Orbán, a fogatlan hableány

Amikor tegnap az országgyűlésben Orbán Viktor Mihályt a Hableány katasztrófája és a kormány felelőssége közötti kapcsolatról kérdezték, kifejtette, milyen jómunkásember is ő, mert már harminc éve robotol a falak között, illetve a felvetést undorítónak nevezte. Másutt, ha kisiklik egy villamos, lemond a közlekedési miniszter, itt, minálunk a több száz miniszterek, államtitkárok, helyettesek, megbízottak és alvezérek közül senki nem akart odébb menni. Perszehogy, majd, ha az, aki odatette őket, le is veszi a polcról.

Ezt a mindenhatót Orbán Viktor Mihálynak hívják, nélküle fingani sem lehet, nagyobb dolgokról nem is beszélve. Tegnap is egyes szám első személyben élte a nyomorult életét, mint mondta: „A hatóságokat minden részletre kiterjedő vizsgálatra utasítottam, és ennek várom az eredményét.” Innentől nem tudható, akkor meg Pintér belügyes miért jelent meg áldást osztva a tajtékos vizeken, tovább menve, az is kérdéses, miért van egyáltalán ezen a nyomorult világon. Ez már ontológia, az viszont nem, hogy állítólag Orbán Viktor Mihályt megrázta az eset.

Annyira, hogy tűzijáték is volt az erkélye alatt, és bánatában BL döntőre is elszaladt. Mit lehessen tenni, mindenki másképp gyászol. Ez kultúra és szocializáció kérdése, mint ahogyan az is, ki, mikor, kit és mire utasítgat. Orbán Viktor Mihálynak a vérében van ez az őrmester stílus. Más sincs a vérében, mert emlékezhetünk, még első ámokfutása során a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. nem is taggyűlésén is kifejtette: „Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet.” Ilyenért általában lemondás majd pedig börtön dukál, csak nem nálunk. Itt szobor.

Ekkor még nem dolgozta ki a lopás kifinomult technikáit. Mára azonban minden flottul megy a lerakataiban, bele sem kell szólnia. Szintén tegnap került a szemem elé egy tanulmány a magyar építőiparról, amelyből megtudható volt, hogyan mennek itt a dolgok. Mészáros egyik alcége, a Blefry például úgy csinált tizennyolc milliárdos árbevételt, hogy egy, azaz egy fizikai alkalmazottja volt. Ők így is tudnak építkezni. Vagy a százkilencven milliárdos Puskás Arénát felhúzó Magyar Építő és ZÁÉV kettősnél tavaly éves átlagban együttesen sem dolgozott ötven munkás. Ezek tehát elnyerik a közbeszerzést, a fölét leveszik és osztják tovább a melót.

Így ömlenek a milliárdok a strómanokhoz, és lehet velük meccsre röpcsizni a Hableánytól porig sújtottan. „Ne mi kapjuk a legtöbbet.” – ilyen instrukciókra szükség már nincsen, a gép dolgozik, az alkotó pihen. Ilyesmik, fasiszta tempók és diktátori kedvtelések miatt küldte a Néppárt Orbán Viktor Mihály nyakára a három bölcseket, akiket viszont nem fogadott, mert nem ért rá, harminc éve dolgozik értünk ugyanis. Pénteken a szokott tuskó stílusában, a Kossuthon a nyájnak üzenve ezt mondta a bölcsekről: „Nem fogadom el, hogy idejönnek, és mint a lóvásárban, megvizsgálják a fogainkat.”

Ettől a karakánságtól mind az összes Józsi állva hugyozott megint gyönyörűségében, közben azonban Orbán Viktor Mihály már megírta a nem fogadott bölcseknek a levelét, nyílt párbeszédet sürgetve a kényes témákról. Mégis csak van lóvásár a jelek szerint, de abban nagy furmányosan az összes paripa kivette a protkóját, mehogy má’ lesegessék. „Nem tudom, nekik mit kell vizsgálniuk, volna ötletem, hogy mit vizsgáljanak Magyarország helyett, de azt itt nem mondom el.” – ez megint csak a Kossuthon szólt birka-használatra, akiknek biztosan örömet okoz, hogy istenük ilyen ótvaros.

Ez ugyanis, hogy lenne ötlete, mit vizsgálgassanak a bölcsek, becsomagolt változata annak a kocsmai tempónak, miszerint leszophatsz vazze. Ilyen a miniszterelnökünk, nem véletlenül nevezte őt szintén tegnap a Jobbik friss és ropogós frakcióvezetője egy zacskó száraztésztának. Ez sem rossz, de a tegnapi pörformansz után inkább fogatlan hableány ő, de legtömörebben mégis csak Simicska rendszertani besorolása illik rá, amit már mindenki ismer, és mégsincs foganatja. Sem annak, sem a száraztésztának sem a hableánynak. Ez a manus minden zavar nélkül rontja itt a levegőt, s ha idefingik, a parfüm receptjét kérik tőle. Ez egy ilyen kurvaoszág.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum