A szombathelyi forradalom állaga

Az élet nem áll meg, halad az. Még egy hete sincs, hogy meséltem a szombathelyi csuda dolgokról, ahogyan az ellenzék többségbe került a közgyűlésben, a lufi kipukkant, és fideszes fiúk visító hangjai közepette ide-oda röpködött a levegőégen, majd ernyedten a földre tért.

És most, a remek metafora után azt is nézzük meg, miből élünk. Mert a lázadás azért dolgavégezetlen maradt, épp csak kicsírázott, s mivel – mint mondtam – az élet halad, visszatért oda, ahonnan elindult. Kezdődhet elölről minden, mintha mi sem történt volna, mert ez itt azért Neria, ahol a dolgok kisvasúton zakatolnak, szenteltvizet isznak, és mindent megül a takony.

Kies városunkat is, mért lenne ez kivételes vidék, nem kell irigyelni minket. A Fidesz itt is ugyanolyan monolitul gonosz, mint akárhol másutt, amit alátámaszt az is, amit most előadok, és még csak nem is cifrázom, hanem csak úgy sorjában haladok a kályhától a kéményig.

Nos tehát, mint emlékezhetnek, az egyik alpolgármesterünk föllázadt, átállt az ellenzékhez, így új, Fidesz-ellenes többség keletkezett a város közgyűlésében, amit Orbán helyi ficsúrjai nehezen viseltek. Már akkor is húzták az időt, amit úgy adtak elő, mint valami félrészeg falusi dalárda, amely megakad a refrénnél. Ezek is sorban és a legkisebb lelkifurdalás nélkül és ahogy a gazdájuk, éppen úgy sorosoztak, bevándorláspártiztak, mert ezt tudják, és többet egyáltalán nem.

Az új többség megszavazott dolgokat, amelyek egyrészt a hatalomátvételt, másrészt a város jobb működését segítették volna elő, de cseszhetik, nekifuthatnak megint. A polgármesternek ugyanis van olyan joga, hogy a már megszavazott, eldöntött ügyeket ugyanúgy és még egyszer megtárgyaltathassa, szavaztathassa, aminek a célja többes.

Egyrészt az idő látványos húzása, másrészt pedig az abbéli remény, hogy mindeközben a törékeny többség elvész. Valaki meggondolja magát mégis, valakit kilóra megvesznek, s ha ez nehézségekbe ütközne, akkor ráküldenek egy osztrák nyugdíjas autóst, mert minden lehet. Polgármesterünk kiírt mindent még egyszer ugyanúgy, a forradalomnak tehát újra ki kell törnie, ami így érdekes, mert Franciaországban sem fejeztek le kétszer senkit.

Polgármesterünk időközben telefonos kampányba kezdett, a város lakosait hívogatja, árulózza az átállt alpolgármestert, Gerébet kiált, ami gesztus fideszesen infantilis és debilis. Emellett megvonta a lázadó ember alpolgármesteri juttatásait, mintha Kövér elvtárshoz járt volna szemináriumra és továbbképzésre. Ez viszont kellőképpen aljas, s nem azért, mert az alpolgármester éhen halásától kellene tartanunk, hanem, mert látszik, hogy polgármesterünk szája már elfehérült, és képes elmenni a végsőkig. Mesélek hát róla én is, mért ne.

Még az előző, történelmi közgyűlés kapcsán említettem, hogy a fideszfiúk elkezdték a polgármester szobrát farigcsálni, valami glória félét ácsolgattak a feje köré a múltjára mutogatva, amikor is mentőorvos volt, és életeket mentett. Szép történet ez. Én is voltam valaha tanár, és senki nem mondja, ha hülyeséget vagy neki nem tetszőt írok, hogy igaz, igaz, de hogy szerették a diákjai százezer éve, milyen klafa tanár volt.

Azt mondják rám, hülye ez, sorosista libsibolsi firkász. Így kell ennek lenni. Ez a mi egykor volt orvosunk is már közel egy évtizede polgármester, így neki a jelenben az jár, mint Bud Spencernél, amikor a lámpa vijjogva kialudt a térképen, és a főnök megadóan legyintett, kár érte, kiváló ügynök volt. Mi sem mondhatunk többet a polgármesterre, akit fölzabált az élet: kár érte, kiváló mentőorvos volt.

A szobor másik része abból állott volna, hogy mi mindent kapott a város Orbán atyuskától az ő városlása alatt, hogy stadiont, Szent Márton-os dolgokat, ilyesmit. Az egészet az példázza a legjobban, amikor a város megkapta a nyüves stadionját, amitől az ország egyik fele utálta, a másik pedig irigykedett, hogy polgármesterünk úgy vette át: jók voltunk, ajándékot hozott a Jézuska.

Ez a Jézuska most, hogy veszni látszik a tartomány, ugyanígy ráengedné a testvéri tankjait, hogy szarrá lőjék, következésképp ez az építmény annak a jutalma, a konc mintegy, hogy polgármesterünk az embertelen, hazug, jogtalan orbáni politika elvtelen kiszolgálója, nem több és nem kevesebb. Ilyenért pedig nem szoktak szobrot osztani. Még hangszórót sem, mert mindeközben azért a város kitartóan rohad.

Így élünk mi itt, a végeken, és csak két dolog miatt merészeltem a kültelki kínjainkkal előhozakodni. Hogy nem úgy van az, ahogyan az országos sajtó kegyeskedik a nagyközönségnek tálalni, hogy a cipót már bekapták itt, és aztán nézik tovább a saját köldöküket, benne a Tarlóssal meg Puzsérral. Hogy azért élet máshol is van, a nyóckeren kívül is, éspedig, mint kitetszik, legalább annyira küzdelmes, és még semmi nem is dőlt el.

Másrészt pedig kies kis városkánk nagyon jó lakmusz, hogyan mennének a dolgok nagyban, ha mennének. Így. A végsőkig való ellenállással, mert ezek a hatalomról szépszerével le nem mondanak. Ilyen hát a szombathelyi forradalom állaga, és arra int szerte az országban mindenkit, hogy az élet nem habostorta, mint az tudvalévő, a medve nem játék, és a Fidesz nem párt, hanem a romlás maga, amit piszok nehéz megállítani.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “A szombathelyi forradalom állaga
  1. Yeti szerint:

    Ez a népség fejlettebb a többszöri akasztgatásnál – többszörösen temetgetnek!
    Megfelelő módszernek találnám, ha nem várnának vele évtizedeket.
    No de nem ragaszkodok mereven semmihez, az első elkaparás után egye fene, felőlem akár fel is aggathatják.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!