Legalább gatyát vegyél

Az öreg, rövidlátó hangya megébredt, fölült az ágyán és krákogott, mert szétdohányozta már magát. Pilincka lábaival keresgélte a mamuszát de nem találta, a csápjai össze-vissza álltak, izgett-mozgott, hogy a felesége is megriadt. Magára húzta a paplant, amit az ura a hajnali tornamutatványai során lecibált róla, és ott folytatta, ahol az este abbahagyta. Hogy szakkanna le a mennybolt, – mondta rövidlátó hangyáné sipító hangon -, hogy dőne össze a világ, amelyik ilyen férjeket ad az asszonyoknak, hogy alig is pirkad, sőt, sehogyse, minden csupa köd, de ennek már csetlik a béle, kocsmába indul ahelyett, hogy misére menne, hogy mért nem a kabócához ment ő hozzá, vagy a tücsökhöz.

Ilyeneket sipárított a paplan alól, hadonászott, hogy a rövidlátó hangya, bár megszokta már a zsörtölődést, de ez már neki is sok volt. Úgyhogy megkereste a szemüvegét a protkója mellett, orrára illesztette, amitől nyugalmazott, ámde lökött professzor kinézete lett, s amint a köhögés első rohama megengedte neki, nagy hangon – amiről azt hitte, hogy sztentori, de csak sóhajtás volt – előadta évtizedes sérelmeit, hogy ne jöjjön már neki azzal a tücsökkel, aki lop, csal, hazudik, a szarvasbogár haverja, úgy könnyű, sorra nyeri el a közbeszerzéseket, amit aztán leoszt, lefölözi a pénzt, és hegedül. Úgy könnyű, hegedülne ős is napestig, ha lenne hegedűje, de még az sincs, a becsületes ember éhen döglik ebben a kurva világban. – Így a rövidlátó hangya tőle erősen szokatlanul.

Felesége is elámult, hogy mit képzel ez, hogy gondolja a feleselést, miféle bátorságok telepedtek meg benne, mivel beszélték tele a fejét a kocsmában a szúnyog, a lepke meg a darázs. A haverjai, akik csak dönögtek, fény körül köröztek, más vérét szívták, semmirekellő banda, hogy rohannának meg. Így óhajtott az ura fölé keveredni rövidlátó hangyáné, de azt máma megszállta a szentlélek, s ahogyan végre megtalálta a mamuszát, belebújtatta a pilincka lábát, azzal a lendülettel állt föl, mit fölállt, fölegyenesedett, fölmagasodott, ott tornyosult a szoba közepén, az ötujjas kesztyűben. A molyrágta, dohos, düledező ötujjas kesztyűben, és szívének minden fájdalmával nekiment az öregasszonynak, kinyitotta a száját negyven év után, a sarkára állt, szemüvege rezgett, csápjai billegtek, ahogy szónokolt, mint valami hős hadvezér, hogyha rövidlátó hangyáné nem ügyelt volna, beleszerelmesedett volna újra, s megint.

Választás lesz máma, mondta a vén hangya, szavazás és népítélet. A nap, amikor egyenrangú lesz a tücsökkel, mert hiába van neki kacsalábon forgó palotája, jachtjai meg mindene, hiába vehet meg mindent, máma csak annyit ér, mint ő, rövidlátó hangya Károly, édesanyja kisfia, felesége hű férje, gyerekeinek gondos apja, és unokáinak pajkos barátja. Cseszheti a tücsök a birodalmát, sok hangya tücsköt győz, és a kör négyszögű. Ezt nem tudni, mért mondta, de meggyőző volt, mint ahogyan az is, ahogyan lobogó csápokkal, remegő, de egyenes lábakkal, tűzben égő szemekkel dalolta rövidlátó hangyánénak, hogy holnaptól minden más lesz, új fény gyúl a köd mögött. Hogy ezért megy ő, s oda megy. Indult is, de a felesége utána szólt siettében: – Legalább gatyát vehetnél. – Így fordult vissza a hangya az ajtóból, és így nem történt semmi sem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Legalább gatyát vegyél
  1. Yeti szerint:

    Levelező hangya pedig megkérte a párizsi turnéra induló tücsköt – ha arra jár, legyen szíves helyette lehugyozni La Fontaine sírját.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!