A kereszténydemokrácia diszkrét bája

Orbán Viktor nagy tudós. Most például olyan társadalmat kíván építeni belőled és belőlem, amilyen a történelemben soha nem volt, de nem is lesz. Mindezt azért, mert futja rá az idejéből, ugyanis eddig más kötötte le a figyelmét, mint azt volt szíves elmesélni a Kossuth Rádió tátott szájú hallgatóságának. De haladjunk tornasorban azért.

Mint azt megtudhattuk őfőméltóságától – aki már tizenkét évet lehúzott az élünkön, Istenem -, eddigi kártékonykodása során mindig akadt valami babramunka, amely a nagy egésztől elvonta a figyelmét. Ilyen volt a Bokros-csomag kijavítása, a globális pénzügyi válság, az alkotmány átalakítása és a migrációs válság. Ezekről mind tudjuk, milyen eredménnyel küzdött velük.

A Bokros-csomag stabilizáló hatását négy év alatt szétverte, a globális pénzügyi válsággal nem tudom, mit tett személyesen, biztosan tömjént égetett ellene, az alkotmányhoz elég volt egy laptopot Szájer kezébe nyomni, a migrációs válságot pedig az M1 meg az Origo kezelte, Nógrádival és Bakondival tűzdelve, angolosan, kicsit véresen. Ezt dolgozta tizenkét év alatt Orbán Viktor Mihály.

Na, de most, hogy az agya fölszabadult a nagy nyomás alól, most beígérte a végső és egyetlen célt: „Mi nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát építünk. Mi itt egy kereszténydemokrácia felépítésén dolgozunk, európai hagyományokban gyökerező, azt is mondhatnám, régi vágású kereszténydemokráciájén.”

Ezen nem árt elgondolkozni, mert kitetszik, még a Soros pénze sem volt elég arra, hogy a távoli Oxfordban politikafilozófiából annyira kiokosítsák Orbán Viktor Mihályt, hogy ne beszéljen baromságokat. Kereszténydemokráciát nem lehet építeni, ilyen sehol a redves világon nem volt, nem van és nem is lesz soha. Kies hazánkban sem, még ha vért hugyozik is Orbán Viktor Mihály, akkor sem.

Parlamentáris demokráciának nevezik azt a népképviseleti rendszert, amely a minden nagykorú állampolgárra kiterjedő választójogon alapul. Ennek ellentettje a totális állam, a pártállam, a parancsuralom. A parlamentáris demokráciának része a kereszténydemokraták, de olyasmi, hogy kereszténydemokrácia, csak Orbán Viktor Mihály pállott agyában létezik.

Hogy lányos zavarában mért beszél ökörségeket, azt érteni vélem, ugyanis az eheti szeánsz előtt nem sokkal jött vissza Brüsszelből, ahol – hiába beszél mást a rajongóknak – a tökeire léptek egy pöttyet. Mivel a pénz mindenek felett, így oda kell hagynia az illiberális államról szőtt omló álmait. Legalább megnevezésében, s így, hogy szalonképes és szobatiszta legyen, elnevezte azt kereszténydemokráciának.

Ha Semjén például tudná, hogy a kereszténydemokrata mit jelent, akkor visítana, mint a vett malac. Tudná, hogy a második világháború előtt és alatt az európai jobboldal kompromittálódott, mert a nácikkal és a fasisztákkal kokettált. Berlin eleste után más komilfó alakulat nem maradt a palettán, csak ők. Ezért voltak olyan sikeresek a múlt század közepén, ma viszont már nem azok.

Sőt, azt is tudná, ez a Semjén és pláne Orbán Viktor Mihály, hogy a kereszténydemokraták ugyan szembenállnak a liberálisokkal, de elsősorban az énfelfogásuk miatt, amúgy viszont etikájuk leginkább a szocialistákéhoz hasonlatos. De nem tudja ezt egyik sem. A miniszterelnök hülyeségeket beszél tehát, a helyettesének meg lövése sincs arról, hol is él, csak vadászni lehessen.

Órákig tudnék még mesélni ilyen nyalánkságokat, de legyen elég annyi, hogy Orbán Viktor Mihályt raportra hívták, és ugyan tagadja, de elmondták neki, hogy eddig és nem tovább, különben repül a Néppártból. Erre olyan retorikát vett elő, amiről azt gondolja, hogy a bírálók fülének kellemes, persze esze ágában sincs bármit is változtatni a politikáján. Másfelől pedig érdekes, hogy már megint utólag értesíti a választókat, hogy mire is adtak neki felhatalmazást.

Nem kereszténydemokrácia épül itt, hanem a száz évvel ezelőtti keresztény, úri Magyarország, amiről Márai már elmondta a véleményét:

„…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint »keresztény magyar ember« előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul…”

Hogy tudjuk, mire számíthatunk, kofailag: miheztartás végett.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!