Szukák és debilek

Spanyolország visszatért Európába, illetve megérkezett a XXI. századba. Isabel Celaá kormányszóvivő bejelentette ugyanis, hogy 2019 első negyedévétől újból hozzáférhetővé lesz az állami finanszírozású mesterséges megtermékenyítési program az egyedülálló-, illetve leszbikus nők számára is. Az elérhető közszolgáltatások listájáról a néppárti kormány vette le ezt, a mostani viszont egészségügyi minisztériumi rendelettel visszaállítja.

Sőt, a kormány – az ottani – úgy határozott, hogy június 28-át hivatalosan az LMBTI-büszkeség napjának nyilvánítja Spanyolországban. Amilyen a világ, mégsem a bikafuttatók, hanem a magyar homofóbok visítanak emiatt. A prostisrácok már ekképp tálalta nyájas olvasóközönségének a hírt: “Az új spanyol szoci kormány szétveri a hagyományos családmodellt”. – Az még nem teljesen világos, hogy saját erőből ilyenek, vagy utasításra, de Novák államtitkár asszony elvtársnő sem mondhatta volna szebben a gyalázatot.

Meg is tette, mint ahogyan arról már volt szerencsém beszámolni. Ő is úgy cukkolja a magyar keresztény úri középosztályt, hogyha jogot kapnak a melegek, akkor a heteróké meg csorbul. Ilyen furmányosan ültetgetik el ezek közösen a gyűlölet magvait a korlátolt agyakba – köszönöm a tapsot a kifejező, s egyben gyönyörű képért -, és bár sokáig vívódtam, hogy a náci portál okádását közzé tegyem-e, az győzött meg a szükségességéről, hogy muszáj bemutatni, mit is okoz ez.

Hogy milyen közönséget nevel. Úgy vagyok, mint Kosztolányi Esti Kornélja: “Mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból, kezébe’ szomorú sár, ezt hozza néked abból…” – Ugyanis a lényeg voltaképp nem is a prostik szíves közlése, hanem a reá érkezett rajongói-olvasói produkció. Mert alig is okádta a világba a nyomorult orgánum azt, amiért a busás pénzeket kapja Orbántól, máris ott volt a komment, amit muszáj lesz ideraknom, hogy lássuk, hol is élünk, meg, hogy mivé lett ez az ország miniszterügynök úr dicstelen uralkodásának kilencedik évében:

“Undorító pattanásos beteg szukák! Mivel az összes LMBTQ-val fertőzött ember beteg, így a betegségük továbbadását a gyerekeknek kő kemény bűncselekménnyé kell nyilvánítani. Ezek mind korcsok, nagyon jól teszi a magyar kormány, hogy nem ad teret eme életellenes és társadalom ellenes tevékenység támogatására. Gyerekeket adni a már eleve beteg debileknek, hogyan gondolták ezek az állatok? Ha az ő életük tönkrement menjen tönkre mások élete is? Nincsen bennük semmi tolerancia, semmi megértés! Börtön és eutanázia az gyógyítja ezeket a selejtes embereket, akinek nem tetszik, hogy Magyarországon a családokat támogatja a kormány – a család egy apából, egy anyából és gyerekekből áll, az elhúzhat a kurva anyjába nyugatra ott lehet kefélni mindenféle AIDS-es kokszossal és lehet nekik szülni hetvenkét nemű pulyákat. De itt Magyarországon a normalitásé a jövő. Ideje lenne ha a nyugati országok a migrációs munka mellett most már a családi modellt is átvennék a magyar kormánytól, mert a magyar álláspont a természetes, a normális.” (sic!)

Azon merengtem és tépelődtem mindezek után, hogy erről itt elmondom a véleményemet, de ezredszerre fölösleges. Ha kifordítom, ha meg be, akkor is bunda ez, avagy, íme, hölgyeim és uraim, a nácizmus foglalata, hogy Goebbels bácsi csettintene, megnyalná a cserepes szája szélét, és toppantana a kacska kis lábaival. Szíveskedjenek még egyszer, alaposan átolvasni a magyar aljanép lelkének gyümölcsét, csócsálgatni és ízlelgetni, a reakciót pedig rábízom mindenki saját bejáratú gusztusára. Magyarország, 20018 nyara. Üdvözlet a nyomorult valóságban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!