Most meg ez a Bono

Momentán az a kultúrharcosok legégetőbb gondja, hogy Bonot, a U2 zenekar frontemberét ekézzék. Az ügy most olyan stádiumban van, hogy szerintük ez a jóember egy pedofil, tehetségtelen buzi, aki Gyurcsány kottájából játszik. Ez bármennyire is szürreális, de itt történik Magyarországon, a mi életünkben, és még csak nem is álmodjuk. Én is megcsíptem magam az imént, és ébren lévőnek bizonyultam.

Mindez ott kezdődött, mint az tudvalévő, hogy ez a Bono beszólt nagy nyilvánosság előtt miniszterügynökünknek, urunknak Madridban, lájtosan lefasisztázta, amivel nem tett egyebet, mint amit az EU képviselői is megszavaztak, besorolta őtet oda, ahová való, a történelem szemétdombjára. Bár, kétségtelen, hogy ez Orbán seggéből előkandikálva kevéssé látszik, mert ott meleg van és magyarszag.

Van az úgy, hogy beszólnak miniszterügynök úrnak, megtette ezt már nem egyszer Roger Waters, de Manu Chao is. Nem mindenki dalokádó és szignálszerző Ákos, és pláne nem ufókkal táncoló Pataki Attila. Mégis, oly jó látni, hogy amikor nincs fennhatósága az elvtársaknak, és nem tilthatják be a fellépést, mint ahogy Alföldinek nincs maradása már az országban, akkor milyen tehetetlenül rázzák a ketrecüket.

De ne higgyük azt, hogy ez a habitus újkeletű, már nagyon régóta csinálnak hülyét magukból azok, akiket a kontraszelekció kitenyésztett. Pár nappal ezelőtt is Szalay-Bobrovinczky Vince helyettes államtitkár levelezése került napvilágra, amelyet a Die Welt újságírójával, Alan Posenerrel abszolvált. Ez a Bobrovinczky ott tartott buzgalmában, hogy olyasmibe pofázott bele, amihez tényleg semmi köze, de a baksisért terjesztette az igét mégis.

Régóta rajtuk van ez a misszionárus tempó. Már 2002-ben is a The Washington Posttal leveleztek Orbán miatt, bizonygatva, nem is mondta azt, hogy Lebensraum, csupáncsak, hogy élettér. Ebből is látszik, ha valaki a nácikkal kokettál, arra nagyon érzékeny a világnak az a fele, ahol nem építik át a Kossuth teret azért, hogy olyan korba álmodják vissza magukat, amikor négyszázezer embert bevagoníroztak. És az ilyen álmokat mosdatják, mosogatják a hit őrizői csikorgó fogakkal.

2014-ben a CÖF is levelezett Obama elnökkel, mert az Államokban a vezérüket basztatták. Aggódtak “az amerikai kormányzat, illetve a közvélemény Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásai kapcsán”, és kijelentették, “örömmel és állhatatosan kívánnak dolgozni a jogállamiság keretei között megvalósuló szabadság és demokrácia értékeiért”. – Aztán itt tartunk, ahol.

Ez a troglodita módi jellemzi Kovács kormányszóvivőt ugyancsak, ő is nagy levelező, szerte az univerzumban védi a mundért, és csinál hülyét nem csak magából, de az egész országból is, hogy az emberben olyan hazaáruló gondolatok fogannak meg, hogyha ez magyar, akkor én nem vagyok az. És akkor még Szijjártó elvtárs világra szóló toporzékolásairól szót sem ejtettünk.

Ezek nívója pedig magával ragadó. Ahogyan az a logikai készség és egyben asszociatív bázis is, ami úgy általában a zárt osztályok sajátja, amelyben kényszerképzetes dühöngő delikvensek szaggatják a kényszerzubbonyukat. Csak az ilyen elborulás eredményezhet olyan premisszát, amivel a Sajtóklubjukban előálltak, miszerint Bono azért basztatta a vezérüket, mert így akarta magára irányítani a figyelmet.

Ennek ő fájdalmasan híján lehet, hiszen csak miheztartás végett ránéztem a Youtube-ra, ami azt mutatja, hogy a U2-őt, így egyben Bonot azért nézegetik az emberek, zeneszámonként másfél milliótól százötven millióig bezárólag. Innen érthető, hogy úgy kell neki az Orbán Viktor Mihály farvizén generált figyelem, mint egy falat kenyér. És csak így kaphatta meg kizárólag a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja, a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoka, a Philadelphia Liberty Medal és a Brit Birodalom Érdemrendje plecsniket is.

Sőt, éppen 2002-ben, midőn egyetlenünk, mint emlékezhetünk még a The Washington Post ellenében bizonygatta, hogy ő nem náci, ez a Bono bekerült a BBC által megszavaztatott száz legnagyobb brit listájára Sir Winston Churchill és Diana hercegné mellé például, így, ha őt Bayer Zsóti ekézi, akkor megint csak az van, hogy én letagadom, hogy egy nyelvet beszélek vele.

Nem szorul ez az ember – mármint ez a Bono – az én védelmemre, a zenéjéből is kinőttem lánykorom után, csupán a környezetem tahósága gondolkodtat el. Mert például, aki nem él a 888.hu által kínált szellemi gyönyörökkel, azt megörvendeztetem egy onnan származó Bono-ügyi írás egy kis szeletével, hogy érezzük a nívó lüktetését:

“…Most, hogy Európában végre a selejt uralkodik, Bono és barátai zseniális érzékkel rácuppantak az életet adó emlőkre, fürge nyelveikkel a matériával tele tőgyeket csiklandozzák. Nem, véletlenül sem akarják meghallani az emberek valódi véleményét. Nem értéket teremtenek, nem pusztán zenélnek, hanem az uralkodó eszméket hirdetik a színpadról…”

Mit ne mondjak, ezek a tőgyek, emlők és nyelvek, meg a matériás csiklandozás, ez nagyon ott van. Csak az nem világos, mit is akar mondani a költő azon kívül, hogy Orbán seggében szép az élet, ott teremnek a magyar vitézek. Arra viszont kíváncsi lennék – bár úgysem érem meg -, hogy alkalmasint, a rezsim bukása után ezek az emberek miből élnek majd meg. Nem is érdekel, mondjuk, ám ezen, ahogyan permanensen hülyét csinálnak magukból, egész jól szórakozok. És mégis ők röhögnek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Most meg ez a Bono
  1. Jane Doe szerint:

    Nem kell letagadnod, hogy egy nyelvet beszélsz bayer zsével, ugyanis nem egy nyelvet beszéltek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!