Amit csak akarok

– Van hozzá többség, elfogadjuk. – Ezt válaszolta Orbán Viktor Mihály arra a kérdésre, mi lesz a Stop Sorossal máma a piroslámpás házban, hiszen erősen prüszkölnek a normális népek attól a fasiszta tempótól, ami abban leledzik. O. V. M. tehát a kétség legkisebb jele nélkül, szenvtelenül, és romlottságának biztos tudatában böfögte oda a tutit. Egyáltalán az volt a hír, hogy megszólalt, hiszen a Hír TV faggatta őtet, sőt, az elvetemült riporter még egyszer föltette neki a fölösleges kérdést, hogy nem várják-e meg a Velencei Bizottság állásfoglalását az ítélet kihirdetésével, amire újólag lakonikusan csak annyit böffentett: – Van hozzá többség, elfogadjuk.

Ezzel ő a maga nyelvén azt tudatta szeretett népével a technika segítségével, hogy mindenki bekaphatja, azt csinálok, amit csak akarok, és ezeknek a végtelen számú változatai illedelmes vagy kevésbé komilfó formában. Irigylésre méltó ez az önbizalom, amellyel O. V. M viseli az életet, ellenben fájó szívvel kell megjegyeznünk, minden joggal teszi azt. Le vagyunk győzve, győzelem, ha van. Még nagyon régen elhatározta, lesz Stop Soros, s mire ezt olvasod, drágám, lehet, már van is. Nincs az az Isten, aki megállíthatná a gőzhengert, mert “Van hozzá többség, elfogadjuk”, és ezen nincs mit vitatkozni. Ha csalással, ha nem, mégiscsak a magyar proletár akarta így, következésképp dolgozik a szopóroller.

A magyar jómunkásember, akit négyévente választópolgárnak neveznek, azt szerette volna, úgy döntött, hogy legyen a feje fölött egy atyuska, mert valami történelmi átok, hibás gén vagy a seggén virító piros pötty miatt ő ilyen atyuska nélkül élni nem tud. Mit lehessen tenni, ugye, és majd csudálkozva nézi, hogy a van hozzá többség olyan törvényt fogad el, amellyel akármilyen koholt indokkal kirángathatják őt a dunna alól, bele a fekete autóba, mint a nép ellenségét és migráncssimogatót. Csak egy szomszéd vagy egy házmester kell hozzá, és kézzel írt, komoly feljelentés. Mert ez a stoppos passzus csak az egyik ága a dolognak, van más is, hogy a kerítőháló körbeérjen.

Ilyen a “migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás”, valamint a huszonöt százalékos bevándorlási különadó. Ez az utóbbi mutatja leginkább az azt csinálok, amit csak akarok tempót. Ez régebben benne volt a Stop Sorosban “bevándorlási finanszírozási illeték” lánynéven. S mivel azok, akik nem orbániul értenek a joghoz, ezt kifogásolták, ez a tétel átkerült az adócsomagba, ami ellen meg nem lehet prüszkölni, és a magyar nem is fog, mint a netadó ellen, mert ez nem zavarja az elalélt pornó-bámulást. A választópolgár nem hülye, csak pragmatikus, le sem szarja, ha nem az ő pénztárcája a célpont, aztán majd csodálkozik, ha érte is eljönnek.

Mert a nagy eszme törvénybe foglalása után a végrehajtás mocskos és macerás munkáját a verőlegények abszolválják majd. Ez is benne van a magyar zsigerekben, mint azt a múlt század szivárványos ’44-es éve mutatja nekünk a marhavagonjaival. Vagy, hogy a hajdani Szálasi-legényekből milyen természetességgel vedlettek át Péter Gábor katonákká, illetőleg munkásőrből ministráns gyerekké. Ilyen a magyar, nem csoda, ha idegennek érzi magát az ember olykor -olykor. Mert például Hollik István, akit inkább eposzi jelző nélkül hagyok, gyorsan-gyorsan bele is böfögte az éterbe, hogy az a minimum, hogy különadót vetnek ki. A maximumról nem esett szó, hogy csak leverik a delikvensek veséjét, vagy fölkötik kegyesen, mert van hozzá többség. Majd meglátjuk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Amit csak akarok
  1. Istvan Erdos szerint:

    Innen (a messzi távolból figyelve a fennforgást) sajnos nagyon úgy tűnik, a „magyar proletár” addig nem fog szólni, amíg nem érte jönnek…
    Szomorú.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!