Az igazság, meg az ügy

Varga Juditot, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárát jelöli igazságügyi miniszternek Orbán Viktor Mihály. Az örömhírt Havasi Bertalan (valamilyen Fidesz efendi) osztotta meg a nagyvilággal. Mondtam is magamban, jól van, nagymama, akkor már baj nem érhet minket, ő pedig vigyorgott a felhők fölött. Viszont ezt az igazságos ügyet sem sikerült hazugság nélkül megosztani, mert Havasi efendi azt is mondta, az előző igazságosat, bizonyos Trócsányi nevűt a magyar választók példátlan, egybehangzó akarata röpítette Brüsszelig, ahol is esélyes egy biztosi tisztségre.

Na most, egyik sem igaz, de ez legyen a Fidesz és a hívők baja, majd ők elszámolnak Isten előtt a lelkiismeretükkel, ha megtalálják valahol a sufniban. Ennél sokkal érdekesebb, vajon mi érdemesítette Varga Judit államtitkárt a magas hivatalra, milyen érdemei, bőséges szakmai tapasztalata, rejtett készségei és képességei vannak a jelöltnek. De rá kell jönnünk, ilyenje neki nincsen, mert ilyesmire a NER-ben szükség sincs egyáltalán, ezek fölösleges ballasztok, amelyektől emelkedéskor meg kell szabadulni. A NER-ben a hivatalhoz hit kell és fogak csattogtatása, ezt pedig Varga nacsasszony már teljesítette, amikor Junckert lekommunistázta.

Ennyi Varga nacsasszony érdeme mindössze, mert joggal úgy igazából nem foglalkozott, a bírósági fogalmazói székből egyenest politikai tanácsadó lett, aztán államtitkár, most meg miniszter. Egy szputnyik kutyafasza a miniszter nacsasszonyhoz képest, és most mondja valaki, hogy a NER nem a végtelen lehetőségek terepe. Mészáros is két perc alatt lett milliárdos, Varga Judit meg három alatt miniszter, igaz, csak úgy, mint a gázszerelő a gazdaság, ő meg a politika színpadán cserélhető biodíszlet a nagy varázsló kelléktárában. Majd eldobják őt is, ha elkopik vagy kifakul.

Ezekkel a kéretlen szavakkal nem sajnálgatom a friss és ropogós minisztert – még nem az, de az lesz, ha el nem bassza -, hanem konstatálom a szerepét. A magyar igazságügyet Orbán irányítja, kijelölve, kit látna rács mögött (Czeglédy), kit meg nem (Farkas F.), és a rendszer ennek megfelelően működik a két báb, Polt és Handó T. prezentálásában. Itt a miniszternek az a szerepe, hogy szervírozza a ropit, kitöltse a bambit a fogadásokon, és szajkózza, amit a gazda megkíván és előír. Nem lennénk miniszter ilyen kondíciókkal, de az ifjú fideszesek (Varga nacsasszony) meg igen, nekik valahogyan ez az életük értelme.

Ahogy tör elő a harmadik vagy sokadik generáció, Varga, Novák meg a többi, úgy látszik a hanyatlás, dolgozik a kontraszelekció, és jutunk el Pokornitól Káslerig, Dávid Ibolyától Varga Juditig, a romlás íve egyértelmű. Bár az elődök sem voltak piskóták, lásd Pokorni balneológiáját, vagy, ahogy Dávid nem értett a focihoz, de azért volt valami tartásuk, valami gerincféle, így el is tűntek a süllyesztőben. Ez a Varga is el fog, már mögötte is tolakszik az ifjúság olyan érdemekkel, hogy éjszaka buszvárót bont el Szombathelyen. A kínálat egyre szánalmasabb és egyre gátlástalanabb, ábrándozó lelkek életben nem maradnak ebben a vadonban.

Másrészt pedig, hogy ki a miniszter vagy ki nem, az egyéni ambíciókon kívül, meg, hogy majd jól mutat az önéletrajzban, azon túl teljességgel érdektelen és lényegtelen. Kies hazánkban huzamosabb ideje rejtett rendeleti kormányzás folyik, a kedves vezető megálmodik valamit, azt egy csicska beadja másnap, délutánra törvény lesz belőle előre és visszafelé is, amit csak akar. Ezek a kondíciók, ilyen körülmények között bársonyszéket vállalni már maga az aljasság és narcisztikus szolgalelkűség, de vannak ilyen emberek is. Vannak ugye nőügyek, gazdasági ügyek, amelyekkel nem foglalkozunk, az igazságéval akkor mért kéne. Ennyi, süt a nap és cserpelnek a madarak.

Viszont, hogy Varga nacsasszonyhoz, mint az írás indukátorához visszatérjünk még, valaki, a férje vagy a három gyereke megkérdezhetné tőle, hogy anya, vagy édesem, te gondolkozol azért néha? A leendő miniszter fiatal ember, harminckilenc éves, túléli a rezsimet mindenképp, aztán a bukás után ott áll majd csupaszon, mindenféle tapasztalat nélkül stigmával a homlokán, mint a kollaboráns francia nők a D nap után, akiket lenyírtak, leköptek és kiközösítettek az addig megalázottak. Mert karma is van, és az igazság végül mindig győz. Ennek ugyan nincs minisztériuma, de ennek szellemében kell a gyerekek szemébe nézni, amikor megkérdik, mit csináltál anyu? Erre kell majd megtalálni a választ.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum