Ha

Ha én fideszes lennék, akkor épp bamba-tanácstalanul néznék ki fejem bugyraiból, hogy akkor most mi van? Most mi van? Hogy istenem-mindenem itt hagyott magamra, mert felfüggesztette magát, míg én szívem szerint mást akartam volna. Maradni, menekülni akár, viszont engem meg nem kérdezett, rám kíváncsi nem volt egyáltalán, hogy tehát úgy ment el, hogy itt hagyott magamra. Egyoldalú ez a szerelem nagyon, állapítanám meg, ha fideszes lennék – de hála Isten nem vagyok -, és pityeregnék, zsepit kérnék szipogva. És sóhajtoznék, mi lesz velünk nagymama. Viszont.

Mert ha én fideszes lennék, akkor úgy lennék vele, hogyan is érhetnék fel én ahhoz, hogy egyáltalán valamibe bele is szóljak. Nem vagyok én ahhoz szokva, hogy gondolkodjak a világ folyásán. Ha nekem azt mondják, Soros, akkor én százszor visszhangzom, mint a bércek: Soros, mindent visszhangozok én, mondják sárga, mondom én, másnap piros, látom én. Elgondolkoznék azért csöppet, ha fideszes lennék azon, hogy van olyan, miszerint párt-alapszabály, vagy hogy nevezik, meg pártdemokrácia, és én ezen nevetnék akkor is, ha cserepes a szám, úgy kacagnék.

Ha én fideszes lennék, kicsit elmerengenék azon, mivégre vagyok én a világon, és nem találnám a választ se itt, se Fokföldön se Ázsiában. Mert eszembe jutna, mi lett velem megbeszélve egyáltalán működésem során? Kérdezték, hogy akarok-e alaptörvény asztalát, stadiont, kisvasutat, hogy van-e igényem NER-re, holdingra, akármire, aminek értelmét nem látom, de szükségem erre nincs is. Nekem becsületem a hűség, eszem a hit, szemem az ellenző, szabadságom a szolgaság, a háború a béke, tudatlanságom pedig az erő. Én egyforma vagyok, ha fideszes vagyok, jó katona s egyben kisfiú.

Elgondolkoznék persze, ha fideszes lennék, mit keresek én itt, mit ad nekem a Párt, és rájönnék, mindent, feb-tagságot, igazgatósági tagságot, aprót és alamizsnát, magát az életet. Mert azt is tudnám, ha egyáltalán gondolkodni mernék, mit veszíthetnék, és rájönnék, mindent, végem lenne, ha kitagadna a Párt. Mert valljuk meg, érteni én semmihez sem értek, dolgozni azt nem tudok, hasznom semmi sincs, de ki vetne meg azért, ha enni adok a gyerekeimnek, mert családapa vagyok, szerető férj, gondoskodó fiú, drága nagybácsi, pláne keresztapa, sőt, szüleim támasza, nagyatyáink botja. Az vagyok én a családnak, mint kedves vezetőnk az országnak.

Gyámolítója, gondoskodó atyja, akitől nem kérdezünk, akit tisztelünk, félve szeretünk és reszketve imádunk. Igen – gondolnám én, ha fideszes lennék -, ez a a rend kicsiben és nagyban, hogy mindig van, aki ott ül az atyának jobbján, onnan ítél élőket és holtakat, és országának nem lesz vége sohasem. Idáig jutnék az elmélkedésben – ha fideszes lennék -, és ekkor jönnék rá, nem is érdekelhet, hogy önkényesen felfüggesztette magát, s így engem is, mert ő én vagyok, ő pedig a bölcsesség, szépség és az erő, az ómega és az alfa, a fix pont, ami segítségével kifordítjuk sarkaiból a világot. Holnapra.

Így nyugodnék meg kétségeimben – ha fideszes lennék -, elűzném a bizonytalanságomat mind, hinném a képtelent, és belenyugodnék, hogy felfüggesztődtünk, és ott laffogunk a szemétdomb fölött, amiért csakis a kedves vezető a hibás. Ilyen utóbbit én nem gondolnék, ha fideszes lennék, mert tudnám, a világ, a sorosok, a brüsszelek, a civilek és a részeges bölcsészek, a médiaterror és minden a mimagyarokon kívül csak azért él, azért van, hogy minket elemésszen. Hánynak a vészek, és mindeme káoszból egy út vezet a fényre, ha gondolkodás nélkül követjük Őt. Engedtessék meg, hogy ki se mondjam a nevét, nem merem ugyanis. (RBNVKTR)

Ilyen poklok lennének a fejemben, ha fideszes lennék, és rohadt szar lenne nekem, csak nem tudnám. Mert magunk közt szólván és egyáltalán, ilyen gondolatok sem jutnának eszembe, mert sötét lennék, mint a csillagtalan éjszaka. Eszembe nem ötlene a kételkedés szikrája sem, csak bégetnék, menetelnék és tapsolnék Érdekelne engem, hogy felfüggesztés, kizárás vagy maradás? Foglalkoztatna mások gondja, hogy szegénység, hajléktalanság, halál? Ugyan már királylány, a rendőrség és katonaság megoldja, ha nincs kenyerük, egyenek kalácsot, és mindenki bekaphatja. Mondanám én, ha fideszes lennék, de hát nem vagyok az. Így és ezért adok hálát a nagy Manitunak, megáldva és leköpve mindenütt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum