A lelkünkkel hálni

Egyszer csak megjelent Szilvásváradon a koronás, fából faragott Orbán, mint vásárfia. Kép formátumban már találkoztunk vele, fröccsöntve is, bohócsipkában úgyszintén, ilyennel és így még nem. Ezért hát meg is szólalt a bennem lakozó dagadt, szemüveges óvodás, és elnyújtott birkahangon azt mondta: anya, már csak ez hiányzott.

Mindeközben pedig zajlik a kultúrharc egészen alpári módon, és úgy tűnik, a birodalom kiépítésének az a szakasza érkezett el, amikor kánonba foglalják a csökött agyú alattvalók számára, mit kívánatos látniuk, hallgatniuk, olvasniuk, ha szükséges ilyesmi a munka alapú társadalomban egyáltalán. Bár a munkadalok oldják a szalag melletti összeszerelés monotóniáját már a barlangrajzok kora óta, az ilyesmi tehát hasznos lehet csakis.

Vannak ebben a tébolydában nemkívánatos személyek. De most ne olyanokra tessenek gondolni, akik kiállnak az utca kövére, és egy lángoló karácsonyfával az égre írják a szívük óhajtását, hogy Orbán takaroggy. Vagy nem is pörformanszoznak részegen, mint a bukott pénztáros, és firkálnak hülyeségeket hirdető oszlopokra, hogy Orbán egy geci. Extrém sportokat kevesen űznek, mert a lábak törékenyek.

De és például itt van nekünk a végeken egy Jordánunk, akinél jámborabb embert nem nagyon cipelt a hátán a Föld nevű bolygó, ám mégis szálka ő a narancsbagázs szemében olyannyira, hogy már nem is bigázhat. Ilyen római harci szekéren szokott ő Claudius császárnak öltözve integetni a Savaria Karnevál népének már az idők kezdete óta, most már annak is büdös. Vagy rosszul áll a szeme neki.

A mi dadogós polgármesterünknek ugyan annyi esze nincs, de még az is lehet, hogy Claudius császár, aki ezt a szarhalmot megalapította, amit máma Szombathelynek hívnak, nem fér bele a keresztényi irányba. Orbán még ki sem mondta igazán, de itt, minálunk már az utcaköveket is Szent Márton szarta, a fideszhülyék szeme ájtatosan fönnakadt, és csak vetik a keresztet, meg fújja a seggük a böjti szeleket.

Ilyen tömjénszagú városban persze, hogy nem fér meg például Alföldy, akit ez a Jordán mindig rendezni hív, az irány ellenére. Hogy ebből olyan előadások születnek, mint az elmúlt évadban a Salemi boszorkányok, amitől mindenki állva hugyozott, és minden bizonnyal megkapja az év legjobb előadása díjat a kritikusoktól, az az orbánharcosokat nem igazán zavarja. Sőt.

Azoknak az ilyesmi túl nehéz, mint volt szerencséjük kifejteni, ezért egy dupladoktoros tanácsnok asszony a színházban folyó munka szakmaiságát óhajtotta ellenőrizni és felügyelni. Ebből is látszik, hogy nem a magyaridők hülyült meg teljesen, csak ez a szar vállalta a feladatot, hogy rendszerbe foglalja a delíriumot, így a szórványos és helyi érdekű taplóság rendszerszintűvé emelkedhetik.

Olyannyira, hogy szinte nem is lehet belőle kimaradni, mert igyekszik vagy stigmatizálni a szereplőket, vagy a keblére ölelni és jutalmazni kéretlenül is olykor. Így járt ezen a hét végén Tóth Vera, akit maguk közé valónak ábrázolt a magyaridők, ő viszont ezt kikérte magának, s nem azért, mert ellenoldali lenne, hanem, mert sehová nem akar tartozni.

Dicséretes ez a durca és önállóság, viszont, ha most emiatt valami különös ok következtében sorra mondják le a fellépéseit, és majd készül éhen halni, vagy csomagol a kilakoltatás miatt, akkor is tökös lány lesz-e, ez a kérdés. Mert előbb-utóbb mindenki leborul. Aki meg nem, az úgy jár, mint Jordán, hogy elveszik a bigáját is. Mert a totális eluralásban nem elégszenek meg a combunkkal meg a májunkkal, a lelkünket is akarják.

Itt tartunk most, és nem épp sehol.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “A lelkünkkel hálni
  1. Haris Gizella szerint:

    Remek írás, mint mindig! Ezért aztán nagyon érdekelne, mi történt a Huppa háza táján? Meddig vagytok büntiben? Tudunk-e mi, olvasók segíteni valamiben? Oszthatjuk-e az írásokat valahogy? (ehhez is ostoba vagyok) Kitartást és dacos erőt kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!