Neria inside

A misztikus V4-ek, akikkel kies hazánk közösen váltja meg a világot, áll a vérzivatarban és szaggatja Soros tökeit, úgy mindközönségesen le van szarva, de legfőképpen magunk közt szólván. Ugyanis nem árulja el senki sem, hogy Orbán Viktor Mihály a V4-Japán miniszterelnöki szintű találkozón nem volt hajlandó olyan közös nyilatkozatot aláírni, amely a nagyságos Kína érdekeivel szembe ment volna, ezért pofán köpte a saját cimboráit (is).

Mi lett volna akkor a belgrádi vasúttal – tényleg, mi van -, és még ki tudja, milyen mutyikkal mi lett volna akkor, mert a maffia minden előtt, csak ezt a V4-ek még nem tudják, ellenben most már sejthetik. A buli kínos véget ért, és mi kérünk elnézést, hogy ilyen embert tettünk jobb sorsra érdemes hazánk élire. Sajnos, a bajt saját erőből orvosolni már nem tudjuk, ezért kérjük a jóisten segítségét, vagy, ha lehet, testvéri tankokat feldübörögni a sarkon.

Mert ennyire erős minálunk a keleti nyitás ideája és gyakorlata, meg a piros pötty vonzása a seggünkön, avagy kedves vezetőnk szerelme a diktatúrák iránt a saját pénztárcájához való beteges ragaszkodásával elegyest. Hogy ez az ország összes érdekét, s olykor a józan eszet is fölülírja. Így nyer értelmet, ebben a kontextusban a Visegrad Insight tanulmánya is, amely tényleg csak véletlenül épp most látott napvilágot, ellenben a kajla sors ezzel a kínai bulival máris adott neki egy kis igazat.

Ebben a tanulmányban ilyen bájos kinézetek is vannak: “Orbán saját politikai túlélését összeköti a Magyarország EU-tagságáról szóló népszavazással, amit a 2022-es parlamenti választásokkal egy időben tartanak. A népszavazást erőteljes, közpénzből finanszírozott EU-ellenes kampány előzi meg, a pro-európai hangok versenyhátrányból indulnak, a külföldön élő magyarokat szisztematikusan elzárják a szavazás lehetőségétől. Végül egy szűk többség Magyarország kilépése mellett dönt.”

Ez a dokumentum, amely öt forgatókönyvet vázol fel a V4 országairól 2025-re, elég sötét jövőt mutat azok számára, akik rühellik az illiberalizmust. Az öt változat közül csupán egy akad, amelyik megengedőbb a normalitás számára, viszont nem győzik hangsúlyozni, ezek csak gondolatkísérletek, és egyáltalán nem biztos, hogy a jövő ennyire sötét. De be kell látnunk mégis Neria inside éji homályából szemlélve a dolgot, mint érintettek és szenvedők: debizony, ilyen lesz az.

Amikor a tanulmány íródott, még nem történt meg ez a kínais affér, hogy kedves vezetőnk beleszarik a propellerbe, amikor is a V4-ek is testközelből tapasztalhatták meg az egyetlen dolgot, amiben miniszterügynök elvtárs nem hazudott, jelesül, hogy ne azt nézzék, amit mond, hanem, amit csinál. Összefoglaló néven, amit csak akar, miközben saját kis tudatában épp útban van az Olimposzra a képzelt társai közé, ahogyan gyalogol bele a végtelenbe a váron keresztül.

Miniszterügynök elvtárs nem is tehet mást, mint amit a tanulmányból kiragadtam, hiszen átlépte a Rubicont. Minden lassítás, megállás vagy esetleges visszafordulás egyet jelent számára a véggel rácsok és küblik közt, ilyképpen útja már determinált, s vele együtt nagyon sajnálatosan a miénk is. Ezen kívül agyilag is kellőképpen terhelt, eléggé eszelős és elvetemült ahhoz, hogy az országot saját magával, esetlegesen a maga érdekében a végromlásba rántsa, miközben viszont ő keletre iramlik rodostóilag.

Minden lehet tehát, a Visegrad Insight lehangoló megállapításai – bár jóindulatúan hangsúlyozzák, hogy azok csak gondolatkísérletek – a lehető legrealistább forgatókönyvnek tűnnek. Mint azt egy bájos kommentelő strammul meg is fogalmazta: “A harapott fejű felcsúti kommunista már most is felmérhetetlen károkat okozott Magyarországnak, de ha azt fogja érezni, hogy börtön fenyegeti és visszaveszik tőle az elsikkasztott ezermilliárdokat, simán kilépteti tanyaparasztjaival az országot az EU-ból.”

Magunk sem mondhattuk volna szebben. De, hogy irodalmilag is alátámasszam mondandómat, Boris Viannal mutatom meg, milyen helyzetben vagyunk, mi vár ránk, mert így szebb, viszont legalább annyira fáj:

“…– Dugd a fejed a torkomba – mondta a macska –, és várj.
– Lehet, hogy sokáig tart? – kíváncsiskodott az egér.
– Addig, amíg valaki a farkamra nem lép – felelte a macska –, gyors reflexre van szükségem. De ne félj, kinyújtom a farkam.
Az egér kifeszítette a macska állkapcsát, és bedugta fejét hegyes fogai közé. De szinte rögtön kirántotta.
– Hékás! – mondta az egér –, csak nem cápát ettél reggelire?
– Ide figyelj – mordult rá a macska –, ha nem tetszik, elmehetsz. Én utálom az ilyesmit. Intézd el magad.
Úgy látszik, megharagudott.
– Ne bosszankodj – kérte az egér.
Behunyta kis, fekete szemét, és visszadugta a fejét a megfelelő helyre. A macska óvatosan az édes kis szürke nyakra illesztette acélos szemfogait. Az egér fekete bajsza elkeveredett az övével. Kinyújtotta lompos farkát, és kiszolgáltatta a járda kényekedvének. És akkor énekelve arra jött a Szent Stricius-árvaház tizenegy világtalan leánynövendéke…”

És most közösen mondjunk el egy fohászt, vagy énekejjünk. Úgyis mindegy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!