Gondolatok a könyvtárban

Komolyan mondom, hogy tényleges egészségügyi kihívás – hányinger, szapora szívverés, légszomj, és ilyen cukiságok – Magyarország miniszterelnökének mindenkori eszemenéseit hallgatni, következésképp én ilyet soha nem is teszek. Azt azonban nem lehet elkerülni, hogy a kivonatát elolvassam, mint történt az tegnap is, s bár ne vert volna meg az Isten ilyen méltatlan feladattal.

Ebből a hagymázból a totális téboly mutatkozik meg, és még igazán rendszer sincsen benne, hogy a Williamnak megfeleljen. Ellenben néhány hősének arculata fellelhető belőle, elsősorban is bizonyos III. Richárdé, aki, mint tudjuk, úgy határozott egyszer csak, hogy gazember lesz, és sikerült is neki. Ennek a miénknek púpja nincs, csak a hasa felől, de ugyanúgy eláradt benne a gonoszság.

Sok minden van a tegnapi szózuhatagban, ami egyáltalán nem is érdekel engemet, említett azonban egy bizonyos öt pontot, amelyet vezérlő eszmeként használva a jövőben még jobban igyekszik majd tönkre tenni az országot, ha ilyet lehet, s minden bizonnyal igen. Az ötből négy sem taglózott le igazán, mert tőlem szó szerint semmit el nem vehet, pénzt, munkát, lakást meg ilyesmi dolgokat, maximum az életemet, de azt előtte még meg kell beszélni.

Az ötödik azonban az szíven ütött, amely ez volt: “Minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját. Joga van elutasítani a multikulturalizmus ideológiáját.” – és ehhez kapcsolódóan szeptembertől komoly változásokat ígért nekünk a jótevőnk, s izgatottan várom, mi lehet az. A valagából kitartott újságjai mindig jól értesültek, mindent előre tudnak, ezt is, ám most, hogy eldördült a startpisztoly, fröcsöghet igazán a fekália.

Ezért volt most az esterházyzás, meg a többi, de, hogy mi jöhet még, milyen ordas eszmék, az érdekes egy dolog lesz. Főleg, ha tettekben is manifesztálódik a gondolkodás ellen fellobbantott izzó gyűlölet, miközben védik azt az elcseszett keresztényi kultúrát, amiről maguk sem tudják mi lehet az. Egyelőre úgy néz ki, hogy a harmadvonalas írók és költők akarnak sok pénzt. Ez látszik belőle, meg annyi, hogy minden értéket irtani akarnak, ahogyan ez a fasisztáknál szokásban van.

Ilyen felütések után merült föl bennem, körbenézek a könyvtáramban, hogy mennyi elfajult szöveg van benne, s hogy ezek tanulmányozása, ami már ötven éve folyamatos, mennyire bandzsítja meg a lelkemet, hogy ne legyen NER kompatibilis. És rájöttem, veszélyes egy alak vagyok, és a minielnök kígyót melenget a kebelén énbennem, amire, ha rájön, nem lesz maradásom, de vagyunk így ezzel néhány milliónyian.

Nézegetem itt a tutit, és megvan nekem a kötelező abból az időből, amikor nem volt az, sőt. Szóval van Biblia kicsi, nagy, régi meg új, tudnék belőle kölcsön adni a minielnöknek egyszeri olvasásra legalább, de nem értené, és nem adná vissza. Mellette azonban ott van a Talmud, a Korán, a Baghavad Gita, a Buddha beszédei, ilyenek, és akkor most kérdem, mi van? Terrorista vagyok?

Vagy szabad-e ezentúl olvasni a Glasenapp-féle Öt világvallást, esetleg ez eretnek dolog, mert az jön le belőle, hogy a gyökerénél mindegyik ugyanaz, hogy a halandó tökre be van szarva a haláltól, és andalítja magát. A cukormáz változatos, de úgy tűnik – nekem legalábbis -, hogy mind közül ez a kereszténység a legelvetemültebb, de nem folytatom, mert hívogat a máglya.

Igazán nem akarnék több ezer köteten végigmenni, csak a főbb vonulatokon, a történelemből belepiszkálok kicsit Jászi Oszkárba, hogyan is volt az a Trianon, és azt is tudom, ha valaki a mai okosok közül vette volna a fáradságot, hogy elolvassa Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül című önéletírását, lehet, még mindig ott dülleszkedne a szobra, bár azt hiszem, ennyire naiv nem lehetek, vagy mégis.

De van bőséges szakirodalmam Hitler bácsiról meg az összes csicskájáról – Göring, Himmler, Hess, Goebbels meg a többi -, és igen érdekes William L. Shirer A harmadik birodalom felemelkedése és bukása című monumentális munkája is. Ezeket most nem azért emeltem ki külön, hogy dicsekedjek, hanem, hogy bemutassam, milyen forrásokból jöttem rá, hogy ezek ugyanazok. Az ilyesmi sem komilfó a NER-ben.

Áttérhetünk a filozófiára, amivel meg úgy jártam, hogy miközben a dialektikus materializmust akarták a fejembe verni, egészen máshol kötöttem ki. Például Kierkegaardnál, aki úgy keresztény, hogy a Harrach még csak nem is sejti, de érdekes egy alak Schopenhauer is, aki elszégyellte magát, hogy a lét értelmetlenségéről hadovál, miközben bélszínt zabál. De említhetném Spengelert is, akit, ha Orbán olvasna, nem verné a nyálát a migráncsok miatt, mert felfedezné a törvényt.

Érthető, ha ezek annyira multikultik, hogy óvni kell tőlük a magyar választópolgár satnya tudatát, és ahelyett, hogy az irodalom végtelen tengerébe alámerülnék, most csak szőrmentén utalok például Szerb Antal A világirodalom története című csudálatos összegzésére, ami meg maga a globalista fertő. Agyon is verték a szerzőt a keresztényi országvédők, amely fényes jövő felé most is kitartóan haladunk.

Mielőtt teljesen elvesznék a részletekben, mentségemül csak annyit hoznék fel, hogy van párezer könyvem, pontosan nem tudom, mennyi. Majdnem az összeset olvastam, ami nem érdem, csak állapot. És most így visszatekintve erre az egészre, azt kell látnom, hogy ettől én okosabb nem lettem. Sőt, annyira tele vagyok kétségekkel és kérdésekkel, hogy nem kívánom senkinek sem. Megértem a minielnököt, az ilyesmitől óvja az ő népét. Mégsem jó ember egyáltalán, mint az ismeretes.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
2 hozzászólás “Gondolatok a könyvtárban
  1. Yeti szerint:

    Nincs mentség. Nem is szükséges.
    A könyvek pedig kellenek, megismerni a másik ember gondolkodását.
    Volt párezer könyvem, amit elajándékoztam azoknak akik örültek neki.
    Kérdésekkel, kétségekkel tele lenni kimondottan reménykeltő állapot.
    Emlékszem még erre az időszakomra.

    Nem musz átlagnak lenni, halandóságtól meg pláne nem beszarni.
    Istennek lenni nagyon magányos dolog, rosszabb lehet a halódóságtól is.

  2. Jane Doe szerint:

    A miniszterügynök – régebben – olvasott, és nem azért hirdeti az igét, mert nem fedezte fel a törvényt. Hanem ellenben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!