Nem akarod te azt a Mennyországot igazán

Csapdába került Mária néni, miután megkapta a krumpliját, rezsiutalványát, levelét miniszterelnök úrtól (édesdrágaegyetlen), és a sarki templomban József atya is feddőn-szigorún, fenyegetőzve és édesdeden elmondta neki, ha nem a Fideszre szavaz, nem igazi keresztény akkor, s mint ilyen, nem fog bejutni a mennyeknek az országába, és cseszheti a haligalis örök életet. Nagy dilemma, hogy óhajt-e ilyet egyáltalán, mert nem tudja, fáj-e ott a bütyke tovább, és nézni kell-e az ura bamba, szétivott képit az idők végezetéig, mert az csöppet sem mindegy. Sőt.

Érdekes, amikor a kétfarkúak ajánltak neki örök életet, s pláne ingyen sört, akkor magában is azt gondolta Mária néni, hogy ezek bohóckodnak. Mintha ez az ajánlat komolytalanabb volna, mint József atyáé, alávalóbb vagy másfajta örök élet, holott az egy és ugyanaz. Mindenki azt mond, amit akar, mindenki azt hisz el, ami neki jól esik, és legfőképp abban hisz, ami neki örömet és boldogságot, megnyugvást és biztonságot jelent. A mennyországi örök életbe pedig azért akar jutni, hogy az idők végezetéig boldog legyen, teli hassal, langymelegben és szűrt fényekben dorombolhasson ott, mint egy bozontos macska. És megszakítás, szünet nélkül.

Mária néni viszont elfelejti megkérdezni magától, mi okoz neki boldogságot, ami dolgot a mennyeknek országában permanensen és vég nélkül élvezni óhajt. Hogy a tejeskávéba mártogatott kiflicsücsök, egy kupácska diólikőr, csöppnyi csoki, de tényleg csak egy kicsi, vagy a farhátpörkölt szaftja krumplipürével – jó vajasan -, esetleg az ura tenyerének birizgálása a szoknyája alatt, mielőtt elitta a férfiasságát. Nem tudja Mari néni, mit is akar igazán, boldog akar lenni kifulladásig, vagy míg bele nem őrül a vég nélküli örömökbe. Hogy van-e diliház ebből fakadólag odafönt, az sem tudható.

Mert ahogy Milán bácsi tanítja nekünk, a halál princípiumán épül az élet és annak minden örömei. Könnyű belátni, hogy akit a halál már nem fenyeget, mert elnyerte az örök életet, minden bizonnyal nem kell táplálkoznia, lélegeznie vagy szaporodnia, mert mindezek a halál fenyegetése nélkül feleslegessé válnak. Ami a földi életben örömöt és gyönyört jelent, az öröklétben szükségtelen, minden ilyesfajta boldogság tehát a halál fenyegetéséből fakad. A testi fájdalom veszélyre figyelmeztet. Van-e veszélye az örökkévalónak, így pedig származhat-e öröme abból, ha a fájdalom szűnik, ha fájdalma nincs? Bánatos-e, hogy közelít a halál, lehet-e meghatott, aki nem ismerheti a szenvedést és fogalma sincs a halálról?

Még továbbá, lehet-e szép valami annak, aki örökkévaló? A szép és jó nem a halandókhoz kötött dolog-e, lehet-e vidám, aki sosem szomorú, lehet-e szomorú, akit nem érhet bántás. Enni jó, ha éhes valaki, ellenkező esetben csömört okoz, egy táj, egy zene, egy vers addig szép, míg nem kell szünet nélkül látni és hallani. A legszebb dal is elviselhetetlenné válik, ha két napig egyfolytában hallgatod, a pásztor füstös kocsmába vágyik, a csapos hegyi levegőre, a tengerész a rónaságra, a kurva pediglen gyengédségre. A szép, a jó, az öröm időbeli fogalmak is, a legszebb nőt is megunják, a legjobb étel is elviselhetetlenné válik ha mindig azt eszed.

No és a gazdagság. Az talán az állandó gyönyör állapota, holott a legtöbb ilyen unott ember, mer gazdaggá válni nyilván izgalmas boldogság, no de annak lenni milyen gondokkal jár. Elszegényedni siralmas, de feloldozó, a vonat unalmas és szidni való, de milyen örömöt okoz ha mégsem kell gyalogolni, ezzel szemben az utas sokszor poroszkálásra vágyik. A simogatás csak jó dolog, ezzel szemben Sziámban volt kivégzési mód, amelyben négy napig simogatták az elítélt arcát, a másodikon megőrült ettől, a negyediken belehalt. Ha valakinek egyfolytában tortát adnak, szintén belehal, mindebből pedig következik, hogy csak változó ingerek tarthatnak életben, és a változások nélküli permanens boldogság maga a pokol.

Így tehát, amit áldásnak érzünk, abban átok is rejlik, s amit átoknak, abban áldás. Továbbá: aki örök életű, vajon lehet-e annak változó ingerekben része? Mondani se kell: hogy az örök élet az ingerek lehetőségét, s ebből következőleg a változatosságot kizárja magából. Az egyformaság örömöt nem okoz, a változás nélküli boldogság és a folyamatos szenvedés egy idő után ugyanaz, a Mennyország maga a Pokol vagy fordítva. Mindezekre gondolnia kellene Mária néninek, amikor egy zsák krumpliért eladja a lelkét, ezzel vélve megváltani jegyét a kilátástalanságba. Ebből fakad, hogy az örök élet ígérete így vagy úgy, de mindenképpen átverés, az ingyen sör viszont emberléptékű csábítás, de csak unikummal váltogatva. Különben megcsömöllik tőle az ember.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Nem akarod te azt a Mennyországot igazán
  1. miki1950 szerint:

    A Will Smith leköpése kapcsán írt kommentemet kell idecitálnom.
    Pedig itt aztán nincs ám gyűlöletkeltés meg rasszizmus!
    Ez a néni egy tisztességben megöregedett nyugdíjas néni, akiből a fidess 10 év kitartó munkálkodásával előhozta a rosszabbik énjét és kezdődő demenciáját kihasználva egy rasszista
    nyugger szipirtyóvá változtatta.
    Nem tudom, mi lett volna a visszhangja az esetnek,ha a srác úgy visszakézből picit képenlegyinti mondjuk poroszos neveltetése okán!?
    Többé nem tenne ilyet biztosan!
    Dehát az intelligencia szintje kérem Jamaikán vagy Barbadoson is messze előttünk van kb. annyira, mint Ausztria fejlettsége a sokezer éves ősmagyaur szittya hazánkéhoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!