Jelentés a pöcegödör aljáról

Tegnap úgy összesűrűsödött a kurvamagyar élet, hogy ember legyen a talpán, aki illendő szavakkal tud mesélni róla, miközben elönti az undor. Úgy figyeli, ahogyan végképp kiiratkoztunk már nemcsak Európából, hanem általában a kultúrnemzetek sorából is, és megérkeztünk Ázsia végtelen tájaira, ahová OVM kicsi szíve annyira vágyott.

Gruevszki elvtárs megkapta a menekülti státust. S mivelhogy nagy valószínűséggel ettől a hírtől zuhant önmagába a Facebook, ezen túl máma mindenki erről fog mesélni a szakmában, én úgy döntöttem, hogy ennek a folyományait figyelem ki, hogy mit vált ki az események ilyetén alakulása a fidesztaknyokból, és nem is kellett csalódnom ünnepi várakozásomban. – Gyurcsány, perszehogy.

Hollik elvtárs megint domborított egyet, mint az akárhány kommunikációs fidesztakony, mindenféle igazgatók és alvezérek, akik naponta játszanak az ember zilált idegrendszerével. Miközben Gruevszkitől bűzlött minden, mint egy jobbfajta pöcegödör, ez a Hollik fölszólította Gyurcsányt, tisztázza magát, milyen kapcsolat fűzi egy Cvetan Vaszilev nevű bolgár bűnözőhöz.

Ez a balkáni ember is lopott, és a fidesztaknyok arra kíváncsiak, jutott-e abból a pénzből Magyarországra is. A fidesztakony azt követeli, Gyurcsány „számoljon be arról, a DK kapott-e pénzt abból, amit ez a bolgár ellopott”. Ebből megint Czeglédy-féle vádaskodás lesz, ő is minden pénzét elpolitizálta szerintük, és annyiféle érdekességet állítottak róla, hogy most meg nem győznek helyreigazítani és bocsánatot kérni.

Mint ahogyan Rezsiszilárd is. Ő régebben az Eötvös Károly Intézetnek ment neki sorosilag, és mit ád Isten, hazudott. Bírósági ítélet kötelezte őt kártérítésre és bocsánatkérésre, ez a rezsis azonban szart az egészre, egészen tegnapig. Mert két napja már végrehajtást rendeltek el ellene, így mégiscsak kéri azt a bocsánatot és kifizeti a sérelemdíjat és a perköltséget is.

Ebből is kietszik, milyen viszonyban vannak ezek a törvénnyel, hogy szarnak rá egészen addig, míg személyükben fenyegetve nem érzik magukat. A gruevszkis döntéssel is fölrúgtak mindenféle írott és íratlan szabályt, sőt, a saját Stopsorosukat is, szembeköpték a jogot, az erköcsöt, a jó ízlést, a megvezetett választóikat és saját magukat is. Ott csorog a csula a képükön, és jól érzik magukat, sőt, nagy a pofájuk.

Az Állami Számvevőszék például már most befenyegette a DK-t, hogy nagyon sajnálja, ha a párt minden papírja elégett ebben a bizonytalan tűzben, ennek ellenére ő azokat kérni fogja. És, idézem „a politikai pártok döntő mértékben közpénzekből gazdálkodnak és működnek, így a kár közvetve közvagyont is érintett”. Az ember pofája leszakad, ahogyan látja, már dörgölik a mocskos mancsukat, hogyan szívathatják Gyurcsányt nemlétező papírok követelésével.

Ennek a Gyurcsány-féle Cvetan Vaszilevnek egyébként, ha lenne egy csöpp esze, menekülti státuszért folyamodna Orbánhoz, hogy őt a Soros üldözi és a kommunisták vegzálják. Hogy mi lenne akkor? Mert a hvg.hu egy olvasója karakán következtetést vont le a tegnapi trágyából: „Ez, bazmeg, olyan erős precedens, hogy a világ összes, aljas bűnözőjének csak azt kell mondania, rettegek, üldöznek, szeretetre vágyom, és a fideszparasztok idetaxizzák.”

Ebből is kitetszik, hogy a NER kezd önmaga paródiájába fordulni, ennek ellenére mégis erősen tarja magát. Ebben a Szent Korona Tan siet a segítségére, ahová Kásler miniszter a tízparancsolattól tegnap eljutott: “A Szent Korona eszme máig nemzetösszetartó erő, amelynek értelmében az ország és a hatalom nem az uralkodóé, hanem a koronáé, amelynek része az uralkodó és a nemzet, ketten együtt alkotnak egy egészet.” – Jelentette ki az onkológus fősámán.

Nincs mitől félnünk, ha ilyen emberek vezetnek minket, ha mást nem is, a végítéletkor a bűnbocsánatot biztosan elnyerjük, és az sem semmi. Sírunk, ahová elsüllyedünk, tökéletes lesz, mert tegnap azt is megtudtuk, hogy a V4 nemcsak OVM nagy barátja, hanem sírásóversenyeket is rendeznek benne. A hódmezővásárhelyi csapat Trencsénben bronzérmes lett, és állítólag nagyon jó hangulatú volt a viadal.

Ezt nem Örkénytől, hanem a delmagyar.hu-tól tudhattuk meg, megkoronázva mintegy az elmúlt huszonnégy órát, amely arra volt jó, hogy kies hazánk örvénylő mozgásban, szuttyogó hangokat hallatva szivárogjon alá a pöcegödör aljára, ahonnan most ezeket a sorokat írom. Innen az látszik, hogy Kásler baszhatja a tanait, Isten ugyanis nincs. Meg sem született, ha pedig volt, már nagyon régen meghalt. Magunkra maradtunk szükségünkben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum