Egy náci srác

Jegyezzük meg jól Vésey Kovács László nevét. Valamint ne feledjük a Pesti Srácok című mocskot sem, amely fasiszta műhely élén Stefka lapigazgatóval törzsfejlődésében a nácizmus előszobájába jutott a kedves vezető szívének annyira tetszőn. Vésey Kovács László önmagát újságírónak és nemzetkarakterológusnak nevezi, tagja volt annak a triumvirátusnak, amelynek virágai Tusványoson Heller Ágnes halála után kijelentették, nem ő, hanem Orbán a legnagyobb filozófus. Na most, egy ilyentől mit várhatna az ember amúgy?

Nemzetkarakterológusi munkájában Vésey Kovács odáig jutott a Coca-Cola hörgés kapcsán, hogy ő nem csak melegeket, de mozgássérülteket sem szeretne plakátokon nézegetni. És vélhetőleg vannak még embercsoportok, akiket szintén nem akar nézegetni. Egyébként ez a Vésey Kovács a karakterológiájában annyira hülye, hogy vélhetőleg nem veszi észre, miket beszél, hanem csak mondja a világba a butaság bátorságával a felsőbbrendű faj királyi többesével: “Nem gyűlöljük a mozgássérülteket, sőt, akadálymentesített feljárókat építünk nekik.”

Ki épít nekik? Ki épít mit kinek nagy kegyesen? Hagyja, hogy azért éljenek Vésey Kovács nemzetkarakterológus, vagy a többi kiválasztott übermensch? Mert nem egyenrangúak, ahogyan volt szíves kifejteni: “Nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak, és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más.” A mi kis nácink észre sem veszi, vagy igen, csak igyekszik letagadni a forma kedvéért, hogy alsóbbrendű népségként tekint embertársaira.

És fenyegetőzik is. Szerinte, ha mozgássérültek szerepelnének egy plakáton, az azzal érne fel, hogy “Ha pedig a tolószékesek elkezdenék eltördelni a gyerekeink hátgerincét, hogy ők is tolószékesként éljenek, attól a társadalom irgalmatlanul dühbe gurulna.” Igyekszem értelmezni az eddigieket tehát. Eszerint a tulokmagyarok elviselik a sérülteket, látni, egy levegőt szívni velük azonban nem akarnak, mert az azzal ér fel, hogy eltörik a gyerekeik gerince, és ekkor ők dühösek lesznek. És irgalmatlanul lesznek dühösek.

De nem tudható, mi történhetik, ha a tulokmagyarok irgalmatlanul dühösek. Idáig tudjuk, hogy az emberi faj azon árja tökéletességei, amit Vésey Kovács és elvtársai képviselnek, nem látják szívesen a melegeket, a mozgássérülteket, a kommunistákat és liberálisokat, a nem keresztényeket és nem fehérbőrűeket. A szellemileg sérültekről még nem esett szó, de meglesz az is. Valamint a romák, és a többi alsóbbrendű faj. Kérdés, mi legyen ezekkel, hogy ne zavarják az árják kényes ízlését, ne kelljen nézegetni őket, egy levegőt színi velük, így végül is, hogyan lehetne őket egy kupacba rakni, és azt be is keríteni tán szögesdróttal.

Ilyen hátsó gondolatai vannak a “Korunk legnagyobb filozófusa Orbán Viktor” csapatnak, amelynek egy náci virágszálacskája ez a Vésey Kovács László, akinek tényleg jegyezzük meg a nevét. Nem, hogy bántsuk őt, hanem, hogy befogjuk az orrunkat meg a fülünket, ha megszólal, mert mondani fogja még jó darabig. A PIM, amikor arról beszélt, hogy alanyt, állítmányt egyeztetni tudó fiatalokat keres, akikből aztán újságírókat nevel, ilyenekre gondolt. Egy régebbi jellemzés szerint “a hivatali patkányok azon karaktere, aki attól fél, hogy a migránsok elveszik a tűzőgépét”.– Ez az ideáltípus.

Ezért ennyire lelkes. Lelkes és arrogáns, mint az összes többi, ezért újólag megkérdhetnénk tőle, amit a HVG egyszer már megtett: “Hogy aki állami pénzekkel kipufajkázva lövöldözik kifelé a pártház ablakán, az valóban pesti srác-e, vagy ávéhás? Hogy lehet-e közpénzből lázadni? Államtitkári fizetéssel el lehet-e játszani punkot? És hogy rajtuk kívül a történelemben kik nevezték még bátorságnak a kormány melletti kiállást?” – Mindahány soha meg nem válaszolt kérdés, amíg szép lassan eljutunk a végéig Vésey Kovács László szellemiségében.

Tudjuk a történelemből, hogy a nácik sem állhatták a fogyatékkal élőket, a rendellenességgel született csecsemőket és az életre alkalmatlannak tartott gyermekeket likvidálták, idővel azonban ez a buzgalom kibővült a fogyatékkal élő felnőttek és idősek megsemmisítésére is. A Végső Megoldás e „főpróbájának” nem volt igazi neve, Németországban csupán központjának címéről ismerték: a berlini Tiergartenstraße 4. házszámról T4-akcióként. Hogy Vésey Kovács nem akar mozgássérülteket látni, ennek az előfutára. Nem tudom, mi a Pesti Srácok címe, de a jelek szerint Budapest, Tiergartenstraße 4.

És mondom, jegyezzük meg a nevüket. Véseyét, Stefkáét, Huthét, Bayerét meg az összes többiét, amikor az okot keressük, amiért inzultust szenvednek nem tiszta nemzetkarakterológiai, ha tetszik, nem fehér, nem keresztény és nem árja embertársaink, vagy saját magunk. És a bíróság előtt majd azzal sem védekezhetnek, hogy parancsra tették, mert önként, kéjjel és jó pénzért tették, ami az aljasság minősített esete. És ne feledjük majd azt sem, kinek a nevében és érdekében tették. Orbán Viktor Mihálynak hívják az illetőt, aki köpcös, idegbeteg szaralak, ezek pedig a lerohadt szellemi hadserege. Mind az összes.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “Egy náci srác
  1. miki1950 szerint:

    Egy új, az emberiségre nagyon veszélyes tendencia térhódítását látjuk elterjedni a Földön. Dél -Amerikában Bolsonaro, északon Tramp, a Fülöp -szigeteken Duterte, Kis -Ázsiában Erdogan és persze, hogy Európában Orbán. Ez a díszes társaság egykaptafára készült, az agyuk egyrugóra jár, de legfőképp közös bennük a tömegek manipulálhatóságának felismerése és alkalmazása. Ami azért nem egyszerű, mert Goebbels mestert lepipálni még egyiküknek sem sikerült .
    Az írásban említett szervilis, idomított majmokba belesulykolták “a cél szentesíti az eszközt ” szabad gyakorlását, nyilván a vezérürü évi szokványos posványosi útmutatásai alapján.
    Tudjuk, mi a cél.
    A hatalom minden eszköz felhasználásával történő fenntartása. Új és újabb ellenségképek kreálása természetesen a leggyengébb, legvédtelenebb társadalmi csoportokat támadva,
    Azokat, akiket az államnak fokozott védelemben kellene részesítenie!
    Mondom, az államnak!
    Mert a maffiadiktatúra nem arra predesztinált .

  2. miki1950 szerint:

    301878 könyvet égettetett el Erdogán Kulturális Minisztériuma!
    Tobzódnak a náci tébolyban.

  3. Jane Doe szerint:

    Ceterum censeo… a miniszterügynök nevét kell jól megjegyezni. Tőle ered, s hozzá kanyarodik vissza minden: a kör bezárult. Meg az ország is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!