Kocsma gőze

Gulyás überminiszter elvtárs finnyáskodik, fölhúzta az orrát, mert a sorosisták létezése zavarja őt a rózsaszínű kis budoárjában. Én csak olvastam, de lehet, hogy selypítve mondta: „Az a kocsmai stílus, amely az ellenzék részéről általánossá vált, nálunk nem szokás.” – és minden bizonnyal hozzátette, kéhlek. Ők ezek szerint ilyen jól nevelt úri közönség, netán másfajta faj. És továbbá, Gulyás überminiszter ezek szerint nem járt még kocsmában, ott ugyanis nem történik olyasmi, ami az ellenzék részéről általánossá vált, hogy mit ne mondjak, nem fütyölnek a csapos arcába, vagy nem akarnak petíciót beolvasni a törzsközönség okulására.

Gulyás überminiszter egyébként olyat is mondott másutt, hogy jobboldali újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent. Én ezt most nem szedem szét apró cafatokra, megmutatva az újságírást, mint szakmát, és elmerengve az erkölcs mibenlétéről, ami nekik nincsen, hanem azért kapom föl a fejemet, mert ebben is megnyilvánul, hogy ők és a csürhéjük egy másik osztály, kaszt, esetleg felsőbbrendű faj Gulyás überminiszter olvasatában. Amire csak azt mondja az ember, hogy ez már döfi, és kedve támad úgy viselkedni, mint ahogy az ellenzéknél általánossá vált, hogy leordítja ennek a pökhendi senkiházinak a fejét. Viszont maradjunk higgadtak.

Nem azt mondom, hogy ezek jól képzett nácik, de igényük az lenne rá, valamint mély vonzódásuk is, ilyen homályos ábrándok, persze nem véletlenül. Orbán miniszterügynök elvtárs is homogén nemzetállamról delirál, Parragh kamarás szolgalélek keresztény és fehér munkavállalókról, Matolcsy piros pöttyről a seggünkön, mint faji megkülönböztető jegy. Ezek még önmagukban nem hordozzák az igazi árja képét, de tapogatózó lépések afelé, amit nevezhetnénk akár homo fidesicusnak is, mint az emberi evolúció új, de zsákutcás útja, amely a megsemmisülésbe viszi a homo sapienst, vagy visszafelé, a homo erectus, és még tovább az egysejtűek felé.

Az ellenzék egyébként nem kocsmai módra viselkedik. A kocsma komoly, az élet ostobasága felől való elmélkedésre szolgáló hely, ahová gondolkozni és nem handabandázni járnak a népek. De erről Gulyás überminiszternek halovány fingja nincs, mert ezekhez képest Übermenschnek képzeli magát, de még ezt is rosszul tudja. Nietzsche, aki volt kedves megalkotni a fogalmat, nem faji kategóriaként értelmezte ezt, mint ahogyan a nácik nyomán a Fidesz is igyekszik, hanem az önmagát meghaladó egyes emberként. Ilyesmire viszont a csordában élőnek, mint Gulyás überminiszter, esélye sincs, nem véletlen, hogy gyanakodva nézi azt, aki gondolkozik.

Az veszélyes. Mint ahogyan az öntudatra ébredt ellenzék is, amely valami ismeretlen okból életjeleket kezd mutatni, amihöz viszont sem a Fidesz, sem Gulyás überminiszter nincsen szokva. Amit az ellenzék most bemutat nekünk, az nem kocsmai tempó, hanem a bitófa alá vonszolt halálraítélt utolsó rugdosása, valami kétségbeesett próbálkozás, mielőtt végleg elhallgattatják. Mondjuk, értelme is csak annyi talán, de emiatt még őt le is parasztozni, az nem komilfó dolog. Viszont a fideszcsürhe, Orbán miniszterügynök és Gulyás überminiszter akkor csodálkozna igazán, ha tényleg elvadult kocsmaként működnének a dolgok. Akkor kivernék az ő szép, fényes fogát, eléggé sajnálatos módon azonban ilyentől tartania nem kell egyáltalán.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum