A misszionáriusok alkonya

Ferenc pápa megint rosszalkodott. Nem vette figyelembe a NER intéseit, és Marokkóban járván össze-vissza beszélt minden zöldséget. Nem vitt pár milliárdot templomot építeni, sőt, még csak nem is sivalkodott, hogy itt ölik a keresztényeket. A harmincötmilliós országban úgy nagyjából húszezer katolikus ember éldegél, amitől a szentatya nem vizionált világvégét, sőt, nem átallott ilyeneket mondani: „A keresztények egy kicsiny kisebbséget alkotnak ebben az országban. De véleményem szerint ez nem probléma, még akkor sem, ha tudom, hogy időnként nehéz néhányotok számára.”

Mint valami III/III-as iszlám ügynök, beépített Mohamed-akna, aki a keresztények életére tör. De mit is várhatnánk egy kommunista-sorosista-liberális bujtogatótól, aki nem érti a kor kihívásait, nem úgy viselkedik, mint valami imperialista hódító vagy keresztes hadsereg, illetve elefánt a porcelánboltban. Holott mimagyarok jól tudjuk, az egyedül üdvözítő út a keresztény értékek és kultúra védelmezése és terjesztése úgy, ha ennek magunk híján vagyunk, és azt sem tudjuk, eszik vagy isszák. Továbbá a hitetetlen hit, ami hungarikum, amikor úgy viseljük a reverendát, hogy takarja a patánkat.

És bármilyen fura is, az az ember, aki nem vár szavazatokat a füstölő lóbálásától meg a kereszttel való handabandázástól, inkább védi ezeket az értékeket a megadó szerénységével, sőt, mondhatnánk, egyedül ő védi, nem pediglen a szarvasgyilkos, a boltbezáró vagy a krumpliosztogató. Mivelhogy ezeknek, bár nevükben viselik a keresztény szót, közük annyi van hozzá, mint vadkannak az elsőáldozáshoz, és mégis ezek viselkednek misszionáriusként. Meg akarják téríteni a pogány Európát, mert Novák szaporulati felügyelő asszonyelvtárs is már arról ábrándozik, hogy belülről változtatja meg azt, mint valami féreg.

A misszionáriusokat azonban megfőzik, almával a szájukban szolgálják fel, vagy esetleg minden cicó nélkül elvágják a torkukat. S ha Novák asszonyelvtárs Európa rekatolizációjáról, a liberálisok megtérítéséről ábrándozik aknamunkával, vagy, mint kies hazánkban, a kerítésen belül erőszakkal, akkor ugyanolyan, mint az Iszlám Állam. Azzal a különbséggel, hogy ő szentnek is hiszi magát, hitbéli übermenschnek, amivel nem csak az a gond, hogy hamis képzet, hanem, hogy elmúlt a keresztes háborúk kora, bár erről a feudalizmust építő NER még nem értesült, és úgy viselkedik, akár egy analfabéta új földesúr.

A ma született ótvaros újgazdagok szaladgálnak flitteres Gucciban, és ők vesznek meg minden szart, ami az útjukba kerül. Az ostoba bunkók dicsekszenek a diplomájukkal, az öntudatos keresztények pedig nem adnak a koldusnak. Az überhívő csinovnyikok úgy lennének komfortosak a világban, úgy lennének otthon benne igazán, ha az kizárólag keresztény csinovnyikokkal lenne tele. Lenézik és szívük szerint eltaposnák a nem egyenszürkét, az ember pedig akkor érné el az evolúció csúcsait, ha mindenki seggéből böjti szelek fújnának. Ebből következően agresszívak, csörgetik a kardot, megbocsáthatatlanul ostobák és nagypofájúak. A nagy mellüket döngetik csupán, ami úgy kong, mint valami üres üst a disznóölésen.

„Az egyház nem a hittérítés, hanem a vonzó tulajdonságai által növekszik. Ez azt jelenti kedves testvéreim, hogy missziónkat nem létszámunk, az általunk betöltött tér nagysága határozza meg, hanem az a képességünk, hogy változásokat eszközöljünk ki, életre keltsünk csodát és könyörületet gyakoroljunk.” – Ezt is mondta Ferenc abban a Marokkóban, ami szintén egyáltalán nem NER kompatibilis, mert megállást és elmélkedést tételez, szelíd gondolkodást és szemlélődést, amiről a magyar egyáltalán nem tud, hogy volna ilyen. Hanem fellobogózott vonatokon igyekszik Csíksomlyóra, rántott csirkével a batyuban, így ez a Ferenc ott egyáltalán nem fogja jól érezni magát. Idegen test lesz, renegát libsikomcsi.

Füst Milán Störr kapitánya azt kapta útravalóul az apukájától annak halálos ágyán életre szóló útmutatásként, hogy legyen nagyvonalú. Ezzel nem azt akarta mondani az öreg, hogy számolatlanul szórja a borravalót, hanem, hogy az életet nem lehet fogvicsorgatva és protkót csattogtatva leélni. Szintén Milán bácsinál, de egy másik hősénél, bizonyos Hábi Szádinál (aki ő maga volt) szerepel az élethez szükséges másik alapkészség: “A földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.” – Ez a két tulajdonság, a szellemi nagyvonalúság és az érdek nélküli jóság, kiegészítve a ferenci könyörülettel már elég muníció egy élet krisztusi leéléséhez, amihez sem milliárdos templomra, sem Semjénre, pláne pedig Orbánra szükség nincs.

A misszionáriusoknak bealkonyult, az élet máshol van, nem a nagygyűléseken. Ezt figyelmébe ajánlanám a templomjáró bávatagoknak, de úgysem hallgatnának rám. Így hát, mindegy is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,
1 hozzászólás “A misszionáriusok alkonya
  1. Jane Doe szerint:

    Ha Novák elvtársnő és a misszionárius szó egy mondaton belül fordul elő, akkor csak azt a bizonyos misszionárius-pózt tudnám ajánlani…,ha már szaporulati felügyelő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!