Az AE Bizottság Tánczenekar közismert és méltán népszerű kétsorosának – „Mit látsz, Laca? Egy nagy segget látok…” – második mondatát is választhattam volna címemül, mert voltaképp az felelt volna meg a gusztusomnak és mondandóm lényegének. Ámde hogyan nézett volna ki, ha a szerkesztőm mindenféle krikszkrakszokat tett volna némely betűk helyére, hogy megfeleljen a kényes közízlésnek, s pláne, ha le is cseréli nagy gonddal. Abba belehaltam volna, mint Majka a klipjében ahogyan meséli fekete-fehérben.
Az óvatosság persze érthető, hiszen a decens fehér és keresztény középosztálybéli úrasszonyok nagyon könnyen fölhúzzák a plasztikázott, fitos orrukat. Erre akkor találtam megingathatatlan bizonyságot, amikor a Facebookon a korszellemnek megfelelően némely egyedek Esterházy Pétert gyalázták holtában és írásművészetében, mert ez olyan trendi manapság. Ott szólt hozzá egy úrasszony, akinek feltehetőleg a valagából is böjti szelek fújnak: nem szereti az írót, mert csúnya szavakat használ.
Az ilyen érvek előtt pedig meg kell hajolni. És az ember nem emeli ki címbe, hogy egy nagy segget látok, amikor az Orbán köldökéből kinövő Nemzeti Sport főszerkesztő írásában eljut Mészáros Lőrinc ánuszáig, midőn körömszakadtáig védi a gyalázatos 2rule nevű márkát, amin viszont a fél ország hangosan röhög. Már innen kitetszik Virág elvtárs örök igaza, miszerint az élet nem habostorta, amihez én a magam szerény eszközeivel csak annyit tennék hozzá, hogy nem is babazsúr és emlékkönyvek lapjainak behajtott titoksarka.
Az írást, amely a segget látja, nem szedném ízekre, megtették ezt helyettem mások. Különben is, Szöllősi olvasatában, ahogyan volt szíves kifejteni, én „mindenre és mindenkire zsigeri gyűlölettel tüzelő ellenzéki média” vagyok, amit viszont kikérek magamnak. Itt, a kertben is egész jól eldiskurálok a rigókkal, ki sem hozom ellenükre az aknavetőt, sem a rongyos csúzlimat. Az ilyen Szöllősikre azonban tüzelek, és nem zsigerileg mint gondolni véli, hanem önös megfontolásból. A butaság megingathatatlan bátorsága ugyanis egészségügyi panaszokat okoz nálam.
Az olyanok különösen ritmustalan működésűvé teszik gyenge kis szívemet, hogy a 2rule létjogosultsága, mint nemzeti sportszermárka egyértelmű, ugyanis ’54-ben a VB döntőn azért kapott ki a magyar csapat, mert az Adidas a németeknek jó stoplit adott a csukájukra, a magyarok – 2rule híján – meg estek keltek a vizes füvön. Aztán: „Viszolyogtató, hogy az ellenzéki sajtó a rezsicsökkentés, a bankadó és egy sor más hasonló ügy után megint a multicégeknek szurkol.” – sőt, s ami a lényeg: „a tao-program milliárdjait most a nagy sportszergyártó multik rakják zsebre”.
Ezen a ponton föl is kiálthatnék, hogy aha, megvagy, elcsíptelek, mint Pelikán gátőr az ürgét, az a bánatod, hogy a futballba juttatott közpénz, miután jelleget váltott, nem szivárog tovább törvényesen és akadályok nélkül a mészárosi zsebbe. Viszont ilyet én nem teszek, mert úgyis az a törvény, amit csak akarnak, illetve és másrészt, szintén azt és annyit lopnak el, amit és amennyit csak óhajtanak. Ez már olyan alapvetés és evidencia, hogy énekelni róla fölösleges.
Az én gondom annyi már ebben a trutymóban csupán, hogy látszólag értelmes emberek mért csinálnak hülyét magukból nagy nyilvánosság előtt. Azonban, ha ennek a Szöllősinek a seggválasztásait nézzük, nem is meglepő, hiszen volt ő a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója, vezette az MLSZ sportosztályát, most meg főszerkeszti azt a lapot, amelynél megkurvulása előtt már dolgozott. Akkor az összes olvasó rajta röhögött, midőn tudósításaink lényege az elfogyasztott ingyenpogácsa minőségének tárgyalása volt.
Ezen kajánkodott az újságolvasó közönség. Viszont így visszanézve az akkori féktelen jókedvre, az is kitetszik, hogy Szöllősi útja a mostani ténykedéséig nyílegyenesnek tekinthető, az ilyen pogácsazabálókból lettek a NER leghűbb szolgái. És voltaképp ezen a dolgozaton sem kell csodálkozni nagyon, nem ad mást, mint mi a lényege. Az a tragikus azonban, hogy a helyzet szürreális és abszurd voltát ő nem is látja, lévén maga is benne csücsül a varázsgömb közepében. Innen pedig más horizont nincsen, mint valakinek a segge.
Ám, ahogyan annak idején a pogácsás tudósítások idején is megnyilvánult a szürreálián kívül élő proletár, ezt most is megtette. Egy nyájas olvasó a dolgozat után így visított fel: „Azt a redvás, Vuitton gumicsizmás, fideszkretén, krömpörköltös, sunyi életbe!” – Egyrészt, magam sem mondhattam volna ízesebben és tartalmasabban, másrészt viszont ebből is látszik, nincsen teljesen veszve minden, hiszen van még élet a NER tébolyodott világán túl. Ha a föld alatt is, de van.
Vélemény, hozzászólás?