Ennek oly jó része lenni

A valahai színész, Balázs Péter feloldódott Orbán Viktorban. Az aktus akkor történt meg, amikor egy kampányvideóban megtette a címmé emelt vallomást, és írjuk le még egyszer, hogy el ne feledjük, azért: „Ennek oly jó része lenni”. S emellett pláne, amikor kiejtette a száján a szakrális szót, fénnyé emelve mintegy: „kormány” – még hajlongott is, mint valami csámpás gésa.

Ekkor történt meg az, ami a Szellemirtókban kudarcot vallott. Ha emlékezünk, ott a kalimpáló kisded testébe igyekezett beköltözni a gonosz, hogy eggyé váljon vele s új életet nyerjen. A filmben perszehogy győzött a jó, és aztán boldogan éltek az idők végezetéig. Balázs Péternek viszont nem volt ilyen szelleműző stukkerje, így elveszítette azt, amit Enhéduanna négy és félezer évvel ezelőtt megszerzett: a személyiségét.

Ez az Enhéduanna akkád hercegnő volt, emellett Nanna holdisten főpapnője Ur városában, és sumér nyelven írt himnuszokat. A kultúrtörténet azért tartja őt számon, mert egyrészt költeményei a világirodalom legkorábbi fennmaradt emlékei, de ennél lényegesebb, hogy ő volt az első, aki aláírta azokat. Ez volt az a pillanat széplelkek szerint, amelyben az ember kiemelkedett az arctalan tömegből, és bátran szembenézett a veszedelemmel, amit úgy hívnak: én.

Erről a kiváltságról mondott le Balázs Péter, és massza lett belőle. A folyamat már 2002-ben elkezdődött, amikor az istenség veresége feletti csalódásában a polgári körök akolmelegében keresett védelmet, és bevallása szerint meg is találta. Viszont ez itt nem a „Szeszélyes évszakok”, hogy egyfolytában ő szerepeljen, csupán egy kiindulási tétel, más néven állatorvosi ló.

Rajta azt lehet vizsgálni, hogy az emlegetett főpapnő után – akit bízvást nevezhetünk az első liberálisnak, sőt, ha nem vigyáz, még sorosista is lesz ezzel a túlhangsúlyozott egóval – az emberi faj törzsfejlődése hogyan torpan meg kies hazánkban, sőt, egyenesen vissza is fordul. Az orbánizmus ideje alatt ugyanis azt tapasztalhatni, hogy az ego megszűnik létezni, és csordaszellemé változik.

Ennek élő bizonyítéka Balázs direktor, s innentől, mivel írásunkban betöltötte a neki szánt szerepet, felejtsük el, mert nincs is igazán. Ennél érdekesebb, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az a trutymó, amelyben föloldódik kétmillió honfitársunkkal együtt. Ez ugyanis a rendszer leglényege, értük és belőlük van, mert ha jól megrázzuk és elkeverjük, akkor például kibukik belőle a putnoki polgármester, mint zsinórmérték.

Ez a Tamás Barnabás például így ábrándozott a széles közönség előtt: „Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő.”

Tavaly ősszel meg egy ünnepinek szánt beszédben akasztatni óhajtott, és ezzel voltaképp hallgatóságának legbensőbb óhajait és vágyait öntötte kéretlen szavakba. Hiszen nekik viszket a gombás tenyerük, ők fenik az esernyőiket és ők vágnának rendet a káoszban savat öntve a mai Endéhuannák képibe. Ezzel csupán azt föstöttem le, mi az, aminek oly jó része lenni.

A katyvasz másik, de kellőképpen el nem hanyagolható része a vallásos révületbe dermedt egyedek összessége, akik most már megint imaláncot indítottak, amelyet egészen április nyolcadikáig fognak csörgetni. Felhívásukból megtudhatjuk, hogy minden nap este nyolckor kell könyörögni Orbán Viktor miniszterelnökünkért, hogy a jó Istenük segítse szolgálataiban, amelyet a magyarságért vállalt.

Voltaképp ez törvényszerű. Ha belegondolunk, Hitler bácsinak is elég volt hat év hatalmon, hogy az összes germánból kihozza az állatot. Ehhez képest a mi Führerünk már nyolc plusz négy éve uralkodik, és minden jel szerint folytatja is. Ám mindebben csupán az a lehangoló, hogyha te is, drága olvasó, nem alélsz el, hogy oly jó ennek része lenni, akkor ki fognak csinálni teljesen, mert ezt követeli a diktatúra szerves fejlődése.

Mégis úgy vélem, tiéd a gyár, magadnak építed. És most engedd szabadon a képzeleted.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Ennek oly jó része lenni
  1. Kovács János szerint:

    Alélásról szó sem lehet.
    Se becsinálásról.
    Ha már igekötőkkel játszunk csinálást, itt van még le-, fel-,ide-,oda-.
    A többit hanyagolnám.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!