Lyaly

Temetni jöttem Kunhalmit, nem cikizni. Mint mindenki tudja már, látta az eredetit vagy a fonákját, helyesírási hibát vétett a Kunhalmi-Bangóné duó a mentelmi bizottság ülésére menet (folytani, így írták), alkalmat adva arra, hogy kiröhögje őket az internet kegyetlen közönsége. Ezen túl egy adut nyomva az olyan macsók kezébe, mint amilyen Illés képviselő volt annak idején – aki azóta már szintén belecsömöllött a Fideszbe, mint a Pelikán gyerekek a töpörtyűbe -, szóval Illés képviselő azt vágta a saját maga csúcsain Széll képviselő asszony képibe, hogy: “Attól még, hogy ön szép, nem következik, hogy ön okos.” – Ezt mondta betűről betűre.

Ettől, hogy rossz helyre tette azt a nyamvadt elipszilont, még lehetne okos a Kunhalmi-Bangóné duó, hiszen Kassák is útja kezdetén mással tetette át helyesírásba a szövegeit. Ámde ez a mi duónk nem Kassák, és Kassák sem volt az Országgyűlés oktatáspolitikai kérdésekért is felelős Kulturális Bizottságának alelnöke, míg viszont Kunhalmi meg az. És az ilyenekkel szép lassan elveszti a jogát arra, hogy a szenteltvíztől csöpögő Káslert elküldje az anyjába. Eljátssza a jogait apránként, mint Estragon és Valdimir Godot-ra várván. Mert voltaképp erről lenne szó, és nem arról a nyamvadt elipszilonról, mint a lét értelme és eredője.

Persze arról is kicsit, a betűről. Bár mindenki hibázhat lázas sietségében, ám a mi duónk gondosan megtervezte és legyártotta a szöveget, a fess táblácskákat, csodájára jártak sokan, nézték és gratuláltak, hogy ez az, most aztán megkapják a szemetek. És, bár baj, hogy egyik forradalmárnak sem tűnt föl a hiba, s a magyar nyelv, valamint az irodalom hajdani tanáraként persze, hogy vérzik a kicsiny, kajla kis szívem, de mégsem ez a legnagyobb gond. Hanem, hogy ezt forradalomnak képzelik ők ketten, és mind a többi, aki helyeslőleg és jóváhagyólag az útjára bocsátotta őket, és egy sem akadt, aki szólt volna, hogy ennek így semmi értelme.

Mert ez háború, ahol megfőzik, ledarálják, megeszik és – Isten bocsássa meg – kiszarják őket táblácskával, elipszilonnal és gondosan belőtt séróval együtt, csak még mindezek után ki is röhögik, ami nagyon bír fájni. A csatatér másik szegletében ugyanis, míg a mi duónk az elcseszett táblácskákkal bíbelődött, sorstársukat, Demeter képviselő asszonyt épp vonszolják a vágóhídra, mindenhonnan kirakják, már a nép ellensége, és egy centi választja el attól, hogy rabláncon mutogassák a vérre éhező közönségnek, mint valami táncoló medvét. A küzdelem ilyen szinten és ilyen módszerekkel folyik, nem holmi irgum-burgum feliratokkal ugyanis, amit ráadásul el is rontanak.

A háború irgalmatlan koncentrálást tételez és követel, a legkisebb hiba is az életébe kerül a harcosnak. Mindezek után a mi duónk ki lesz téve annak, hogy egy Németh Szilárd, az ő összes hatalmas tudásával és lehengerlő intellektusával, miután valaki fölhívta rá a figyelmét, hogy ezek elcseszték, szóval ezek után egy napkeleti bölcs felsőbbségével oktatja majd ki őket, nagy lenézőn. Az ilyen origók meg prostisrácok meg majd évek múlva is ezen lovagolnak, mert ezek nem felejtenek, és profik is a mocsokban, mint az tudvalévő. Így vész el a forradalom hamvassága, és hever majd nekünk a sárban dolgavégezetlenül. Ennyi az elipszilon hozadéka, és ez sem semmi, illetve ez már valami, ez már majdnem döfi.

Nekem kölökkoromban volt egy könyvem – de nem emlékszem a címére -, amelyben cuki módon verték az ember fejébe a jé és elipszilon dichotómia titkait. Volt abban a könyvben rajzolva egy hajó meg egy uszály, és a szavak a maguk jéjével és elipszilonjával a nekik megfelelő járgányon utaztak. Ha sokáig nézegette a kölök, ragadt rá azért valami. Ezen kívül azt is javasolják azért a szakemberek, hogy kurva sokat kell olvasni, az is segít. Írásról nem ábrándozok – direkt ragoztam így -, látjuk, hová vezet, ha egy képviselő irkálni kezd, annak nincs jó vége sohasem. De nem is ezért vannak ott, ahol. Másért, és még csak azért sem, hogy a Suzukiba menjenek gyárlátogatásra, aztán be sem jutnak természetszerűleg.

Kitetszik, hogy semmi nem jön össze nekik, egyszerűen semmi sem sikerül, a Németh Szilárdok meg hatalmasan röhögnek rajtuk, és általuk rajtad is, én proletárom. És erre, nem arra a nyüves táblára mondom, hogy lyaly. Bizony, lyaly.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
3 hozzászólás “Lyaly
  1. Yeti szerint:

    Hatalommal bíró mindegy mekkora barom, akármit csinál az maga a tökéletesség.
    Azt nem merik pofánröhögni.
    Rossz helyen kapirgálnak hatalomért eme (jay)hölgyek, nem úgy mint a (silly)szili.
    Távolból hülyeségnek tűnik az egész.Közelről is.

  2. Jane Doe szerint:

    De az is lehetséges, hogy a miniszterügynök puritán, letisztult retorikáját (“Folytatjuk!”) utánozták.

  3. Nagy Béláné szerint:

    Engem ennek a cikknek az első mondata kólintott alaposan fejbe. Tegnap olvastam el először, és ma még egyszer. Bevallom, kissé morbidnak találom. A kölcsön vett, kissé kitekert idézet nem igazán van szinkromban az eredetivel (pl. ebben a kijelentő mondatban a “temetni” szót illett volna idézőjelbe tenni – élő emberekről lévén szó -, a dicsérni-cikizni szavak pedig nem egészen egymás szinonimái). De legyen itt Antonius gyászbeszédének néhány első sora Shakespeare Julius Caesar című drámájából:

    “Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
    A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
    A jó gyakorta sírba száll vele.
    Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes
    Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
    Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
    És Caesar érte súlyosan lakolt meg.”

    Gondolom, abban egyetértünk, hogy “a Kunhalmi-Bangóné duó” bűne – a súlyát tekintve – nem ér fel Caesar bűnével, de úgy tűnik, ők érte súlyosan lakolnak meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!