Életre, halálra

Egerben egy kerekesszékes hajléktalan süttette a hasát a nappalijában, tehát az utca kövén, és buzgón dolgozott. Ez annyiból állott, hogy kinyitott egy sört, valamint kitett egy pekedlit adományokra, hogy tudjon venni újabb söröket. Nem kell ezen sápítozni, kinek zsömlére van szüksége az életben maradáshoz, kinek közbeszerzésre, másoknak meg sörre vagy tablettás borra. Az antilop sem eszik oroszlánt, míg fordítva pedig elég gyakori a dolog, Vajnáné fánkot árult, József Attila költeményt, Orbán meg bort iszik és vizet prédikál.

Évtizedekkel ezelőtt a hanyatló Svédiában úgy gondoskodtak az alkoholistáikról, hogy adtak nekik napi egy liter bort, mert van, akin már nem lehet, és nem is érdemes segíteni, a törődés viszont kötelesség. Mégsem a társadalmi gondoskodás módozatairól elmélkedek máma, hanem, hogy Egerben kirabolták a hajléktalan, kerekesszékes koldust, arról. Megitták a sörét és elvették a pénzét is, ez utóbbit a két támadó szerint azért, hogy tudjanak bort venni, így forognak körben a dolgok. Ha rózsaszínű lenne a lelkem és pöttyös-könyves, akkor most sipítanék, hogy ez már mindennek az alja.

Nem visongok mégsem. Nemecsektől is elvették az üveggolyóit, a leendő magyar nyugdíjasoktól háromezer milliárdot, tessenek eldönteni, melyik az aljasabb. Az ember azt hiszi, mivel feltalálta a kereket és a tankot, emiatt a civilizáció miatt különb állatfajta, mint a róka vagy a mosómedve, holott dehogy. Annyi a különbség, hogy valami különös okból fakadólag, amit kognitív képességeknek hívnak, s emiatt az ember látja a tettei következményeit, s így a jövőt is, azt is tudja, hogy meg fog halni. A mosómedve erre képtelen, nincs is szüksége istenekre, hogy elviselje a nyüves életét.

Minden organizmusban kódolva van az élet akarása, ki az antilop combját eszi meg ezért, mások füvet legelésznek, a hajléktalan, kerekesszékes koldustól elveszik a sörét. Nincstelentől nem lopunk, állítólag szerepel valami ilyesmi a csibész becsületkódexben. De mi van, ha szerencsétlen lop szerencsétlentől, erre nincsenek passzusok, mint ahogyan azt sem lehet eldönteni, ki a kiszolgáltatottabb, a fizikai vagy a lelki kín előrébb való-e, mert az élet nem habostorta. Másrészt, az állam is a legszegényebbeket fosztja ki arányaiban a legjobban, ilyképp hasonlatos azokhoz, akik a koldusnak isszák meg a sörét.

Mégis ez az állam fog ítélkezni a rablókon, ami azt igazolja, hogy tényleg érdemes milliárdokat lopni, míg kakaós csigát pedig nem. Az előbbiért lovagkereszt jár, az utóbbiért börtön, az egyik ideológia, míg a másik meg pőre biológia, a test parancsa úgymond, amely legyőzi az éthoszt és a konformizmust, átgázolva ezer éves szabályokon, visszatérve a teremtés ősi állapotához, a civilizáció alá, a DNS második spiráljához, ahol az éhségérzet lakozik. Mert azt is tudjuk már, mert annyira okosak vagyunk, hogy a kitartó éhezés nyomot hagy a genomban, amit Faludy György is érzett, de ő úgy írta le, hogy nem a gyomra, hanem az egész teste volt éhes Recsken.

Orbán Viktor a mimagyarok DNS-ének hordozója, mint az közkeletű. Látni kellene tehát, hogy lakozik-é benne ilyen éhezős csavar is, s hol vannak benne a hatalom végtelen akarásának reteszei, ha ezt megtaláljuk, sok mindent megértünk. Hogy mennyi kultúra és mennyi civilizáció van benne spengleri értelemben, s hogy minek van most az alkonya minálunk, mert, hogy van alkony, az le nem tagadható. S ez nem abban nyilvánul meg, hogy einstandolják a hajléktalan kerekesszékes sörét, mert ez a legjobb családban is előfordul, hanem abban, hogyha belegondolunk, a meglopott még jól is járt.

Történhetett volna olyan is, hogy mimagyarokkal és nem szimpla rablókkal találkozik ejtőzése közepette. A mimagyarok ugyanis – mint azt a Coca-Cola óta tudjuk – nem nézik jó szemmel a kerekesszékesek létezését, és nem a sörét vennék el alkalmasint, hanem a nyamvadt életét is. S míg az előbbi az élet parancsa, hogy ehess, ihass, ölelhess, alhass, az utóbbi jelenség civilizációs termék, és Orbán Viktornak köszönhető. Így a végső kérdés már csak az, ki, melyik organizmus képviseli inkább az embertelenséget, a rablók, vagy Orbán Viktor Mihály. Nálam van a hangszóró megfejtés esetére.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Életre, halálra
  1. miki1950 szerint:

    Pedig bizony a társadalmi gondoskodásról kell elmélkednünk máma, mert ez svédiában most úgy zajlik, hogy hótt szegény ember Stockholmban vesz egy nagyon olcsó hajójegyet Helsinkibe, Rigába, Tallinba vagy Vilniusba és két nap után hótt mátósan tele kiskocsiját piával megtömve megy haza, a déliek uticélja persze a német Travemünde. Mert megtehetik!!!
    Tudjuk. Minden ember annyit ér,amilye van. A tolószék csak annak ér valamit (az életét) aki belekényszerült, na de a söre! Az igazi érték, mert általa talán könnyebben elviselhető az élete nyomora másnapig.
    Ezt sör nélkül még végiggondolni is nehéz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!