Kígyó a plafonból

Nigéria Ondo szövetségi államának parlamentjében félbeszakadt az ülés. Nem azért, mert a helyi Kövér lefújta a bulit, hanem, mert a plafonról egy kígyó pottyant a képviselők nyakába, aminek – bár szokva vannak Isten különös teremtményeihez – mégsem örültek, tán érthető okokból. A következtetések levonásakor nem mindegy, hogy a plafonról, vagy plafonból esett a lábatlan jószág. Az elativusi helyrag (ból) azt mutatja, hogy a plafon belsejéből pottyant volna a csábító ördögfattya, míg a delativusi (ról) pedig azt jelzi, hogy a felszínéről zúgott alá az almával kísértő bibliai alak (ez is fontos lesz majd).

Hogy kívülről vagy belülről zuhant le a jószág, tényleg nem mindegy, az viszont igen, hogy görög-latinul (a’la Sziszi) hogyan nevezik ezeket a helyragokat (elativus, delativus), mert ezt csak azért mutattam meg, még ezt is tudom, hogy Novák Katalin államtitkár asszonyelvtárs ne szomorkodjon annyira. Tegnap ugyanis abbéli bánatának adott hangot, hogy a NER ellenségei kulturálatlan taplók, ezért, gondoltam, megcsillantom ebbéli képességeimet, ne ríjon már annyira. Egy elativus ér annyit, mint a CSOK, a delativus pedig a családvédelmi akciótervvel vetekszik, mint Novák asszonyelvtárs agyának felemelő összes tartalma.

De térjünk vissza Nigériába. Az Africanews azt írja, Ondo állam parlamentjének épülete annyira lepusztult, hogy bizonyára nem okozott gondot a kedves kígyónak tanyát verni a plafonban, ahonnan, elvesztvén hasának tapadását, alázúgott a képviselők közé. Képzeljünk el egy ilyen jelenetet a mi tiszteletlen házunkban, ahogy Kövér pedelluson, esetleg az állatok nagy barátján, Semjén elvtárson, vagy egyenesen Orbán Viktor Mihály zsíros tarkóján landol egy égből pottyant csúszómászó, hogy milyen visítás lenne ottan. Nem győzne érette imádkozni Matthew Hassan Kukah nigériai megyéspüspök, aki egymillió eurót kapott a magyar adófizetők pénzéből.

Az egyházfi egész júliusban fohászkodott Orbán Viktor Mihály lelke üdvéért ezért a pénzért, mert migráció és keresztényüldözés, ilyenek. És itt jön képbe a légtornász kígyó. Mert elég különös hely ez a Nigéria, a kőolajból annyi pénzük van, amennyit nem szégyellnek, ez azonban nem mutatkozik meg – az ondoi parlament is rogyadozik – az országon. A kedves nigériaiak hetven százaléka él a szegénységi küszöb alatt, alig van áram, aszfaltút, tömegközlekedés, viszont a kormány milliárdokat költött az új fővárosra (Abuja), elnöki palotára, aranyozott kupolájú mecsetekre, ilyesmikre, akárha kies hazánk tempója. Sőt, még egész jól is fociznak.

Nigériában nem a keresztények vannak veszélyben, hanem mindenki. Az utak mellől elrabolják az embereket vagy lelövik őket felekezettől függetlenül, de ez is mindegy szinte, mert egyelőre nem tudják biztosan azt sem, mennyien is vannak. Százötventől százkilencven millióig saccolják a nigériai lélekszámot, és az ország negyven százaléka keresztény. Ha csak az alsó hangot nézzük, akkor is van arrafelé hatvanmillió keresztény, akiket Orbán Viktor Mihály mind megvéd alkalmasint, s ha magyar őseik vannak, jó pénzért be is telepít. Most viszont ő adott a miénkből úgy háromszáz milliót, amire nem nyert felhatalmazást a választóktól egyáltalán.

Legalábbis szerintem. Az irányultság azonban, hogy hol kúrja el a magyar adófizetők pénzét, alaposan érthető. Ahol nehéz a nyomát követni, és az történik vele, amit csak akarnak. Régebbi nigériai sztori az is, hogy bizonyos vizsgadíjak eltűnését azzal magyarázták, hogy felfalta egy óriáskígyó, egy állatkert belépti díjainak köddé válását pedig egy gorillára igyekeztek rálőcsölni. Ezen a ponton nem tudható, a lopás módszertanáról ki tanulhat kitől, a nigériai mindenesetre egyszerűbbnek tűnik. Az Uniónak is el lehetne magyarázni, nem a Tiborcz vej lopta el a pénzüket, hanem egy vak komondor vacsorálta meg, mert nem tudta, mit cselekszik.

„Imádkozunk, hogy az Úr áldásai sose hagyják el Önöket.” – ezt írta levelében Matthew Hassan Kukah nigériai megyéspüspök Orbán Viktor Mihálynak a pénz kézhez vétele és elosztása után. Kétségek közt vergődik az ember, mert erre a püspökre is elég volt ránézni, ahogyan a várban talpig selyemben és bársonyban feszített a kedves vezető redves oldalán. Ő sem egy ferenci habitus így első blikkre, és nem is elsősorban a sorosista pápára, hanem a régire, a madarakkal társalgóra gondolok ilyenkor. Nigériában kígyók potyognak a plafonról, minálunk mállik le a kórházak vakolata, ezek ketten meg egymillió euróval kurválkodnak keresztényileg, pedig Isten nincsen is. Ez abból látszik, hogy nem verte meg őket.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Kígyó a plafonból
  1. trabant szerint:

    Ami késik, nem múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!