Szüret

Na, hála Istennek. Ezt mondhatta Szijjártó futsalos, amikor hírét vette a Srí Lanka-i robbantásoknak. És nem azért, mintha bárminemű köze lenne hithez és az univerzum számtalan istene közül egyhez is, hanem csak úgy megszokásból. Mint bevett szófordulat, amikor arról jön hír, hogy a nagypapa hosszú szorulásos napok után végre tudott kakálni, és a család felsóhajt, hogy hála Istennek, holott csupán a hashajtó dolgozott végre.

Úgy kellett ez a robbantás, mint egy falat kenyér, mint annak idején a menekülők sokasága, amire – úgy néz ki – egy életet föl lehet építeni, egy világnézetet, vagy csak hazugságot. Gusztus és filozófiai megközelítés dolga az egész, illetve az aljasság foka, mint embertelen tényező is szerepet játszik a viszonyokban, minálunk viszont mindent eláraszt a gonoszság. „A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.” Ez szakadt ki a halálokat látva a futsalosból, és nem az, hogy uram, irgalmazz.

Ezek képesek minden tragédiából, gyászból és rettenetből kampányelemet fabrikálni, s ennek voltunk tanúi, midőn a futsalos megszólalt. Hamarosan Nógrádi „szakértő” fogja levezetni az M1-en, hogy a távoli barbárság miként fenyegeti a lajosmizsei szüzeket és reszketeg fejű szépkorúakat, ami veszedelem ellen az egyedüli gyógyír, ha Orbán Viktorra szavaznak, és visznek magukkal még három embert. Láthatjuk, hová vezet, ha Brüsszel diktál. Mondják majd.

Mi pedig, akik látjuk ennek az egésznek az alávalóságát, ugyanúgy tehetetlenek leszünk, mint eddig, mert az elemi ösztönök ellen nincs orvosság. Orbán Viktor és a bandája eljutott oda ugyanis, hogy a népek tudatalattiján zongorázzon a hatalom óhajtása érdekében. Hosszú volt az út, az ész, erkölcs és emberség feladása vezetett oda, hogy kellően züllöttek legyenek ehhez, de, ha kies hazánk állapotjára pillantunk, ahogy fekszik ezek előtt kiterítve és tehetetlenül, minden bizonnyal megérte.

Ha az ember képes föladni a lelkét és a jellemét, akkor a lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg előtte. Láthatjuk Orbán útját a világos fogalmaktól – szabadság, demokrácia stb. – a polgár már ingoványosabb szubsztanciáján át a spirituális kereszténységig. A kacskaringó végén pedig a fasizmus bizonytalan okkultizmusa lebeg turulokkal meg rovásírással, mint Himmlernek a germán mitológia. Ma még csak a kereszténységig jutottunk, viszont abban szügyig vannak az elvtársak.

A Notre Dame égése nyomán Semjén próféta próbált meg világvégét és égi jeleket vizionálni, de nem jött ki belőle túl jól. Ki is jelentette, hogy nem pártelnökként és miniszterelnök-helyettesként hülye, csak saját használatra. A Notre Dame, mint lehetséges kampányelem, befuccsolt, de Srí Lanka, az már döfi. Ezzel lehet riogatni, sőt, pénzt is küldeni oda, hosszú az út addig, millió mérföldek tele útba eső bizonytalan hátterű bankokkal. Dupla haszon, mondhatni, szüret.

A futsalos viszont téved, de legalábbis hazudik, amikor a kereszténység legfőbb üldözöttségéről beszél. Tudnának ehhez hozzátenni valamit az Új-zélandi muszlimok és a tibeti buddhisták is. Ezen túl, azok az organizmusok, akik éppen most keresztényeket robbogattak, ugyanezt teszik Buddha szobrokkal vagy a saját hittársaikkal is, ha azok nem kellőképpen fundamentalisták. Következésképp nem keresztényekről és muszlimokról van szó, hanem emberekről és állatokról, ha ez súlyosan hangzik is.

Így a futsalos akkor nyilvánulna meg helyesen, ha ennek nem a vallási, hanem a bűnüldözési oldalát hangsúlyozná, mint ahogyan kies hazánkban – ha lenne, de nincs – az illegális migráció sem világnézeti, hanem idegenrendészeti kérdés. De, mint tudjuk, kampány van. Sőt, permanens kampány van, kilátásaink tehát lehangolóak. Mint látjuk, a kajla történelem valahogyan mindig ezeknek dolgozik, ami lehet véletlen vagy pediglen nem.

Annyi még azért idekívánkozik, hogy emlékszünk, a művelt közönség milyen fölhorgadással fogadta, amikor terrorista elemek gyermeket a kezükben tartva léptek ki a golyózáporba, illetve, ha iskolákból ágyúzták az ellent, mintegy pajzsként használva a kisdedeket a gyalázatukhoz. Így ránézésre a mi rezsimünknek sem más ez a kereszténység. Álca, ami eltakarja a bűnöket, de annál alávalóbb. No, ennyit mára a boldogságból, iramodjatok fehérnépeket öntözni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum