A labda minden előtt

Ahogyan azt előre sejteni lehetett, Orbán Viktor Mihály szombaton Madridban járt labdarúgó BL döntőt nézni. A pápa Csíksomlyón misézett a tizenötmillió magyaroknak, ráadásul Pártunk nem is kevés közpénzt tolt bele a buliba, de oda ő el nem ment. Véget ért a kampány ugyanis, ami szavazat megvehető volt, meg lett véve, más szempontból Erdélyország nem érdekli őt, igaz semmi egyéb más sem.

Az erkélye alatt emberek fulladtak a folyóba, a fél világ erre figyel. Hoz szavazatot? Nem hoz. Kit érdekel. Európában, amelynek pár napja még a koronázatlan ura akart lenni, épp most döntik el, hogy partvonalra teszik, megeszik, felböfögik vagy kihányják, minek következtében kies hazánk halmazati károkat szenvedhet. Hoz szavazatot? Kérdi erről is. Nem. Akkor már mindegy. Ezt gondolja, és mindebben hölgyeim és uraim, benne van Orbán Viktor Mihály országlásának foglalata.

A labda minden előtt. Akárhol is pufog az, menni kell utána, ami kényszerbetegség úgy orvosolható, ha pályamunkás lesz az ember, és nem miniszterelnök. Két angol csapat rúgta a bőrt az európai Madridban, de egy fél királynő, egynegyed herceg és egy huszadnyi miniszterelnök nem volt ott, mert alámerültek a Brexit rejtelmeibe. Ez a mi bohócunk viszont megérezte a fűszagot és röpült. A szabadidejében persze azt csinál az ember, amit csak akar, viszont nem akkor, ha egy ország gondja nyomja a vállát.

Ennek a mi köpcösünknek ilyen skrupulusai azonban nincsenek egyáltalán, de azért számoljon el a lelkiismeretével, ha van neki olyan. És a rajongói is tegyék ezt szintén hasonló körülmények közt, azonban pár kérdés azért fölmerül itt és néhány kósza gondolat úgy pénzügyileg. Továbbá a lélek egészsége szempontjából, mielőtt az esztétikai és etikai folyományokra rátérnénk, és megállapítanánk a betegség fokát és a romlottság mértékét, hogy hát büdös ez, szaga van neki.

Én, ha ellenzék lennék, ilyen elfuserált politimókus, akkor verném az asztalt, hogy Orbán Viktor Mihály mutassa be azt a számlát, amellyel a saját zsebéből fizette a jegyet a láblabda eseményre, spórolva a konyhapénzen. Ha a miniszterelnökség fizette, akkor fölhívnám a Számvevőszék szíves figyelmét, hogy a polgártársak adóját nem kirándulásokra használjuk, mert ez ellenkezik nemcsak a jó ízléssel, hanem a törvény betűjével is.

Továbbá megkérdezném azt is, hogy megint nem is kormánygéppel volt-e a fuvar, vagy baráti szívességként kapta szülinapra, pár milliárdos közbeszerzésért cserébe, mint az bevett gyakorlat errefelé. S ha nem válaszolnának nekem, mint ahogyan az szintén szokásban van, akkor rájuk borítanám a nehéz tölgyfa asztalt, mint ahogyan ez meg nem bevett gyakorlat egyáltalán ezen a vidéken, viszont nem ártana immár bevezetni miheztartás végett.

Ilyesmiket tennék, hogy kő kövön nem maradna. Viszont realista vagyok, és csöndben megállapítom magamban, hogy minálunk minden gyalázat következmények nélkül él és virul, sőt, szaporodik. Ez is, és nem először meg nem is utoljára, ahogyan diktatúrákban annak lenni kell. Ez a mi diktatúránk azonban kereszténydemokrata diktatúra, és plánesőt kormányunk és Pártunk a világ összes keresztényének védőangyala a Szíriusztól Patagóniáig.

Következésképp már csak a forma kedvéért is elmegy az ember pápanézőbe, ezzel jelezvén az alattvalóknak, hogy egy alomból vannak, vagy valami ilyesmi. Sőt, nem is megáldott mozdonyon kellett volna pöfögni odáig, mint akárki mezei Józsinak, hanem páncélozott űrjárművel, összkomfortban. Szotyola a hűtőben, rózsafüzér a falvédő fölött, gundeles babgulyás a termoszban, elszánás és erős hit a lélekben, ilyenek, ha már és ugye.

Ez sem játszott. Tudom én, hogy a pápa liberális, sorosista sátánfattya, de diplomácia is van a világon. Igaz, minálunk ez tagolatlan ordításban manifesztálódik, nagykövetek raportra hívásában, Kovács levelező kurvaanyázós posztjaiban. Kinek mit dobott a gép, ugye. Nekünk ilyen csürhét, illetve mi szavaztuk őket a kirobbanthatatlan hatalomba, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak. Orbán Viktor Mihály például nagy államférfihoz méltón permanensen köpi pofán a nemzetet, amelynek boldogságáért és javáért munkálkodnia kellene.

Ő viszont meccsre jár. A labda minden előtt: ez a kényszerbetegség mozgatja, továbbá a hatalom beteges akarása, narcisztikus mániák, orális fixáltság. Egy pszichiátriai állatorvosi ló a manus, emellett köztörvényes bűnöző. Lop, csal, hazudik, kisvasútról és futballról álmodik. Én, ha hívő lennék, és egy ilyen alak a keresztény szót a szájára venné, mint ahogyan naponta százszor megteszi, ustorral hajtanám el messzi tatár vidékekre.

Ilyen hívő azonban nálunk nincsen, hitetlen se nagyon. Se polgár, se munkás, se semmi. Ilyen cafatokban lógó társadalom van, debilekkel, ortodox orbánistákkal és képmutató elsőáldozókkal. A romlottság olyan foka van itt, hogy próféták állnak sorban a falai alatt, de az nem omlik le sehogyan sem. Végül is, megérdemeljük, tűrjük és szagoljuk, a többség meg bávatagon tapsol, hogy egyetlene az ő vére verítékéből röpköd meccsekre, aminek fejében eladja az országot alóla. Az utolsó felvonás elkezdődött. Csöngettek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum