Utcai harcos gumigatyában

Ha valakinek lenne érkezése és gusztusa, nézze meg helyettem is, Orbán Viktor Mihály miket delirál ma össze ünnepi beszéd címszó alatt. Hallgassa meg, hogyan brüsszelezik, migránsozik és szabadságharcol, vagy épp ki ellen uszít a tavaszi szélben. Én egészségügyi megfontolásokból, unalomra hivatkozva és esztétikai okokból nem nézem-hallgatom meg bájos kappanhangját, nyelvét a szája sarkában és fejének különös ingását, valamint a méretes gyomrán kiütköző kevlárt. Szándékomban áll ugyanis enni valamit a mai napon, tejet kiflivel, kis almát a rostok és vitamin miatt.

Aki lesz olyan merész, vállalja a szívroham, az undor és a hányinger veszélyeit, tapasztalhatja majd, milyen undorító alak ez a mi vezérünk, hogyan köpi szembe a világot és egyúttal saját magát is jó szokásához híven. Weber kollégája ugyanis a pontjai mellett arra intette, hogy viselkedjen megfelelően, ami nehezen értelmezhető kívánság egy elvetemült bűnözővel szemben. Mintha megkérné, ügyeljen a toalettre, öltsön csokornyakkendőt és locsolja meg magát arcvízzel, amikor hátba döfi őt a rózsaszínű szalonban. Az ilyen ember szép szóból nem ért, amikor egy, csak egyetlen egy célja van, hogy a nyáját egyben tartsa. Akármi áron.

Ezeknek viszont mindegy. Szájer képviselő is kijelentette, a szavazókat nem érdekli, hogy a Fidesz a Néppártban van vagy másutt, és kivételesen igaza is van. Az ő szavazóik valóban úgy viszonyulnak a valósághoz, mint hajdani kamaszlányok a Beatles koncertekhez, elég, ha látják az idolt, és visítanak torkuk szakadtából, olykor pedig elalélnak a gyönyöröktől. És most, hogy már mindent tudunk az ünnepről, mindent ami volt és ami lesz, figyelmezzünk arra is azért, hogy ez a mi főhősünk suttyomban levelet írt az őt kihajítani óhajtó pártoknak, és mea culpázott a bunkósága miatt, amit a hátuk mögött aztán tovább folytat.

Muszáj neki, és még csak nem is elvi okokból – olyanja nincsen -, hanem üzleti megfontolásokból. Mert azért gondoljuk meg, ha ugyan a szavazóinak édes mindegy is, hogy ez fasiszta szaralak vagy akármi más, az Unió viszont, ha egyszer az életben konzekvens, és megteszi, amivel csak fenyegetőzik, hogy ilyen illiberális mocskoknak nem ad lóvét, akkor összeomlik a jól felépített biznisz, és ezt nem hagyhatja. Ennyi az egész történet, erről szól az orbáni életmű meg a mai beszéd, s egyben arról is persze, hogy a kitűzött cél érdekében milyen aljasságokra képes a kedves vezető. Most épp azt bizonyítja újólag, hogy gerinctelen, sunyi köpedelem.

Ez egy alamuszi bandavezér csupán, aki a híveknek eljátssza a macsó csávót, suttyomban pedig kegyelemért könyörög. Odakint, a nagyvilág szemében már nem egyéb, mint gyomorrontás, egy eltitkolt szellentés, mindenkinek terhes pörsenés és szégyellni való ismerős. Egy a gond vele, hogyan szabaduljanak meg tőle a legkevesebb, legkisebb fájdalommal és elviselhető veszteséggel. Ezzel szemben itthon még mindig a szabharcos hős, a nagybetűs férfi, a keménytökű magyar. Emlékezhetünk, a szép emlékű Goodfriend szóvivőt hogyan intette, hogy legyen férfi, álljon ki puszta ököllel szemtől-szemben, egy szál gatyában.

Most meg ezt látjuk tőle. Tényleg felfordul az ember gyomra, ami egyéni szociális probléma. Az viszont, hogy a deklaráltan utcai harcos összeszart gumigatyában menekül a ringből, neki megalázó és egy országnak terhes. Ezt, amin Orbán Viktor most keresztül megy, arcvesztésnek nevezik, midőn nyalogatja párttársai kezét, hanyatt fordul és a hasát kínálja koncul, mint a magát megadó állat. Mindeközben a hazai vizeken még tartja a megvesztegethetetlen, tökös legény imázsát, már annak, aki nem lát át rajta. A többinek ez is elég, és értük, meg a segítségükkel még folytatható harács miatt ez a mi Orbánunk most teljesen lement kutyába.

Pár napja kezdett vetíteni a Discovery csatorna egy csudálatos dokusorozatot „Az utolsó alaszkaiak” címmel. Olykor egészen elgondolkodtatja az embert, de ez itt nem a reklám helye, hanem valami eszembe jutott most, hogy az egyik szereplő indoklandó a modern dolgoktól való ódzkodását, azt mondta: „Soha nem bízz egy akkumulátorban!” Én nem tehetek róla, de erről Orbán ugrott be egyből, akit láthatóan naponta foltoznak össze. Ha és azonban a manus végleg lemerül, amire jó esély mutatkozik, mi lesz akkor a sikongató hívekkel, ahogy a porban hever majd az istenmacsó. Ez a kérdés, és ilyen felgondolásokkal nézze ma Orbánt, aki bírja.

Én azonban, mint már régebben ígértem, megyek a kertbe fütyörészni. Csak megmosom a hajam, és már indulok is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum