Kampec dolores LXXXVII. – A nagy győzelmi járvány

A fröccsök ura lóhalálában hozta a felest Bélának az udvarra, mert nagyon rossz bőrben lévőnek mutatkozott. Olyan tavaszi fáradtság ülte meg a szemét, hogy nem látszott az alja, ilyen iszapok és bugyborékolások voltak benne, a színe is odalett, csillogása pedig elveszett teljesen. Mindez az illetlenség azért történt meg vele, mert látta, sőt, hallotta, hogy amint a macska elharapta a rigó torkát, mint egy jól képzett hóhér, a madár a törött nyakával és lefittyedő fejével sem állhatta meg, hogy oda ne szúrjon gyilkosának nagy pimaszan és fennhéjazón: győsztem. Ezt mondta, ilyen pöszén, mert az átharapott torka miatt zavar keletkezett a rendszerben. Sőt, még azt is hozzá tette, egy null ide, holott a vér már mindent elborított, és a szeme opálos lett a haláltól.

A macska is annyira zavarba jött ettől a pimaszságtól, hogy először el is felejtette megenni áldozatát. Csak nézett, mi van itt, milyen illetlensége az életnek, sőt, amikor már ropogtatta a madár gerincét, püspökfalatját, a combját félre téve jutalomnak a végére, a fej, amely leválasztva a gerinctől ott hevert a kerítés tövében, egyre csak ismételgette, hogy győsztem, győsztem, amitől meg lehetett őrülni. Már csak néhány tollcafat a véres fűben, ennyi emlékeztetett arra, hogy ez valaha egy rigó volt, a fej mégis egyre csak mondta a győzelmi jelentést, hogy a macska belerúgott, vagy mit csinált, nem tudni, de a fej röpült csukott szemmel és ordítozott, hogy győzött. Ettől a pillanattól nem volt nyugvás a faluban, a győzelmi mámor vírusként terjedt, kényszeresen bizonygatta mindenki, hogy győzött, és döngette a mellét.

A kocsmában is kitört egy mindennapos verekedés vasvilla és bugylibicska segédletével, és az egyik olajos hajú, midőn a villa állt ki a bordái közül, szájából pedig bugyborékolt a vér, úgy ordította a győzelmi dalt, meg a diadalt. Sőt, amikor kis késéssel, de a rendőrök meg a mentők is megérkeztek, és a lelke már láthatóan kúszott ki a villa okozta lukon, kijelentette, baj nincs, ő kérte, sőt, követelte, hogy döfjék mellbe, hadd nézzen az ellenség szemébe, s úgy vághassa a képibe, igaz, már alig hallhatón a lélek sziszegésétől – ahogy szivárgott a lukon -, hogy ennyit tudsz csak nyamvadt komcsi? Hogy ezt ő így előre kitervelte egyrészt, hogy legyen egy kis cirkusz, meg, hogy bizonyítson az asszonyának, aki félrelépett egy másik traktoristával, így mutatni meg a cemendének, ki az úr a háznál mégis.

A hülyéje. Mert, amint visszatuszkolták belé az életet, és a mentő visított a messzi városba el, a kórházba bele, olyan vigasságot rendezett a bánatos szemű asszonya a másik traktoristával, hogy kirúgták a ház oldalát. És a duplagyűrűsök is, akik az erkölcs csőszei voltak a faluban, inkább, mint a bádogbános, elégedetten nyugtázták, hogy a megcsalt férj, vasvellával a melliben milyen elképesztően leckéztette meg az asszonyát, aki lám, épp vezekel, hogy csak úgy sikongat mérhetetlen bújában. És még a protkósok is mondogatták pöszén, direkt rohasztották szét a fogukat, mert mindenük a savanykás lehelet, amit a duplagyűrűsök úgy követnek, mint a kutya a fokhagymás kolbászt. Általános volt a téboly tehát.

Ott rohadt szét az egész falu, hámlott le a vakolat, a templom tornya megrogyott, a járdák púposodtak, fölrobbant egy gázpalack, de mindenki ünnepelte a győzelmet. Nem volt olyan borzalom, ami meg ne történt volna, a kultúr összedőlt, a polgármester pedig előmászva a romok alól kijelentette, így akartam épp. Már ott tartott a haláltánc, hogy a falu végleg elmerül a feledésben, amikor Béla észbe kapott, hogy ez vírus, cseppfertőzéssel terjed, és egyedüli gyógyszere az alkohol. Kirakatta a fröccsök urával a kocsma teljes készletét, és módszeresen itatni kezdte a falu összes lakóját, a duplagyűrűsöket, az olajos hajúakat, a műanyag dömpereseket meg a bánatos szeműeket is mind, s mire este lett, teljesen elázott mindenki, és okádva meg dülöngélve ünnepelte a vereség beismerésének áldott képességét, és a rend helyreállott.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,
1 hozzászólás “Kampec dolores LXXXVII. – A nagy győzelmi járvány
  1. Jane Doe szerint:

    “És aztán már csak az ital volt kevés.” – by Bikini

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!