Az élet értelme

Kimondva vagy kimondatlanul, bevallva vagy eltitkoltan, de voltaképp ezért az estéért volt minden. Bármi vagy akármi történik ezután, Orbán Viktor életében fényesebb nap, nagyobb boldogság és kétes dicsőség nem jöhet, élete beteljesedett. Ott van a saját maga által kijelölt zeniten, ha ez félelmetes, nevetséges vagy gyerekes is, neki, nekünk ennyi jutott, a suttyó parasztgyerek avas szagú álmai. Elkészült a piramisa, s amiként az ókorban nem is igazán hatalmi, hanem vallási és szakrális építmények voltak ezek, a halál és újjászületés, az örök élet gyakorlati kellékei, úgy ez is az. Tegnap a futball hivatalosan is vallássá vált, aminek a nevében és amiért minden megengedett és semmi áldozat sem drága.

Úgy érkeztünk el eddig a napig, a beteljesedésig, mint a szimfónia, amelyben apró futamok, néhány odavetett dallam, crescendóval jut el a zenei orgazmusig, hogy fortissimóban teljesedjen ki a téma. Vagy fortissimában, akárha Fortissima Fingus. A kisvasút, apró stadionocskák, néhány kósza sportcsarnok készítették elő a terepet, hogy tegnap teljes erővel zúgjon föl a lakájmédia, “Végre” címlappal, amely már jó előre Orbán Viktor kezében volt, hogy úgy tudjon a kampányvideóban belebikázni az erkélyén a labdába, aminél szimbolikusabb képet nehéz lett volna alkotni, miközben már megint lezárták a fél fővárost, akárha maga Erdogan jött volna újra el, pedig csak egy szaros stadiont avattak. Mert ez az.

Egy nyomorult stadion, hiába is gyömik bele a hazaszeretet és a nemzeti nagyság nimbuszát, és várják el, hogy az ember áhítattal nézze és suttogva beszéljen róla, mint valami totemről, mutatva azt, mennyire beteg ez az ország és az ő lakói, mert bizony azok. Az utcánkban, amikor nyugdíjfizetési nap van, az összes nyugdíjas, mint valami messiást, várja a postást, merre járhat, hol lehet, egy véget érni nem akaró várakozás az egész utca, mígnem föltűnik a zöld bicikli. Tegnap is ilyen hangulat volt, az összes szerencsétlen várta az estét, az avatást, mintha attól neki valamit is jobb lenne. Úgy várták, mint ötven évvel ezelőtt a gyerekek Manócskát, Mazsolát, Tádét, amely hősök életet hoztak a kilátástalan napjaikba este hét után.

Az utca nyugdíjasai sohasem jutnak el abba a nyüves stadionba, úgy figyelhették tehát, mint valami egzotikus, elérhetetlen úticélt, piramist homokkal, római romokat pálmafákkal, kiismerhetetlen és csillogó valamit, amit egyszer az életben társasúton megnézhetnek majd, ha lesz rá elég pénzük. Ahogy mentek kerítésnézőbe vagy kisvasutazni. Valami távoli, mesebeli tündérkert, egzotikus sziget, nagyság és gazdagság, fény és pompa. Ezt kapták, mint ahogyan mindenki más is. Minden nyálgép nyilatkozott tegnap, aki valami mellékfényt, lehulló morzsát remél még a nyomorult életében, futballra termett nemzetről meséltek a csámpás csülkeikkel, hogy a világ a lábaink előtt hevert valaha ezen a helyen.

Már évtizedek óta a múlttal takaróznak, tegnap is nyálas-pátoszos Puskás Öcsizés ment, s ha egy nemzetnek ez a zsinórmérték, ez a borgőzös ábránd, ott nagyon nagy a baj. És tényleg nagy a baj. Nem fáj nekem ez a kurva stadion, még a haverok zsebében landoló kétszáz milliárd sem fáj, mert az ember beletanul a rosszba, könnyebben, mint hinné. Hanem a szellemi restség fáj, a bávatag butaság, amit mutat a szeánsz, az imádat, ami vezényszóra körbeveszi, hogy ez a horizont? Ez, bassza meg. Ott hajlik le az ég alján, kitüremkedik valami sötétség. Láttunk már stadiont őszökben kivilágítva, amikor a fények hatalma ködöket von a csillogás köré, ami belülről nem látszik. Belülről semmi sem látszik, csak a nyerítés.

A kajla világon sokan keresték már az élet bizonytalan értelmét. Ki ebben, ki abban találta meg, mások semmiben és ebbe beleőrültek. Orbán Viktornak egészen sajátos és sajnálatos módon ez az élete értelme, a stadion, kétes és kétséges futballdicsőségekkel. Egy egész országot használt arra, hogy beteljesítse, és egy egész ország asszisztál is neki önként vagy parancsra. Bő harminc évet várt erre a napra, ami viszont nem sikerült tökéletesre. Mert az ilyen Suarezek elcseszték, merthogy a csapat, nemzetünk színe és virága kikapott, mint rendszerint mostanában. Ebből is látszik, hogy van, amit hatalmi szóval megoldani nem lehet. Csettintésre senki nem tanul meg futballozni, ahogyan Orbán Viktornak sem sikerült.

Minden titkok tudója, Füst Milán meséli el, hogy mért nem: “…Aki tehát előre gyüjtögeti magának eljövendő örömeit, az rosszúl jár. Aki halmozni akarja, az is. Vagyis mindenki, aki akarja boldogulását…Mellékesen megjegyzendő még itt, hogy ugyanilyen rosszúl jár az, aki minden áron énekelni akar, vagy szeretni, vagy költeményt írni, szóval mindazt, amihez az egész szervezet munkája kell. Aki akaratának minden erejével figyel tanítójára, az gyakran nem érti meg. Mert gyakran még valaminek megértéséhez is az egész lélek munkája kell. Az egész lélek pedig nem jól tűri a szándékot, az egész lélek a lazaságot szereti, hogy úgy repüljön bele az öröm, a tudás, vagy megértés, mint a galamb…”

Ilyen volt a tegnap is. Orbán, meg az ő hatvanezre megfeszülve várta az örömöket, és annyira akarták, hogy már csak ezért sem érkezett meg. És ilyen volt Orbán elcseszett ötven plusz éve is. Annyira akart futballista lenni, hogy kudarcot vallván megkeseredett ember lett, egy frusztrált csecsemő, aki arra használta az életét, hogy hatalomra jusson és stadiont építsen. A lopás ehhez képest melléktermék, még, ha szembeszökő, akkor is. És jó Cipollaként még azt is elérte, hogy a bávatag népek vele tapsoljanak, mintha ők kaptak volna valamit, pedig nem kaptak semmit sem. Egy újabb kétes ábrándot talán, s ha ez elég és jól van így, akkor tessenek tapsolni tovább. Míg el nem fehérül a száj is. Egészen addig.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “Az élet értelme
  1. Yeti szerint:

    42

  2. miki1950 szerint:

    Nekem az azért tetszik, hogy megépült az új Népstadion. Egy műtárgy, mely a régi foci nagyságára emlékeztet.
    Meg arra, hogy haláláig álmodozhat a hülyéje, mert ahogy sikerült neki elcseszni a teljes magyar futball stratégiát
    és annak finanszírozását, a dilettantizmus eme magasiskoláját nincs ember, aki képes lenne felülmúlni.
    De az igazi baj nem ez, hanem az, hogy az országot ugyanezzel a dilettáns, idióta elmével vezeti.

  3. Marcus szerint:

    A nagy vallasok kiemelkedese elmozdulast mutat a termeszettel valo szemelyes kapcsolattol az ahitatossagra es a teljes udvozulesre valo osszpontositas fele. A kereszteny, muszlim es szikh hitekben ez az Istennek valo alavetettsegben testesul meg: az udvozulest nem az ember hozza letre szemelyesen tetteivel, hanem inkabb az Istentol kapott kegynek a jelkepe, melyet az Isteni parancsok szerinti elettel lehet elnyerni. Az elet ertelmekent es celjakent ennek az udvozulesnek az elnyerese jelent meg. A keleti vallasokban, mint a buddhizmus es hinduizmus, szinten elmozdult az elsodleges figyelem a szemelyes felszabadulas felol a felszabadulas absztraktabb elmeletei fele. Osszessegeben ez a kor a szeretet es egyutterzes eszmenyeit megnovelte es kiterjesztette, es az emberi szenvedes nagyobb szerepet kapott, mint a korabbi filozofiakban.

    [WORDPRESS HASHCASH] The poster sent us ‘0 which is not a hashcash value.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!