Nos, kedves testvérek, emeljük föl a szívünket, és vizsgáljuk meg benne Kósa Lajost. Van rajta mit, maradjunk kezdetnek ennyiben. Hősünk, aki belekeveredett egy abszurd drámába, tökön lőtte magát, ebből fakadóan momentán nem tudható, hogy a színpadon leli halálát, vagy a rendező, aki voltaképp te vagy, testvérem az Úrban, a képibe loccsant még egy kancsó vizet, hogy magához térvén folytathassa a darabot. És ez nem kis felelősség a nézőkkel szemben.
A megzuhanást az ezerháromszáz milliárd okozta, aminek a részletezésétől most nagyvonalúan tekintsünk el, viszont ez az egész úgy hókon találta a jó (vagy rossz) Lajost, hogy nem is bír belőle kikecmeregni, és azóta, hogy nem találta a szövegkönyvben az ide vonatkozó részletet, csak esik és kel. Bár ez utóbbi értékelésekor meg kell vizsgálnunk, hogy mennyire robot ő, és most épp melyik gombját nyomja a gazdája. Hiszen, drága testvérek, emlékezhetünk, hogy sokszor elszabadult már, önálló életre kelt mintegy, jól ismert végkifejletekkel.
Emlékezzünk most arra, midőn a jó (vagy rossz) Lajos a felgyülemlett feszültséget úgy vezette le, hogy nem állt szóba az őt kérdezni óhajtó zsurnálemberrel, amiből kifolyólag öt percig nyargaltak egymás mellett, míg hősünk enyhülethez nem jutott. A második felvonásban autójával menekült Pécsen. Mint ismeretes, a sofőr oly vehemenciájával iszkoltak, hogy majdnem autóstul szorultak a kapualjba, és csak hosszas gólyafos-szerű körözés után tudtak elmenekülni.
Tegnap estére aztán valaki vagy valakik megsokallták, hogy a jó (vagy rossz) Lajos chaplini magasságokba emelkedett, és lefújták a fővárosi kampányrendezvényét. Örömök nélkül maradtak tehát a savas-esernyős nyugdíjasok. Ez az ő bajuk, hősünké ellenben az, akárhogyan is nézem a történetét, ez egy lineáris sor, egészen valószínű végkifejlettel. Momentán valamely eldugott sarokban duzzoghat, vagy épp programozzák, viszont sláger lett belőle, mert nincs egy hely, ahová mehetne.
Még a rezgő nyári leveleknek is van lelke, a gépeknek meg pláne, a jó (vagy rossz) Lajosnak talán. Engemet most ez a része érdekelne, hogy mi a rosseb játszódhat le abban. Van-e benne bűntudat, szégyen, ilyenek. Bár ezek a szakirodalom szerint csak akkor tudnak kialakulni, ha az alany képes önmagáról gondolkodni, és önmagát valamilyen elváráshoz viszonyítani. A szocializáció során kialakul az elvárt énkép (milyennek kellene lennünk), és ez befolyásolja a viselkedést, és viszonyítási pont az énképhez, hogy képesek vagyunk-e alja-mocsadék alaknak látni magunkat, ha tényleg azok vagyunk.
Ha Amy lennék az Agymenőkből, akkor a neurobiológus minden tudományos kíváncsiságával mondanám, hogy de felnyitnám a jó (vagy rossz) Lajos agyát, hogy megnézzem, mi játszódik le benne. Tudja-e, hogy a víg kupakolások kora végleg elveszett, így megzakkant lelke épp a gyászmunkát végzi, amelynek közkeletű fázisai a tagadás, harag, alkudozás, depresszió és végül az elfogadás. Hogy hol tart most ebben a feladatban, ez érdekelne engemet veszettül.
Ha viszont alaposabban belegondol az ember, és visszaemlékszik a jó (vagy rossz) Lajos eddigi ügyködésére, arra kell jutnia, hogy ilyen kétségek és fáradságos lelki folyamatok a vizsgált alanyt nem gyötörhetik. Mert ugyan az ázalékállatka is érző lény, de erkölcsiséget őbenne csak úgy ne keressünk, mint hősünkben. Egy szinten lebegnek az ősóceánban. Azzal a különbséggel: jól látható, hogy Lajosnak sok ez rengeteg a világ, amelyben vergődnie kell. Segítsünk neki hát, kedves testvérek, szabadítsuk meg őt gyötrelmeitől, hogy hátra lévő életében nyugalmat lelve kedvére kupakolhasson, dobozolhasson és ragaszthasson zacskókat.
Mindenkinek sokkal jobb lesz úgy, nekünk meg pláne, valamint főleg.
Vélemény, hozzászólás?