mindenki döntse el, mi jut eszébe róla. Nekem Schopenhauer fő művének nyitó mondata: Die Welt ist meine Vorstellung, azaz, a világ a képzetem, ami felfogás hasznos az ilyen vérzivataros időkben, amiben élnünk adatik.

Mert itt Borkai kapcsán olyan letartóztatási, kihallgatási – és minden ilyesmi – hullám indult el, mintha csupa gülenista tábornokokból állna az ország, és ez megmutatja a hatalom igazi természetét. Hogy nagyon be vannak rendezkedve, és nem félnek használni az aljasság eszközét. Ezt egyébként az is mutatja, hogy hiába érdeklődik akármilyen újság, hogy mi a kis maci farkáért ég az a rohadt villany a stadionjukban, még csak annyit sem mondanak: csak. A harc tehát hosszú lesz és véres.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum