Ilyenek a tehenek?

Orbán Viktor Mihály, Magyarfölde miniszterügynök elvtársa kirándulást tett az övéihez Kirgizisztánba a kereszténység védelmezése okán. Csak a reptéri kapu besípolt, mert fémből volt a nyakán lógó feszület, meg az oldalán lógó kardja is, azt sem csatolta le a hülyéje. Így gyöngéden ugyan, de elvették tőle, hogy majd távozáskor visszakapja, ha még akarja egyáltalán, és nem cseréli le ezeket a kellékeket egy hordozható zsebmecsetre és felfújható müezzinre.

Nomád világjátékokra érkezett meg a kedves vezető, a megnyitón olyan baráti, és legfőképp az ő nagysága és tökéletessége előtt mindenképp leboruló országok vezetőivel fényképezkedhetett, mint Kazahsztán, Azerbajdzsán, Üzbegisztán és mindenek felett Törökország. Ők adnak a NER-nek emberségből példát, vitézségből pedig formát, de az út arra is alkalmas volt, hogy megkérdezze a törököket, Rodostó üzemel-e még, és ha igen, van-e bőséggel ott levélpapír.

Tizenhat magyar vitéz nyomát követve érkezett meg a messzi távolba Orbán Viktor Mihály, akik íjászatban, szkanderben, szumóban, sambóban és bothúzásban mérik össze erejüket a sztyeppék többi harcosával. A bothúzás érdekelte elsősorban, mert a Habony figyelmeztette, hogy a Toldinál is volt valami pálca, ezt nézze meg, hogy is van, aztán a Kálomistával rendeztetnek egy rajzfilmoperát belőle bölcsődések számára hazafiassági szempontok alapján.

Orbán Viktor Mihály népes kíséretének tagja volt Szijjártó külügyes és bekérető bajnok, aki arról a mérhetetlen megtiszteltetésről számolt be az MTI-nek egyenest, hogy Magyarföldét megfigyelői státusszal felvették a Nemzetközi Türk Akadémiára. Meg is kérdezte a főnökét, hogy ezeket is megszopatjuk-e, mint az otthoniakat, de azt válaszolta neki az ura, hogy majd, ha visszaadják a kardját, akkor ő egyedül rohammal beveszi az egész kócerájt.

Ez a Szijjártó egyébként nem tudta, fingja sem volt róla, hogy mi a rosseb ez a Nemzetközi Türk Akadémia, de elmagyarázták neki: ez a türk nyelvű országok tudományos kutatásait és kulturális életét hangolja össze. Utaltak rá, hogy a türk nyelvekre jellemző a magánhangzó harmónia, a toldalékolás és a nyelvtani nem hiánya, ennek alapján az ural-altáji nyelvcsaládba besorolták a magyart is, mint annak színe virágát.

Ebből az egészből ez a Szijjártó semmit sem értett, kérdezte a főnökét, de az sem. Mondta neki, beszéljen a Káslerral az nagyon okos. Kásler boldog volt nagyon, hogy ugye, tudta ő, hogy mind a Szíriuszról jöttünk és pöttyös a seggünk. Elő is készített egy orvoscsoportot, hogy vizsgáljon meg minél több kirgiz birkapásztort, és mutassa meg úgy génileg, ezek se finnugorok, viszont szeretik a medvetalpat. Sőt, ősi irataikban, amelyeket lovaik patáira karcoltak, utalások vannak egy távoli jövőben megjelenő prófétára, akik kiköpött O. V., mert futball labda van a feje helyén.

Az orvoscsoport azonban nem tudott útrakelni, mert vagy fölmondtak, vagy a Kásler rúgta ki őket, csak nem emlékezett rá. A maradék pedig korongecsettel föstögette a vonatozó Orbánt, hogy ne zavarja a magyari betegeket a gyógyulásban. De azoknak már mindegy volt, mondta is ez egyik, eridjen csak, doktor úr, iramodjon, két év vagy három arra a röntgenre várva már oly mindegy, csak hozzon nekem törökszegfűt, pirosat.

S ha már így megzavarták ezt a Káslert az ájtatosságban, Orbán Viktor Mihály megkérdezte tőle, te olyan okos vagy, drága Miklós, mivel kedveskedjek ezeknek a derék embereknek a díszvacsorán? Ez a miniszter meg kisakkozta, hogy mondja el a törököt meg a tehenet nekik, baráti is, mókás is, és egyben megmutatja a magyar lélek keménységét. Elküldte a szövegkönyvet fénypostával, ami meg is érkezett, csak betört egy ablakot, de baj ebből nem volt egyáltalán.

Majd letartóztatunk pár újságírót. – Így nyugtatgatták Orbán Viktor Mihályt, aki az ötödik kumisz után fölállt, és a nagy bendőjével fölolvasta a nambervant, ezt a mehemedet, mert mindent fölolvasott, amit leírtak neki. Ott tartott, hogy „Én vagyok a mehemed, mi vagyunk a tehenek”, ami nagyon tetszett a vendéglátóinak, részegen csapkodták a hátát, és mutogattak rá meg ismételgették: tehenek, tehenek. Csudajó volt, és ekkor csúsztatták a zsebébe a felfújható müezzint, de reggel nem emlékezett rá, hogyan került oda.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum