Orbán, az ’56-os hős

A hétvégeken mindig Rétvári Bence szokott szórakoztatni minket különféle jó hírekkel. Ilyenkor, a vasárnapi mise környékére időzíti általában az olyan kijelentéseket, hogy kinek miért nagyon jó éppen, s kinek lesz majd, mely társadalmi rétegek részesülnek a NER jótéteményeiből, ők pedig hogyan fáradoznak szakadatlan a boldogulásunkon, ilyenek.

Ezen a héten másfajta örömöket kínált. Nem arról mesélt, hogy mért mosolyog az egész ország szünetmentesen a rohadt fogával, mert kapott egy zsák krumplit, hanem utat mutatott mintegy, kijelölte az ösvényt, amelyen haladni szükséges az elhülyüléshez, hogy úgy általában akadályok nélkül fogadhassa be az egész lakosság, komplexen és kollektíven a szent lelket, és az Isten csavaros farkát.

Az államtitkár rámutatott – szólnak a híradások -, szóval rámutatott, s magunk látjuk is, midőn acélos tekintettel, a jövőbe vetett hittel lengeti a mutatóujját, szóval, még egyszer: rámutatott, hogy “az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem felekezetileg nem lehet független”. Ezt egyszerűbben úgy mondják, folyik a rekatolizácó, és alattvalókat tenyésztünk.

Én ilyesmin élcelődni már nem bírok, így momentán Rétvári államtitkárról szóló gondolkodásomat be is fejezem azzal a toldással, hogy ördögi körbe kerültünk mi ketten – államtitkár úr meg én, de az egész NER is -, mert a permanens hülyeségekre hasonképp szünet nélkül kell reflektálnia az embernek, mert a végén még azt hiszik, hogy nekik van igazuk.

Rétvári államtitkár viszont nem azért menekül meg, mert olyan jámbor a szívem, hanem, mert kihívója akadt az eseményekben, de még milyen. Orbán Viktor emlékérmet kapott ugyanis, mégpedig az 1956-os mártírról, Szobonya Zoltánról elnevezettet, és ez az esemény mutatja nekünk, Rétvári államtitkár ábrándozása a kívánatos oktatásról – amely nem független – milyen eredményekhez vezethet. – Ilyenekhez.

Olvasva ugyanis, hogy “a díjat azok vehetik át, vagy kaphatják posztumusz, akik életüket áldozták a forradalomban való részvételért, példát mutattak a harcok alatt, vagy példát adnak a magyarság felvállalásáról”, és végig gondolva, hogy Orbán Viktor Mihály milyen fajsúlyos szerepet játszott ’56-ban, előttünk áll az odaítélés aktusában megtestesülő kiforrott szervilizmus, amely már az idiótaságba hajlik, így tökéletesen NER kompatibilis.

A díjat ugyanis a Szobonya család legidősebb tagja ítéli oda, mint a kuratórium elnöke. Ebben a gesztusban tehát mást nem láthatunk, mint a vallásos imádat és rajongás megtestesülését, lévén, Orbán Viktor Mihály egyetlen kritériumnak sem felel meg, ami miatt a díj elnyerhető. Életét nem áldozta a harcokban, példát sem mutatott a küzdelmek során, ugye.

Magunk közt szólván ’56-hoz annyi köze volt a most ennek okán kitüntetettnek, hogy még szakállasan Nagy Imre szimbólumával kurválkodott, és zavarta ki a már úgyis poroszkáló oroszokat. Létezése tehát már akkor hazugságban fogant, hiszen láthatjuk, hogy akinek a szimbolikus koporsójánál akkor verte a nyálát, annak a szobrát most készül eltávolítani, hogy újraírja a történelmet.

Már évek óta annyira tarja csak ’56 hőseit, hogy a Forradalom lángja nevet viselő alkotást is egy kutyafuttató mellé költöztette. Ott tartunk, hogy Dózsa László a legnagyobb király, és Wittner Mária az egyetlen hős, mert ők egyelőre még ugyanúgy kéznél vannak, mint a Szobonya család legidősebb tagja, akinek senki nem mondta meg, hogy tévedni tetszik, sőt, ez így valahogyan olyan perverz gesztus.

Nem tudom, hogyan illik viselkedni ilyen kitüntetésekkel, de, ha a Kossuth-díjat vissza lehet utasítani, hogy komcsiktól nem veszem át, ilyen Szobonya emlékéremre is lehetne annyit mondani, hogy nem vagyok méltó rá. Ilyenről azonban ne is álmodjunk, mert ahogyan az odaítélés gesztusát belengi a mindennapos agyvérszegénység, a jutalmazottat pedig hasonképp üli meg a romlott gonoszság.

S ez, hogy szimbiózisba került az elvakult szervilis imádat, s kitenyésztődött az, aki élvezi, sőt, hovatovább elvárja a személyi kultusz játékos formálódását, több más mellett mutatja, hogy abba a történelmi korba jutottunk vissza, ami ellen azok harcoltak, akiket most nem tüntettek ki, hanem helyettük az érdemtelen és nevetséges Orbánt. Szintet léptünk megint.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
3 hozzászólás “Orbán, az ’56-os hős
  1. Szentpály Miklósné szerint:

    Némi korrekció, ehhez a blog bejegyzéshez.
    A díjat egy kuratórium ítéli oda, mely a 3 Szobonya lányból áll (mind diplomás emberek), és Dr. Szakály Sándor történészből, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatójából. Mindannyian eléggé tudatosan döntöttek így. Ha ennek a írásnak a szerzője jelen lett volna a bensőséges, ünnepélyes átadáson, s meghallgatta volna a miniszterelnök laudációját, melyet a Szobonya lányok írtak meg, nem írt volna ilyen rosszindulatú, tájékozatlan, tényeket mellőző cikket.

    A laudáció:

    “Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnökének laudációja

    Orbán Viktor magyar jogász és politikus 1963. május 31-én született Székesfehérváron, gyermekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte.
    1983-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatójaként a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja.
    1984-ben több társával megalakította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget, amelynek egyik szerkesztője volt
    Nős, felesége Lévai Anikó jogász, öt gyermekük van és 3 unokájuk.
    1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja,
    1989-ben Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédét követően vált ismert politikai személyiséggé Magyarországon és Európa szerte.  A budapesti Hősök terén tartott beszédében szabad választásokat és a szovjet hadsereg kivonulását követelte.
    1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993–2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő.
    Az 1994. évi országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnöke
    Az 1996 áprilisában megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának az elnöke
    2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke.
    1998–2002 között és 2010-től Magyarország miniszterelnöke. Gazdaságpolitikájával, családpolitikájával sokat tett és tesz Magyarország és az összmagyarság életének jobbá tételének javításáért. 2010-től Magyarország a maga erejéből mindent megtesz azért, hogy a határon túliak életminőségét is javítsa. Ennek előszobája volt a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetősége.

    “Orbán Viktor a független, demokratikus és kiváltságoktól mentes Magyarország elkötelezett híveként vált ismertté a kommunizmus utolsó éveiben, politikai pályafutása során az egész nyugati világban az euro-atlanti értékek mellett elkötelezett politikusként szerzett hírnevet magának és az általa vezetett szövetségnek. Olyan politikus, aki távlatokban gondolkodik mind bel-, mind külpolitikában. Minden szavának súlya van. “Senki sem kételkedhet annak az Orbán Viktornak a politikai tehetségében és erejében, aki egy olyan kis országot, mint Magyarország referenciává tett számos, az EU-val kapcsolatos kérdésekben minden európai számára” írta 2018 tavaszán az egyik spanyol újság.
    töretlenül képviseli az összmagyarság érdekeit,
    Elkötelezett demokrata. Alapvetően meghatározó számára az antikommunizmus, illetve minden diktatúrával való szembenállás.
    Bevezette a holokauszt, és a kommunizmus áldozatainak emléknapját az iskolákban, hogy a jövő nemzedék is szembesüljön elődei szenvedéseivel. Megteremtette a lehetőségét annak, hogy létre jöhessen a Terror Háza Emlékmúzeum, és a Sorsok Háza.
    Szívén viseli a diktatúrák áldozatainak emléke előtti tisztelgéshez, emlékezetük méltó megőrzéséhez; a magyar társadalmat ért veszteségek feltárásához, a korszak generációkon át ható egyéni és kollektív traumáinak bemutatásához szükséges kutatásokat, ezért javaslatára az Országgyűlés létrehozta a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, valamint kormányrendelet alapján megalakult a Veritas Történetkutató Intézetet.
    Miniszterelnök úr immár 30 éves politikai pályafutását jól jellemzi a magyarságért, a szabadságért és az ország szuverenitásáért való töretlen kiállás, és küzdelem. Ugyanolyan hajthatatlanul vallott elvekkel áll bírálóival szemben belföldön és a nemzetközi színtéren egyaránt, amikor Magyarország érdekeit és nemzeti szuverenitását védi, mint dr. Szobonya Zoltán állt vádlói előtt.
    Fentiek alapján a kuratórium érdemesnek tartotta, hogy „dr. Szobonya Zoltán Emlékéremmel„ tüntesse ki.
    Sok szeretettel gratulálunk, s kérjük, hogy a továbbiakban is ugyanilyen kitartással képviselje a magyarság érdekeit.

    Kecskemét, 2018. szeptember 28.

    „dr. Szobonya Zoltán Emlékérem”
    Kuratóriuma ”

    Örülünk, hogy segíthettünk,

    Szentpály Miklósné
    Szobonya Emőke

    a kuratórium nevében

    • Jane Doe szerint:

      “Köszönjük, Emese.”

      Ha már laudáció, akkor legyünk pontosak, ugyanis a méltatásból kimaradt: a miniszterelnök 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé alelnöke, és nem ez az egyetlen identitás-váltás, hogy ne köpenyegekről beszéljünk.

  2. Yeti szerint:

    Diplomás doktor a csutkány is.
    Egyidőben a nemzet pajája is az volt.
    Aranypapírba csomagolt szar sem válik arannyá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!