Egy óvodás naplója 9. – Tizenöttye

Aszonta a zibojnéni a tennap, hogy máma meginjön a zabácsi mihozánk, aki ittvót gusztushuszba is, megelötte a migráncsnézéskó, megamikor átatta az ujj ajtót a vécéné. A zibojnéni izgulmá nagyon, mer a mútkó gusztushuszba is bajvót, félhogy mostis az lessz, mer mostmeg a zidusa van a márciusnak aszonta, a tizenöttye, és a huszárokat ünnepüjjük meg a Petőfi bácsit, megabemapót. Nem tudom kiaz a bemapó.

Fél a zibojnéni, mert gusztushuszba se értette senkise a szenteket, a bácsi kérdeszte is, hogy ki a zanyum, hogyhíják, montam neki anyu, asztá behítta a zibojnéni, hogy bajjok vannak velem mer szemtelemkettem a képvislőbácsiva. A zapu idegesvót otthol, amikor a zanyu emeséte nekihogy rossz is vagyok. Denem rám, hanem a képviselőbácsira vótmérges, hogy leveri a fejétneki aszonta a zapu, decsak megivott két sört asztá és enyugodott.

Tennap asztá csinátunk, a zibojnéni, a dadus meg mink gyorsan ijen zászlókat meg kókárdot. Tiszta pirossfehérződ let minden, hogyszép legyen mirea képviselőbácsi megjön, hogy tuggyunk ünnepeni, azér. Megisgyött máma, megin labdát hozot, má annyi labdavan a zoviba, minda rosseb, de mindigaszt hoz a képviselőbácsi. Meggyött, monta hogy mijenszép az ajtóa vécéné, megigérte, hogy a bejáratit is lecseréli, átaggyamajd aszt is. Örűt nagyon.

Aszittem, megin a szentekrő kezdel beszéni megin, mind gusztushuszba, demost a szabaccságró mesétmeg brüszelrü, nem tudomhogy mi aza brüszel, meg orbánbácsiró, migráncsokró megin. A pityu beiskiabát, hogy mennyünk megin migráncsnézőbe, mer szereti a kerittést, de a képviselőbácsi tölle is megérdeszte, hogy hívják a zapuját, pityu is montahogy apu. A zövét is behívattya a zibojnéni bisztos.

A kibözske meg aszt kérdeszte tölle, hogy mikoreszünk, mindig ezen jára feje neki, a képviselőbácsi megcsak hápogot, és monta a zibojnéninek hogy efog vele beszégetni iss. Aszt tölle nemkérdeszte, hogy híják a zapuját, bisztos tutta. A zibojnéni esirta magát, a dadus támogatta ki az ujj ajtón a vécébe, amikó a pityu ekezdett rohangászni, megnyeritett, nyihogot, hogyő most ló a csatába. A bélus meg puffogot, durrogott, hogy őmega zágyu.

Tiszta hangzavarlett, a képviselőbácsi is kiabáthogy csöndet, meghogy akkó nem adjaoda a labdát, de senkitse érdekelt. A pityu nyihogott, a bélus durrogott, a kisbözske meg vernyogott, hogyő éhes, mer mindigéhes. A dadus meg a zibojnéni visszajötek az zújajtón a vécébő és kértéka csöndet, de má mindenki ló meg ágyu vót, szaladgátak, lövöldöztek, a képviselőbácsi aszontahogy hallatlan, rezgett rajtaa kókárda.

Ordittott asztá, hogy mindenkinek a zanyuja nevét tunni akarja. A zibojnéni elájutt, és beelesett a zújajtóba, azmeg etörött, a képviselőbácsi liberálos botrányt kiabát meg nadrágszijjat, a dadus se birta tovább, enevette magát, amitő minda gyerekek is nevettek. A képviselőbácsi meg hápogot, hogy gyalázat, hazaárulás, énmeg gondótam, nekem a zanyumnak má úgyistuggya a nevét, ittrám szükség nincsen. Gondótam, vára dömperemmegyek. Ésmentem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags:
2 hozzászólás “Egy óvodás naplója 9. – Tizenöttye
  1. István szerint:

    Igen így van ilyen szinten van nálunk a politika. Óvodások szintjén. 😢

  2. Yeti szerint:

    A boltok zárva lesznek.
    Ennyit érdemes tudni a zünnepekről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!