Karón Varju

Most Varju László (DK) vérét óhajtja a hatalom, esetleg a lépét, darabka máját, a gyomrát pacalnak. A mentelmi jogát függesztené fel Polt, mert – és ne tessenek hangosan röhögni – “Nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és megszorította egy biztonsági őr vádliját (…) miután a biztonsági őrök társuk lábát kiszabadították, Varju Lászlót eltolták a stúdió ajtajától.” És továbbá: „elkapta, majd kihúzta egy biztonsági őr lábát, ennek következtében a férfi a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.”

Emlékszünk a képre, amelyen kicsi a rakást játszanak éltes férfiak, de földön lévőt én akárhány szemszögből is csak egyet látok, akin térdelnek és húzzák-vonják, az pedig a képviselő. Egy kocsmában a felül lévőket tartanák erőszakosnak a józan ész szabályai szerint, az ügyészség szerint az a garázda és erőszakos, követ el súlyos testi sértést, akit ütnek. Igaz, ebben a kuplerájban Polt Péter a csapos, mégis egyáltalán nem mókás, ami történik, mert arra utal, hogy ezek már azt csinálnak, amit csak akarnak, a pofátlanságnak, hazudozásnak gátja nincs.

S ami nagyobb baj, a törvénysértéseknek sem, a világ fejtetőre állt, az agresszort jutalmazzák, a szelídet megkövezik. A diktatúra evolúciójának sajátos de jellemző szakasza ez, amikor az álca kezd eltűnni, és nyilvánvaló képtelenségekkel vádolják meg a veszélyesnek ítélt elemeket. A képen, ami előttünk van, az látszik, hogy Varju Lászlót agyusztálják, ehhez képest ő a bűnös. “Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!”

Ennyit tettem ide “A tanú”-ból, de iderakhattam volna az egész nyüves filmet is, a képtelen párbeszédeket üregbőrről és ilyenekről. Mert, miután boldogan néztük, hogy milyen szörnyű kort hagytunk oda, hogy atyáinknak miben kellett élniük, most rémülten nézzük, hogy ez ugyanaz és ezek ugyanazok. Kövér Lászlónak mostanában nagyon kinyílt a csipája, és ez juttatta eszembe egy régi fenyegetését, amit a szocialistáknak üzent, s amely ez: “egyenként fogunk benneteket levadászni.” – Úgy látszik, elérkezett az idő.

Már előtte is, amit Demeter Mártával műveltek a repülőjük kapcsán, erre utalt, viszont most, hogy agresszióval vádolják azt, akit megruháztak, rendszerré kezd összeállni a bűn. Ezzel párhuzamosan ugyanis az Origo nevű tudományos szaklap és sajtóipari termék október 23-a alkalmából elkezdte újrafogalmazni a múltat, midőn a gyurcsányi rendőrterror áldozataira emlékezett. S bár én föltettem magamban, hogy mi az anyám valaga van, az újszülöttek ilyet nem tesznek, hanem elfogadják az állításokat.

Gyurcsány annak idején véres kezű diktátor volt, aki a jámbor népet irtotta – itt tartunk -, ez a Varju meg az elvtársa, jellemzően nem tud kibújni a bőréből és biztonsági őröket ütlegel. Így lesz kerek egész ez a képtelenség, ami nem amiatt szörnyű, hogy Varju képviselőnek valami baja esnék – nem fog -, hanem, hogy miként gyártja az ellenséget a manipulatív hatalom, és hogyan torzítja el a bávatag állampolgárok amúgy is tompa agyát. És itt lép előtérbe az idő, mint főszereplő, ami, ahogy telik, úgy lesz egyre reménytelenebb, hogy az ország valaha is kiheveri Orbánt.

Mert abba azért gondoljunk bele, már a mostani választások során is, aki szavazókorba lépett, még csak tíz éves volt Orbán második uralmának kezdetén. 2022-ben már jön az a generáció, amelyik hat éves korában lépett be a NER-be, abban kezdett óvodába járni, hittanra, lövészetre, fesztiválra, ahol Orbánt vetítenek, és tizenkét éve olvassa azt a mocskot, hogy Gyurcsány véres kezű diktátor. Ott tartunk, hogy a múltat kell megőrizni, az emlékeket, mielőtt végleg átírják az egész történelmet. Mert ez is folyik más ganyéságok mellett.

Visszatérve azért még Varju – meg Demeter és megengedőleg Czeglédy estére – vigasztaljon minket az a tudat, hogy a történelem tanúsága szerint ilyen aljasságra csak az a hatalom vetemedik, amelyik be van szarva. Apró kis jel, szépségtapasz, s itt kell elnézést kérni Varju képviselőtől, akinek a neve oly pompásan illik a “Láttam én már karón varjút” mondásba, amely azt jelenti, hogy valami szokatlan vagy korábban elképzelhetetlen dolog bekövetkezésétől kell tartani. S beláthatjuk, Varju képviselő esete is igazolja, erre van esély.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “Karón Varju
  1. abramovics szerint:

    Kende könyvében, amit a csuti gecigányról írt – az elsőben – van egy részlet ami a kövért bemutatja.
    nem leszek pontos,
    .
    DE
    .
    a lényeget tekintve
    .
    IGEN
    .
    kiesett egy pisztoly a kövér cuccából, tán rákérdezett – Fodor? – valaki, miért van nála, erre annyit válaszolt, s ez most szó nszerinti idézet lesz az egyik legmocskosabb fideszállat pondró – ártány pofájából:
    – Ölni tudnék a fideszért!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  2. Yeti szerint:

    Címhelyesbítés: Varjún karó!

  3. miki1950 szerint:

    Nincs mese, félnek! Mit félnek, reszketnek!
    Tuggyuk mitől!
    Van mitől!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!