Hét perc

Hét percet kap Orbán Viktor Mihály kedden az Európai Parlament előtt, hogy magyarázza a bizonyítványát, hogy elmesélje a nagyérdeműnek, miként kúrt szét egy országot, és mentséget találjon bűneire, amit nem lehet úgyse. Hét perc az vagy kevés, vagy sok. Hét perc az négyszázhúsz másodperc, két lágytojás megfőzése egymás után, hét perc alatt százszor meg lehet halni, és ennyi idő alatt majdnem ideér a Napból a fény.

Mindemellett ez is csak cirkusz, demokrácia-játék és mutatvány, hiszen Orbán tudja, mi is tudjuk, a nagyságos Európai Parlament is tisztában van vele, azok is, akik a saját seggük védelme okán majd megmentik az övét, és azok is, akik megszavazzák ezt a Sargentini-jelentést, hogy mi a bűne, és mekkora hatalmas. A liberális demokráciának ez a baja, ami az erénye is egyben, hogy túlságosan emberséges még a halálos ellenségeivel szemben is.

Ez a hét perc alkalmas lesz arra, hogy Orbán Viktor Mihály az ajkait nyalogatva és fejét sajátosan rezgetve elmondja a Sorost, a migráncsot, az Európa-védést, a kereszténységet meg a kismaci farkát is. Meg azt, hogy bántják a nemzetet. Pedig ez a jelentés nem erről szól, hanem a Lőrinc meg a Tiborcz lopásairól, és a Joli néni jogairól elsősorban, amelyeken két lábbal tapodnak, csárdást járnak rajta egyenest. A móka, bárhogy is nyüszög Orbán Viktor Mihály, ellene szól és nem az ország ellen.

Ettől függetlenül az ilyen origók és prostisrácok valamint M1-ek tudósítanak majd, hogy vezénylő csillagunk miként védte a hazát kivont karddal, hány fejét vágta le a hétfejű sárkánynak, ami viszont mindig újra nő. A maroknyi ellenérdekelt médium meg boldog lesz, milyen jól megfingatták a diktátort, azt viszont én teszem hozzá, lófaszt mama, az Uniótól várni a megváltást öreg és végzetes hiba. Sőt és pláne, ha még megszavazzák ezt a nyüves Sargentinit, akkor sem történik semmi.

Akkor történhetnék akármi is, ha késedelem és szarakodás nélkül vágnák ki a Néppártból, és egy gombnyomással, mint Putyin a gázt, zárnák el a pénzcsapot. Akkor állna egy nap alatt fejre Orbán illiberális és unortodox rendszere és gazdasága, úgy járna, mint a futballja az európai piacon, kiderülhetne, hogy szart sem ér az egész. Lufi és káprázat, amivel egy ideig lehet kábítani a Gajdics Ottókon keresztül a bamba népeket, de az első fuvallatra összeomlik mégis.

Csak ezt a langy szellőt nem fogja megkapni sohasem, és ugyanígy itt ül a nyakunkon továbbra is, míg meg nem hal, és még két nap. Nincs menedék, ne legyenek kétségeink vagy reményeink. Ha megszavazzák végül ezt a jelentést, akkor sem történik semmi, csak pecsétes papírja lesz arról, hogy ő egy bárcás diktátor, oszt jónapot. Ebben a hét percben mondhatná azt is a bamba képviselőknek ott, ahogy itthon szokta, hogy boldog karácsonyt, és csak néznének szemre meg fejre, hogy mi van?

Egy dolgot előznek meg ezzel a hét perces korlátozással, hogy ne tudjon cirkuszt csinálni, mint Hitler a sörpuccs után, amikor mindenkit hülyére véve a tárgyalásból is propagandafilmet rittyentett. Orbán puccsa is megvolt 2006-ban, akkor senki nem lépett a tökeire, most meg már késő. Ebből úgy fog kijönni, mint Dimitrov, és a propagandagépezet őt is vádlottból vádlóvá állítja majd be. Erre utal az is, hogy valamelyik böszme híve egy elképesztő asszociatív mutatvánnyal Trianonhoz hasonlította a vezér tetemre hívását.

Ettől majd sokkal véresebb lesz a szájuk, még jobban csattog a foguk, és mi szívjuk meg még inkább, miközben Sargentini asszony elégedetten vakarhatja a hasát, hogy megcselekedte, amit megkövetelt a haza. És ő tényleg, de ennél többet nem tehet. Nem lehet megmenteni azt, aki nem akarja, és úgy tűnik, itt pár elvetemült alakon kívül tényleg senki sem óhajtja igazán, hogy ez eltakarodjon. Se az ellenzék, se a beletörődők, a hívek meg pláne, nincs miről beszélni. Hogy hét percben vagy hét napban, az tökmindegy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum