Magyar Nemköztársaságunk Karmacs nevű településén, vagy annak határában – ahogyan képünk is bizonyság reá – felföstötték a földutat, útjelekkel látták el úgymond, mert gondoltak a végtelenre és az örök életre talán. Vagy isteni volt a sugallat, vagy pediglen sátáni, esetleg debil volt a festegető polgártárs, ezt nem lehet tudni, és mégis elgondolkozom rajta olyan kényszerek nélkül, hogy OVM kedves édesanyját kelljen szapulnom.
Aztán, ahogyan majd kiderül, a rőzse-dalok és a szabad ötletek egy ülésben való lejegyzése után mégis piszok messzire fogok eljutni. Tudom és érzem, miközben árad majd a dolgozatból a melankólia meg a spleen, mert zsong az ősz húrja, azért.
Mimagyarok, nagyapáink, vérszerződött eleink, vissza egészen az ázalékállatkás létformánk idejéig, űzött, ámde diadalmas nép vagyunk a Csele patak, Világos és a Don összes ragyogásával, mivelhogy permanensen védtük a hálátlan Európát és egyébként most is.
Nem csak a kerítés, az első védvonal teljesít egyfolytában ezer százalékon minden énekes madarat megállítva, hanem a front, göcsörtös utcáink és útaink is csak azért vannak és léteznek, ez az eszenciájuk, hogy a vándorló hordák el ne juthassanak a háládatlan Európa köldökébe.
Mint másik kiragadott képem is demonstrálja, csellel állítjuk meg a migráncsáradatot. Az út végiben stoptábla, majd jobbra-, és balra kanyarodás tiltása, szemben pedig a behajtani tilos tábla.
Innen út nem vezet sehová, vagy ott toporog a vándor, míg bele nem pusztul, vagy pediglen visszafordul a tengerek felé. Milyen leleményes is a mi népünk, láthatjuk és Virág elvtárs is megmondta, mint emlékezhetünk, midőn a héjába’ sült krumplit majszolta Pelikánék bájos otthonában.
Itt egyébként, a migráncsok elleni szakadatlan harcban nyer értelmet útaink bokatörő állapotja, és az is, hogy a kétfarkúakkal nem azért bontatják újra a kátyúkat, mert pikkelnének rájuk, hanem, mert a terroristáknak egyengetik a flasztert és nem a magyar paraszt boldogulására meg bokája állagának óvása okán. A buszállók is csak ilyen útjelző készségek, ezért nincs helyük a véráztatta magyar anyaföldön.
Hanem ez a felföstött föld, ez zavarba hozza az embert, midőn okai és indokai után kutakodik az ő lelkében, és csak úgy záporozzák a zagyát a ráismerések és az ahá pillanatok is. Tudjuk, hogy a Magyar Nemköztársaság jobban teljesít, na de ennyire? Ugye.
Vagy felderengett a dicső múlt, amikor a néphadseregben a füvet kellett zöldre pingálni, ha magas rangú elöljáró érkezett. Most is OVM páncélozott géperejű járműve haladt erre, hogy megtekintse a tartományt, vagy csak egy Gauleiter, elég az is. És még át is adták szalagokkal hatan, gondolva arra, ha már föstve van, akkor kész, de ha nem, assebajj, majd visszatérnek egypárszor, ilyenek, mert minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, mint az közismert a napközisek között.
De még ez sem elég, mert jusson eszünkbe a drága Svejk példabeszéde a masinisztáról, aki rossz mozdonyt vitt el az Ústi nad Labem-i depóba, mert képtelen volt megjegyezni a számát. Itt is tán egy, az oktatásunk elleni vádiratot mintázó dolgozó, aki kilépvén az iskola kapuján olvasni, számolni nem tud, csupán imádkozni, szóval egy ilyennek mondták: fösd fel az ilyen meg ilyen számú utat, de kifolyt az agyából a szám, és rossz helyen pingált.
Van ez így, vagy csak hóttmák volt, esetleg benne volt a magyar szaki virtusa, hogy jólesszazúgy. Netán egy forradalmárt köszönthetünk az alkotóban, aki ezzel próbálta megdönteni a rendszert. Vagy pedig mégsem.
Mivelhogy ősz van, és hullkálnak a levelek, maradjunk annyiban, hogy ez Magyarország. A világvége és festett földútjával, ebben benne van az egész elcseszett életünk és leendő halálunk is. Viszont ezt őrizzük unokánknak, hogy ő is magyarul beszéljen, mert, amíg ez nem történik meg, mi sem vagyunk semmik. Hontalan, hazátlan bitangok, méltatlanok a nemzettestre, és ott levitálunk a festett föld felett esetleg örök időkre és anyánk szégyenére, aki nem ilyen lovat akart.
Vélemény, hozzászólás?