Orbán újratöltve

Drágáim, tegnap bizonyságot nyert vagy a szegény gumikerekű Hawking elmélete, vagy pedig Isten létezése. Megtudhattuk, hogy nem ez az egy szűkös univerzum van, amelyben mi magunk koptatjuk a bizonytalan időt, hanem minimum kettő, de az is lehet, hogy rohadt sok. Erről még nem hozott határozatot a központi bizottság.

Ez a kettő viszont, amelyből az egyik Orbáné, a másik pedig megvetett népéé, nemhogy párhuzamos lenne, hanem szöges ellentétben van egymással. Voltaképp, mint az anyag és az antianyag, amely két massza, ha találkozik, kő kövön nem marad. Gondoljunk csak az „Angyalok és démonok” című film nagy durranására, amely szemléltette ezt igen érzékletesen a helikopterével és camerlengo elvtárs (Ewan McGregor) genyaságával együtt.

Viszont ez itt nem filmesztétika óra, hanem a redves valóság, amely az antagonisztikus viszonyban álló univerzumok létét Orbán elvtárs pofázásával képes bizonyítani. Az történt ugyanis drágáim, hogy őméltósága nem két év, két hónap, két hét vagy két nap teltével mondott ellent saját magának, hanem talán két perc alatt, egyazon szövegtörzsön belül.

Lássuk be, ez megsüvegelendő teljesítmény, hacsak nem doppingolt. Mert egyik szavával azt mondta, készen áll annak megtárgyalására, hogy csak akkor kap lóvét, ha legalább a jogállamiság minimumát betartja. Ugyanitt egy másik mondatban pedig elordította magát, hogy „Magyarországnak senki semmilyen ügyben nem szabhat előfeltételt.” – Mégsem szakadt rá az ég, sőt, mosolyogtak a pitypangok.

Nincs mitől tartanuk, ha ilyen következetesen patkány, illetve, talán mégis éppen emiatt igen. Sőt, kisebb aggódásra okot adhat a sok nagy mellett az mindenképp, hogy az újabb négy év gyönyör még útjára sem indult igazán, de már tudható, minden megy tovább, ahogyan az eemút nyóc alatt tapasztalhattunk, csak négyzetre emelve.

Nemhogy szelídülne a mocsok, hanem erősebben habzik. Ez a második, alternatív Orbán-világ szól a tábornak, hogy hitüket fenntartsa, holott a kampánynak már vége, vagy, a rosszabbik eset, hogy soha nem is lesz vége, míg recsegve nem hull le a Nap az égről, de akkor Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek.

A tábor a harci üvöltések mellett ilyeneket lát a teleképben: derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, és a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral.

A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre kurva jól mennek a dolgaink, s ez percről-percre csak fokozódik. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Az ilyesmi, ha maradt még valami cafat az ember józan eszéből, megviseli az egészséget. De az sem megy, hogy elzárkózik a proletár a másik világba, ami a négy fal között még megmaradt neki, mert evolúciós kényszerek miatt társas lény. Genetikailag kódolt tehát, hogy amikor az álomvilág, meg az igazi összeér, egy rohadt nagy durranással ér véget minden, és a helikopter tüzes darabjai záporoznak a levegőégből.

Nem vagyok véreres szemű, poros hajú próféta a domboldalon állva ágyékkötőben, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy így lesz vége ennek a lidérces álomnak. Ziher és borzalom.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,
1 hozzászólás “Orbán újratöltve
  1. Istvan Erdos szerint:

    Vélemény? Inkább vizualizálom… a kép önmagáért beszél 🙂
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10201473560957402&l=8fd913dc27

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!