Úgy fellobogózták hétfőre Budapest hídjait, úgy csattogtak azok a rongyok a kiábrándító kora őszi szélben, hogy az ember azt hitte, megérkezett a vándorcirkusz, s vele a három elefánt. Még Sheldon is csettintett meg bazingázott volna, az is bizonyos, és éppen azért, mert legalább oly értelmetlen volt ez az egész, mint az ő sorozata, a „Móka és zászlók”. Mert a vándorcirkusz nem, hogy megérkezett, hanem itt maradt, sőt, itt is volt mindig, sátrat vert örök időkre, és még két nap.
Hogy mért vannak ott ezek a bot és vásznak, arról Novák Katalin, az EMMI méltán közkedvelt államtitkár asszonya mondta el az örök igazat. Mint kiderült, a kormány toszta tele ötszáz zászlóval a hét hidat, azt az üzenetet közvetítve az analfabéta és katatón szalagmunkásoknak, hogy családban élni jó. Mintha nem tudnák maguktól is, amikor olajtól iszamos kézzel megtérnek a híd alá, és megkérdik szívük szerelmét, mit ádsz nékem ennem estebédre virágom? S asszonya akkor hazaszeretettől áthevülve felel, volt egy fél pizza a kukában, én édes uram.
Jó lesz, feleli a zura, és csókokkal árasztja el a pofiját az ő élete szerelmének. Oly szép ez, mondta is államtitkár asszony, a zászlaik arra figyelmeztetnek, hogy az idei csodákkal terhes évben minden eddiginél több támogatás jut a családoknak. Ez megmutatkozik abban például, hogy egyházi programok is várják a gyalogkakukkos prérifarkasént rebegő szempillájú népeket. Hogy milyenek, azt nem tudni, bizonyára toszási tanácsokat osztogatnak a kivénhedt pedofilok, meg szenteltvizet a kulacsba.
Ha megfogadnák Moldova intelmeit, zsákbanfutó-, és lepényevő versenyt rendeznének a Krisztus után permanensen epekedő bárányoknak egyszerre, amivel az egészséges életre nevelés és az étkezés is le lenne tudva egy kosszal. Sőt, még móka és kacagás is volna, amikor a lekváros pofájú alattvalók dicsérnék az urat, a zOrbánt, hogy már nem bírják elviselni azt a sok jót, amit érettük, s nekik tesz, hogy csak az ő népe jár mindig a fejében, attól olyan busa és puffadt az a drága, kis cuki pofija neki.
Novák Katalin azt nem mondta, hogy elvárják a hidakra, a zászlók alá az utcára rakott családokat is, mert rájuk is fér az a tudás, hogy családban élni jó. Tudták ezt ők, úgy fogták egymás kezét, ahogy cibálták ki őket a lakásból, hogy alig is bírták elengedni. Ezért volt az, hogy a rendőrök ilyen csoportképeket rángattak az utcára, miközben ott állt államtitkár asszony és duruzsolta a fülükbe, hogy idén, a családok évében minden eddiginél több támogatás jut a nekik.
Sajnálatos módon nem sokat hallottak belőle, mert a nagymama és a kis Bélus egyszerre ordított, kánonban mintegy, hogy államtitkár asszony meg is kérdezte, nem akarnak-e belépni ezzel a tehetséggel a sarki dalárdába, ahol talpaik egymásra léphetnének, sőt, módjuk nyílna arra, hogy magának Boros Péternek danásszanak. Ez akkora megtiszteltetés – magyarázta államtitkár asszony -, ami csak nagyon kevesek kiváltsága, de, magunk közt szólván, a nagymama és a kis Bélus basztak rá. A nagyinak a protkója, a kölöknek a macija maradt a lakásban, de már nem engedték vissza őket azokért.
És eljöhetnének a hidakra azok a sokak, akik már egy hete megkapták a családi pótlékjukat, hogy a gyerek elmehessen az iskolába katekizmust, lövészetet és alaki gyakorlatokat tanulni. Sajnálatos módon azonban ők kétmillióan nem jöhettek, mert nem futotta vonat és villamosjegyre már, de jobb is így. Leszakadtak volna az örömöt sugárzó hidak a népek súlya alatt, és piszkosak lettek volna a zászlók, ami meg hogy vette volna ki magát?
Jobb ezeknek otthon a küszöböt rágcsálni, sőt, ha belegondolunk, hogy még nincsenek az utcán, akkor a földhöz verdeshetik a ványadt seggüket boldogságukban, mert minden viszonylagos. Az is, hogy például mit ád Isten, épp ezen a napon, annak ékes bizonyságául, hogy Pártunk tényleg sokat ad a családoknak, államtitkár asszony kollégája, a másik államtitkár asszony, Szabó Tünde mutatta meg magát és gyermekeit az iskolakezdés közepette mosolyogva.
A népek gonoszak és hálátlanok azonban, mert legott kiderítették, hogy a másik államtitkár asszony gyermekei kétmilliós magániskolába járnak (per kopf), ami kiverte a biztosítékot a prolikban. Hogy jogosan vagy sem, azt mindenki döntse el maga, én hangosan nem foglalnék állást, nem akarnám hergelni a közhangulatot ugyanis a zászlók alatt. Annyi a tisztem, hogy bemutassam a történéseket, ezért így a zászlók csattogása közbeni örömök eszenciájaként mintegy, iderakok egy kommentet, mint a műfaj nagy barátja:
„…A rühes tetves NER-lovagok és lovaginák, miután szétverték a közoktatást és a közegészségügyet, a lopott pénzzel a hónuk alatt menekülnek a magánellátásba, míg a magukra hagyott egyszerű lelkű fideszbuzik továbbra is csápolnak a lerohadt ország szartengerében lubickolva…” – Úgy vélem, ez kellőképp plasztikus, megmutatja az ország kettészakítottságát és felhőtlen boldogságát egyben, miközben annak is örül, hogy a vándorcirkusz tényleg itt van. – Meg a három elefánt, persze.
Vélemény, hozzászólás?